HÍREK
A Rovatból

Medvét fotóztak Szatmárban, mindössze négy kilométerre Fehérgyarmattól

Épp egy automata etetővel ismerkedett, amikor a vadkamera lekapta. A nyomait már korábban is látták, de most bizonyíték is van rá, hogy egy medve bóklászik a környéken.

Link másolása

Medvét fotózott le egy vadkamera szombaton kora reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmat közelében - számolt be róla szon.hu. A megyei hírportál az egyik fotót is leközölte, amelyen a maci éppen egy automata etetővel ismerkedik.

A fehérgyarmati Ravasz Róka Földtulajdonosi Vadásztársaság elnöke a lapnak megerősítette, hogy valóban az ő területükön készült a fénykép.

„A térségben dolgozó egyik hivatásos vadász már mutatott nekem áprilisban olyan fényképet, amelyen medvetalpnyomok láthatóak. Az egyik község kocsmájában ment a mendemonda arról, hogy egy medve él a közelben, de mindezt eddig senki sem vette komolyan.

Eddig nem látta senki sem, csak észlelték, a nyomaival találkoztak az erdőt járó emberek. Ez a vadkamerával készített fénykép az első tényszerű bizonyíték arra, hogy valóban idekeveredett Szatmárba egy medve”

- mondta Gyújtó Attila.

A vadásztársaság elnöke azt is hozzátette, hogy az utóbbi években, évtizedekben nagymértékben megnövekedett az erdősített terület nagysága, szerinte ennek köszönhető a medve felbukkanása.

„A térségünkben is több ezer hektár friss telepítésű erdő van, így prognosztizálható, hogy előbb-utóbb megjelennek a ragadozók is a térségben, gondolok például a farkasra. A szatmári erdők vadregényesek, nyugodt pihenőhelyet jelentenek a vadnak, s ezt látjuk is a fényképen. S az ilyen helyszíneken megjelenhet az olyan vadon élő állat is, mint a barnamedve” - mondta.

Gyújtó Attila szerint

a medve által meglátogatott etető körülbelül négy-négy kilométerre fekszik Fehérgyarmattól és Nábrádtól.

A medvéről készült képet itt tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Belügyminisztérium: a pedagógusok több, mint 99 százaléka elfogadta az új jogviszonyt
Ennél pontosabb számot egyelőre nem tudnak mondani, mert postán még érkezhetnek felmondások, de azt írták, az már látszik, hogy az oktatás megszervezése sehol sincs veszélyben.

Link másolása

A pedagógusoknak szeptember 29-ig, vagyis múlt péntekig kellett arról nyilatkozniuk, elfogadják-e a státusztörvény kínálta új jogállást, vagy távoznak a közoktatásból.

Megkeresésünkre a Belügyminisztérium azt közölte, mivel a nyilatkozatot 2023. szeptember 29-én éjfélig postán is feladhatták, a postai kézbesítés egy szokásos idejéig végleges adatok nem állnak a rendelkezésükre. Azonban az eddigi adataik szerint

"a pedagógusok több, mint 99 százaléka elfogadta az új jogviszonyt, ezért kijelenthető, hogy az oktatás megszervezése sehol nem veszélyeztetett."

A KSH előzetes adatai szerint a 2022/2023-as tanévben összesen 147.199-en dolgoztak főállásban a köznevelésben és az iskolarendszerű szakképzésben. Az 1 százalékuk nagyjából 1500 pedagógust jelenthet.

Ez közel áll ahhoz a számhoz, amiről a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt az Inforádióban.

Horváth Péter szerint "nagyjából úgy tűnik, hogy 1000-1500 közötti számú, nagyjából 1200 pedagógus élt a lehetőséggel, hogy felmentsék."

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy gondolja, Budapesten válthatnak a legtöbben, mert a fővárosban "több a lehetőség".

Azok, akik otthagyják a közoktatást, október 31-ig dolgoznak, november 1-től pedig a felmentési idejüket töltik majd. Munkaviszonyuk november végén szűnik meg. Vagyis az iskoláknak egy hónapjuk van, hogy pótolják a kiesőket.

A távozókról végleges adatokat korábban csütörtökre ígért a kormány.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
1200 körüli tanár felmondásáról és kényszermegoldásokról beszél a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
A kormány által létrehozott szervezet első embere jóval magasabb számot mondott, mint Gulyás Gergely, de még a szakszervezetek várakozásainál is több távozó pedagógusra számít.

Link másolása

1000-1500 közötti tanár felmondásával számol a státusztörvény bevezetése miatt Horváth Péter – erről az Inforádióban beszélt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Horváth úgy fogalmazott: „Nagyjából úgy tűnik, hogy 1000-1500 közötti számú, nagyjából 1200 pedagógus élt a lehetőséggel, hogy felmentsék”. Pontos adat csak csütörtökön lesz az oktatásügyi államtitkárságtól a Klebelsberg Központ (KK) segítségével, ahová érkezniük kell a felmentésről szóló nyilatkozatoknak.

Országszerte történhettek felmondások, de Horváth Péter szerint Budapesten válthatnak a legtöbben, mert „itt több a lehetőség”. A pedagóguskar elnöke a kormány tagjaival ellentétben a tanárhiányt is elismeri, szerinte

„nem túlságosan nagy az esélye, hogy mindenki azonnal és gond nélkül pótolható”.

Szerinte lehetnek majd csoportösszevonások, szűkülnek a délutáni lehetőségek az iskolában, illetve nőhet a túlóraszám, ami nagy megterhelés lesz, az állományban gyakoribb elfáradást és több megbetegedést is okozhat. Hozzátette:

„Nagyon jó lenne az, ha lenne mégiscsak tartalék a központi költségvetésben, ami lehetővé tenne januártól egy nagyobb béremelést, a 10 százalék a diplomás átlagbérhez való felzárkózást nem tudja megindítani.”

Múlt héten a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 700 lehetséges távozó tanárról beszélt, de még velük kapcsolatban is úgy fogalmazott, lehet, hogy néhányan más iskolába távoznak. Szerinte ez kevesebb, mint az év elején megszokott szám, ami a státusztörvény sikerességét bizonyítja.

A pedagógusok múlt péntekig, szeptember 29-éig mondhattak fel kedvező feltételekkel a sokat vitatott törvény miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett a mentős, saját esetkocsiját riasztották hozzá, de nem tudták megmenteni az életét
Frigyes Gábor 23 éve szolgálta odaadóan hivatását, először a Központi, majd a Pesthidegkúti Mentőállomáson, de a Zsámbéki mentőknek is gyakran besegített.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. október 03.


Link másolása

45 éves korában elhunyt a mentős, aki 23 évig szolgálta odaadóan a hivatását.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán közölte, hogy Frigyes Gábor még szeptember közepén lett rosszul otthonában.

A mentőshöz rögtön riasztották a saját esetkocsiját. Az életmentők kiemelt figyelemmel látták el kollégájukat, majd kritikus állapotban szállították kórházba, ahol azonnal megoperálták.

Kollégái napokig reménykedtek a gyógyulásban, de a mentőápoló életét végül sajnos nem lehetett megmenteni.

„Gábor 23 éve szolgálta odaadóan hivatását, először a Központi, majd a Pesthidegkúti Mentőállomáson, de a Zsámbéki mentőknek is gyakran besegített. Jellegzetes megjelenése, végtelen türelme és rendkívüli szakmai felkészültsége tette felejthetetlen karakterré, aki több ezer rászorulón segített. Az életmentők október 4-én, 18 órai kezdettel közös gyertyagyújtással búcsúznak bajtársuktól”

– írták a Facebookon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ágyi poloskákat találtak a Szent Margit Kórházban, egy teljes osztályt ki kellett költöztetni
Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tiszta, üres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege.

Link másolása

Az rtl.hu úgy értesült, hogy ágyi poloskák jelentek meg a budapesti Szent Margit Kórházban.

A lap megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFÖ), hogy megtudják, valóban ágyipoloska-járvány volt-e az intézményben.

„A Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik belgyógyászati osztályon, vélelmezetten beteg által behurcolt, sporadikus esetként észleltek ágyi poloska fertőzést, járványról nem beszélhetünk”

– írták válaszukban.

A cikk szerint az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tiszta, üres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege.

"Az érintett kórtermeket, illetve a szomszédos helyiségeket zárlat alá helyezték a fertőtlenítés időtartamára"

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: