FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Megcsúfolom a házasság szentségét” – Elárulta a Házasság első látásra Petije, miért nem támogatták a szülei

Jagicza Péter konzervatív szülei először azt hitték, csak viccel azzal, hogy jelentkezett a műsorba. Bár az esküvőn nem vettek részt, mára rendezték a viszonyukat.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 06.



A Házasság első látásra című műsor egyik szereplője, Jagicza Péter a családjával is szembement azért, hogy szakértők segítségével, egy realityben találja meg a hozzá illő párt. A fiatal férfi korábban elmondta, azért nem voltak mellette a szülei és többi rokona az esküvőn, mert nehezen fogadták el ezt a döntést. Ráadásul a szülei felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedte meg számukra a tévészereplést.

Jagicza Péter most a Storynak mesélt részletesen arról, hogyan fogadták a szülei azt, hogy jelentkezett a kísérletbe.

„Először azt hitték, csak szórakozom. Amikor rájöttek, nem viccelek, alaposan kiborultak. Édesanyám óvodavezető, édesapám pedig egy nagyvállalatnál tölt be előkelő pozíciót. Komoly emberek. Mindemellett konzervatív értékrendjük van. Úgy tartották, ezzel az egésszel megcsúfolom a házasság szentségét”

– mondta Péter.

Bár a szülei semmilyen szinten nem asszisztáltak a dologhoz, és az esküvőn sem vettek részt, biztosították róla, hogy az ajtajuk mindig nyitva áll előtte. A viszonyuk pedig azóta rendeződött.

Az első látásra kötött házassága azonban nem alakul jól. Dudás Annával egy ideig jól megvoltak, ám az intimitás hiánya éket vert kettejük közé. Az utóbbi adásokban pedig már folyamatosan vitáznak egymással.

„Egy ponton azt éreztem, szélmalomharcot vívok a kapcsolatért. Ugyebár azért vállaltuk el ezt a kísérletet, hogy közös kompromisszumok talaján felépítsünk egy házasságot, de ez csak akkor működhet, ha mindketten tisztában vagyunk magunkkal, és hajlandóak vagyunk változni. Ezt részéről nem éreztem”

– fogalmazott a férj.

Péter önkritikusan azt is elismerte, hogy talán megelőzhette volna a feszült helyzetet, ha több türelmet és figyelmet tanúsít. Bízik benne, hogy a jövőben sikerül mindent tisztázniuk Annával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nem csak a futás a cél: így adományozhatsz te is az NN Ultrabalatonon
Idén is lehetőséged van arra, hogy a teljesítményed mások számára is valódi segítséggé váljon. Megmutatjuk, hogyan kapcsolódhatsz be idén te is a BioTechUSA és az NN Ultrabalaton jótékonysági kezdeményezésébe, egészségügyi intézmények és civil szervezetek munkáját támogatva!


A NN Ultrabalaton sokaknak bakancslistás kihívás, másoknak életforma, és vannak, akiknek közösségi élmény. Idén április 23–26. között rendezik meg a versenyt, amikor a Balaton körül nemcsak futók haladnak előre kilométerről kilométerre, hanem történetek, emberi kapcsolódások és közös élmények is születnek. Aki egyszer megtapasztalja a váltópontok hangulatát vagy a célba érkezés utáni felszabadult öleléseket, az érzi: ez az esemény sokkal többről szól, mint a teljesítmény.

Ez az élmény az elmúlt években a jótékonysággal is szorosan összekapcsolódott: 2019-ben életre hívott BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity program mára a verseny meghatározó részévé vált.

A kezdeményezés indulásakor még elsősorban beteg gyermekek gyógykezelését támogatták, mára azonban jóval szélesebb lett a fókusz: egészségügyi intézmények és civil szervezetek munkáját segítik, így egyszerre akár több ezer ember életére is hatással lehetnek.

„A közösségi összefogás erejével figyelmet fordíthatunk azokra is, akik kevésbé láthatóak, ugyanis Európa egyik

legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártójaként és forgalmazójaként hiszünk abban, hogy felelősségünk felkarolni mindazokat, akiknek korlátozottabb lehetőségeik vannak segítséget kérni. Az eddigi támogatások - 25 millió forint 12 beteg gyermek gyógykezelésére, valamint 69 millió forint 15 kórház és civil szervezet fejlesztésére - jól mutatják, milyen jelentős hatása lehet a közösségi együttműködésnek” – mondta Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA Kommunikációs és CSR igazgatója.

A program alapgondolata egyszerű, mégis erőteljes: „Nem csak a futás a cél.” Ez a mondat pedig nem egy jól hangzó szlogen, hanem egy nagyon is valós lehetőség arra, hogy a futók a saját teljesítményükön túl mások életében is változást hozzanak.

Így tehetsz te is egy jó ügyért az NN Ultrabalatonon

A BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy mennyire könnyen csatlakozhat bárki. Nem kell hozzá extra vállalás, nem kell külön kampányt építeni, elég egyetlen döntés a célban.

A futók ugyanis az időmérő chipjük letéti díját ajánlhatják fel jótékony célra.

A befutás után eldönthetik, hogy visszakérik az összeget, vagy inkább egy kiválasztott szervezetnek adományozzák. A helyszínen kihelyezett urnák segítségével ez egy egyszerű, mégis szimbolikus gesztussá válik - a felajánlást tevő futók pedig cserébe egy egyedi logózott BioTechUSA shakert is kapnak.

A rendszer minden évben egy fontos plusz elemmel is kiegészül: a cég az összegyűlt adományokat saját forrásból egészíti ki. A BioTechUSA a korábbi évektől eltérően emelt összeggel, 6-6-6 millió forinttal, összesen 18 millió forinttal egészíti ki az összeget, így garantált, hogy a támogatás valóban jelentős segítséget jelent a kiválasztott szervezetek számára

És hogy ez mennyire működik?

A számok meggyőzőek: eddig több mint 100 ezer futó döntött úgy, hogy a jó ügy mellé áll. Ennek köszönhetően a kezdeményezés során már több mint 86 millió forint készpénzadomány gyűlt össze beteg gyermekek gyógykezelésére és más egészségügyi célok megvalósítására.

Három ügy, amely mögé idén beállhatsz

A program egyik legfontosabb eleme, hogy minden évben konkrét ügyek mögé lehet felsorakozni. A szervezetek kiválasztása nem zárt ajtók mögött történik: a közösség is aktív szerepet kap benne.

Az NN Ultrabalaton felületein bárki javasolhat olyan egészségügyi intézményt vagy szervezetet, amely támogatásra érdemes. Idén közel 4800 komment érkezett, ezekből választották ki azt a hat jelöltet, amely közül végül a közönség dönthette el, kik kapjanak támogatást.

A három támogatott szervezet jól mutatja, mennyire sokféle területen lehet valódi segítséget nyújtani:

A Mellrákinfó Egyesület a mellrákkal érintetteket támogatja hiteles információval, támogató közösséggel és gyakorlati segítséggel a diagnózistól egészen a felépülésig. Munkájuk különösen fontos, hiszen Magyarországon közel 9500 új mellrákos megbetegedést regisztrálnak évente, azaz minden tizedik nő érintett, miközben a korai felismerés és az időben megkezdett kezelés esetén az ötéves túlélési esély akár 95 százalék is lehet.

A Sportos Cukorbetegek Egyesületének célja, hogy megmutassa: diabétesszel is lehet teljes életet élni. Különösen fontos a munkájuk, hiszen itthon évente 250–300 új 1-es típusú diabéteszes esetet diagnosztizálnak gyermekeknél, ami az elmúlt 30 évben háromszoros növekedést jelent. Edukációs programjaikon keresztül gyerekeket és felnőtteket segítenek abban, hogyan kezeljék tudatosan a betegséget a mindennapokban, az idei felajánlásokat pedig ezeknek a programoknak a megvalósítására fordítanák.

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája és Gyermekegészségügyi Központja a szegedi gyermekklinika betegeinek ellátását fejlesztené egy korszerű, ágy melletti monitorrendszerrel, amely a magas kockázatú csecsemők és kisgyermekek megfigyelését segíti. A beruházásnak köszönhetően több ezer gyermek ellátása válhat biztonságosabbá és hatékonyabbá.

„Minden kilométernek súlya van”

A kampány arcai között idén két ismert ultrafutó is szerepel: Erős Tibor mellett Lubics Szilvia is a kezdeményezés mellé állt. Mindketten meghatározó alakjai a hazai ultrafutó közösségnek, és nemcsak sporteredményeikkel, hanem szemléletükkel is hitelesen képviselik a program üzenetét. Kiválasztásuk sem véletlen: a szervezők olyan nagyköveteket kerestek, akik sportteljesítményük mellett társadalmi szerepvállalásukkal is példát mutatnak, és akikhez a futóközösség is könnyen tud kapcsolódni.

Erős Tibor, aki már harmadik éve az esemény jótékonysági nagykövete, saját példáján keresztül tapasztalta meg, hogyan változhat meg a futáshoz való viszony egy ilyen kezdeményezés hatására.

„Amikor először megkerestek, bennem az volt a kérdés: vajon tényleg hozzá tudok-e tenni valamit? Akkor még inkább a teljesítmény oldaláról közelítettem a futáshoz. A második évben már tudatosabban álltam bele, a harmadik felkérésnél pedig nem az volt a kérdés, hogy vállalom-e, hanem az, hogy hogyan tudom még jobban csinálni. A BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity mutatta meg, hogy a futás lehet eszköz is” – meséli.

Azóta számára is új értelmet nyert minden egyes kilométer. Ma már nemcsak a táv, az idő vagy az eredmény számít, hanem az is, hogy mindez milyen célt szolgál. „Én futni tudok. Ha ezt egy jó ügy mellé állítom, és ezzel segíteni tudok, akkor érzem igazán, hogy minden kilométernek súlya van” – fogalmaz.

Az NN Ultrabalaton különleges hangulata pedig csak még inkább ráerősít erre az élményre. „Olyan, mintha az egész tó körül egy nagy, közös szív dobogna. Nemcsak a stopper számít, hanem az ölelés a végén, a közös kitartás és az, amit egymás szemében látunk” – mondja.

Ez a közösségi élmény az, ami évről évre visszahozza a futókat, és amihez ezúttal is bárki kapcsolódhat akár a pályán, akár a pálya széléről. Idén Erős Tibor is a szurkolók táborát fogja erősíteni, és onnan követi majd az eseményeket, ami új nézőpontot jelent a számára, de továbbra is azon dolgozik, hogy minél több embert ösztönözzön a jótékonysági kezdeményezéshez való csatlakozásra.

Nemcsak futás – élmények a pálya mellett is

A BioTechUSA idén nemcsak a jótékonysági programmal, hanem a helyszíni jelenlétével is igyekszik még emlékezetesebbé tenni az NN Ultrabalatont.

A frissítőpontokon túl a versenyközpontban is készülnek meglepetésekkel: szerencsekerékkel, termékkóstolókkal és kedvezményes vásárlási lehetőségekkel várják a futókat és a szurkolókat – így azok is könnyen bekapcsolódhatnak az élménybe, akik épp nem a pályán vannak.

A kampány ideje alatt (március 2. és április 26. között) ráadásul UBCHARITY20 kuponkóddal 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a termékek.

Egy közösség, ami valóban számít

A BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity mára jóval több lett, mint egy kísérőprogram: egy olyan kezdeményezéssé nőtte ki magát, amely évről évre egyre több embert mozgat meg szó szerint és átvitt értelemben is. A futók, a szurkolók, a szervezők és a támogatók együtt hoznak létre valamit, ami túlmutat a sporton. Egy közös ügyet, amelynek hatása nem a célvonalnál ér véget, hanem ott kezdődik igazán.

„Mert itt tényleg nem csak a futás a cél.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Az Aldi bejelentette: a forinterősödés miatt szerdától jelentős árcsökkenés jön
A forint többéves csúcsra erősödésére reagálva az Aldi továbbadja a kedvezőbb beszerzési árakat. Azt is elárulták, mely termékeket érinti az árcsökkentés.


Az Aldi április 23-án soron kívüli, tartós árcsökkentést vezet be több mint 100 termékére, egyes esetekben akár 40 százalékos mértékben. A diszkontlánc a lépést a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödésével indokolta.

Az ármérséklés egyebek mellett pékárukat, tej-, hal- és hústermékeket, funkcionális élelmiszereket, háztartási papírárukat, tisztítószereket és kozmetikai termékeket érint.

A cég közleménye szerint a forint árfolyamának változása csökkentette az importtermékek és a hazai gyártásban felhasznált import alapanyagok beszerzési költségét, az így elért árelőnyt pedig továbbadják a vásárlóknak - írta a 24.hu.

Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán elmondta:

„Célunk, hogy a kedvező gazdasági folyamatok hatása minél gyorsabban megjelenjen a bolti árakban, ezzel is támogatva a háztartások pénzügyi egyensúlyát, egyúttal tovább mérsékelve az inflációt.”

A mostani árcsökkentés hátterében az áll, hogy a forint az elmúlt hetekben jelentősen erősödött.

Április közepén a hazai fizetőeszköz négyéves csúcs közelébe került az euróval szemben, az árfolyam a 360-as szint alá is benézett.

Az erősebb forint közvetlenül olcsóbbá teszi a külföldről behozott áruk és alapanyagok beszerzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nem bírta elviselni fia tragikus halálát, ezért engedélyezték az anyának az eutanáziát Svájcban
Az egyébként fizikailag egészséges, 56 éves asszony évekig próbálta feldolgozni, hogy imádott gyereke a saját nappalijában fulladt meg, miközben ő kétségbeesetten igyekezett megmenteni az életét.


Egészséges, 56 éves édesanya halt meg egy svájci klinikán, miután elvesztette egyetlen fiát – írja a Ladbible. Wendy engedélyt kapott arra, hogy befejezze életét. Azután döntött az eutanázia mellett, miután fia tragikusan fiatalon meghalt. A klinika szerint kellően súlyosak voltak az asszony indokai, ezért járultak hozzá kérése teljesítéséhez.

A nő fizikailag egészséges volt, ám az anya a zenészi pályára készülő fia, Marcus elvesztése óta a gyásszal küzdött. A fiú négy évvel ezelőtt Wendy nappalijában fulladt meg, miközben az egykor gondozóként dolgozó anya kétségbeesetten próbálta megmenteni fia életét.

Évekig tartó terápiák és antidepresszáns gyógyszeres kezelés ellenére az anya nem tudott megbékélni fia elvesztésével.

A svájci eutanáziaklinika, ahol a beavatkozást elvégezték, pénteki közleményében erősítette meg halálhírét. A Pegasos alapítója, Ruedi Habegger azt mondta: „Megerősíthetem, hogy Wendy saját kérésére április 24-én segítséget kapott élete befejezéséhez, és az eljárás incidens nélkül, kívánságainak teljes mértékű tiszteletben tartásával zajlott le.

„Azt is megerősíthetem, hogy sem bennünk, sem a mentális képességeit felmérő szakemberekben nem merült fel kétely szándékát, megértését, illetve gondolatainak és cselekedeteinek függetlenségét illetően".

Döntéséről Wendy korábban egy interjúban elmondta, hogy mielőtt az asszisztált halál mellett döntött volna, megpróbált „meggyógyulni”. „Bevehetsz minden tablettát, elmehetsz a világ összes terápiájára – és én el is mentem” – magyarázta.

„Végső soron nem tudnak segíteni. Nekik nem kell az életemet élniük, az én életem pedig kín.”

Wendy elmondta, hogy bár nem volt „magányos”, fia nélkül nehéznek találta tovább élni.

„Még most is leülök este, beszélgetek Marcusszal, megcsókolom a dobozt, amit a hamvainak készíttettem, és azt mondom: „jó éjt, napsugaram”, és arra gondolok: „nem akarok ebben a világban lenni nélküled, Markie”. És nem is akarok. Ilyen egyszerű” – tette hozzá.

Az életvégi eljárásért 10.000 fontot fizetett, amelyből az első 5000 font a kérelme hivatalossá tételének díja volt.

Wendy azt is elmondta, hogy kiválasztotta az utolsó dalt is, amely az eljárás közben szólt: Lady Gaga és Bruno Mars Die With a Smile című számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás: Orbán Viktort sosem érdekelte az ország, sosem érdekelték az emberek
A színművész a közösségi oldalán fejtette ki véleményét Orbán Viktor döntéséről. Szerinte a miniszterelnök azzal, hogy nem veszi át a parlamenti mandátumát, elárulta, hogy kizárólag a saját hatalma érdekli.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Lengyel Tamás a Facebookon fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem veszi át parlamenti mandátumát. A színművész szerint „Orbán Viktornak több mint 16 év miniszterelnökség után ciki CSAK képviselőként beülni a parlamentbe.” A poszt írója úgy véli, hogy

a miniszterelnök döntése a hatalmas hiúságán túl azt is igazolja, hogy számára mindig is a saját személye volt a legfontosabb,

és soha nem vette figyelembe mások véleményét vagy elvárásait.

Lengyel Tamás állítása szerint a kormányfőt „sosem érdekelte az ország.”

Hozzáteszi, hogy „sosem érdekelték az emberek.” Ezt a gondolatot azzal a kijelentéssel árnyalja, hogy még azok sem, „akiket a saját közösségének hív.” Lengyel Tamás véleménye szerint a miniszterelnököt egyedül a saját érdekei és egója motiválták.

Ahogy fogalmaz: „A fókusz kizárólag a saját gyarapodása, növekedése és az egójának kivetülése, vagyis a hatalom volt.”

A bejegyzést azzal a gondolattal zárja, hogy mindez eddig is sejthető volt, de szerinte ez a lépés egyértelműen igazolja a korábbi feltételezéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: