KÉK HÍREK
A Rovatból

„Még utolsónak megöleltem, annyi volt” – utolsó pillanatig küzdhetett az életéért a megfulladt hajdúszováti kisfiú

Egy ötéves kisfiút elragadott a Kösely csatorna erős sodrású vize Hajdúszováton, édesanyja hiába próbálta megmenteni. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Tragikus baleset történt a hajdúszováti Kösely csatornánál szerdán, amikor egy ötéves kisfiú életét vesztette az erős sodrású vízben. Az azonnal fia után ugró édesanya az RTL Híradónak mesélte el a szívszorító részleteket.

Az asszony elmondása szerint a víz olyan mély és erős sodrású volt, hogy neki is segítségre volt szüksége a rokonoktól, akik kimentették a csatornából. A tűzoltók végül megtalálták a kisfiú holttestét, aki utolsó erejével próbált kijutni a vízből, de a nádba kapaszkodva halt meg.

Diégó a nála két évvel idősebb bátyjával játszott a csatornánál, amikor belecsúszott a vízbe. A testvére próbálta megmenteni, de nem sikerült neki, ezért hazarohant, hogy segítséget kérjen a szülőktől.

Épp takarított otthon, amikor a nagyobbik fia zokogva hazafutott és azt mondta, hogy a kistestvérét elragadta a víz.

„Anya gyertek, mert a Diégó beleesett a vízbe. Hiába utána ugrott, nem tudta megmenteni, mert őt is lepte volna a víz. Valahogy vissza tudott fordulni, de mikor jött hozzánk már látta, hogy a gyereket lepte el a víz”

„Anya, gyertek, mert a Diégó beleesett a vízbe. Hiába utána ugrott, nem tudta megmenteni, mert őt is lepte volna a víz. Valahogy vissza tudott fordulni, de mikor jött hozzánk már látta, hogy a gyereket lepte el a víz”

– mesélte az anyuka.

Azonnal a csatornához rohantak, de a sűrű nádas miatt alig láttak valamit. Az anya fia után ugrott, de őt is majdnem elragadta a víz, végül párja húzta ki. A gyerekre a tűzoltók találtak rá, és a mentősök hosszas küzdelme ellenére már nem tudták megmenteni.

„Én mindent mondtam. Fiam, gyere vissza! Ne hagyj itt! Nyomkodtam a lábát, hogy hátha pulzust kap. Még utolsónak megöleltem, annyi volt”

- emlékezett vissza a kisfiú édesanyja.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rendkívüli haláleseti eljárást indított a baleset körülményeinek kivizsgálására, és büntetőeljárást kezdeményezett ismeretlen tettes ellen kiskorú veszélyeztetése miatt.

A tragédiáról készült riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.

A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.

A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.

A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

Az esetről videót is posztoltak már az X-en:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Élőben közvetítette öngyilkosságát egy 18 éves budapesti fiú – senki nem hívott segítséget
A tinédzser egy chatszobában közvetítette a tragédiát, többen végignézték. A rendőrség most azt vizsgálja, miért nem hívott senki segítséget.


Egy 18 éves budapesti fiatal élő adásban vetett véget az életének. Az öngyilkosságot egy közösségi platformon közvetítette, ahol egy chatszobában mások is látták az eseményeket.

Annak ellenére, hogy többen jelen voltak az online térben, senki nem kért segítséget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt indított eljárást.

A tragikus esetről a Rendészeti Államtitkárság számolt be hivatalos Facebook-oldalán. Bejegyzésükben azt írták:

„Öngyilkosság élőben – senki nem akadályozta meg, senki nem hívott segítséget…

Egy 18 esztendős fiatalember dobta el életét fővárosi otthonában, az önakasztást élőben, online közvetítette egy közösségi felületen.

A chatszobában többen látták, nézték, senki nem volt azonban, aki segített, vagy segítséget kért/hívott volna. A BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt nyomoz.”

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: