HÍREK
A Rovatból

Matolcsy György az átlagkereset tizenkétszeresét is keresheti hamarosan

Az MNB elnökének már jelenleg is 5 millió forint keresete, ezt dobnák meg még egymillióval.

Link másolása

Átszabja a kormány a jegybanktörvényt. A jogszabálytervezet szerint újabb adósságféket vezethet be a magánszemélyek hiteleire az MNB elnöke, akinek a fizetését az Állami Számvevőszék elnökének béréhez kötik – írta a Bank360 a Pénzügyminisztérium által benyújtott javaslat alapján.

A törvénytervezet legérdekesebb pontja, hogy az Állami Számvevőszék elnökének béréhez kötik az MNB elnökének bérét. Matolcsy György jelenleg 5 millió forintot keres, míg az ÁSZ elnökének fizetése az előző évi bruttó átlagbér tizenkétszerese.

Így tehát akár 6 millió forintra is nőhet a havi bruttókeresete Matolcsy Györgynek, ami egymilliós béremelés.

Ez lényegében tizenkétszerese a KSH által kiszámított magyar átlagbérnek.

Ezzel együtt az MNB vezetőinek az illetménye is nő majd, ugyanis ezeket is az elnöki bérhez kötik. Az alelnökök Matolcsy György fizetésének 90 százalékát kapják, a monetáris tanács és a felügyelőbizottság tagjai pedig a 60 százalékát.

Azonban az ügyfeleket leginkább az a rendelkezés érinti majd, amely alapján egy újabb adósságféket határozhat meg az MNB elnöke a magánszemélyek hiteleire és lízingszerződéseire. Az adósságfékszabályként ismert jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) azt köti ki, hogy a különböző hiteltípusoknál mekkora lehet a maximális törlesztőrészlet az adós havi nettó jövedelméhez képest.

Ez jelenleg a fogyasztási hiteleknél (ilyen a személyi kölcsön is) havi 500 ezer forintos jövedelemig annak 50 százaléka, annál nagyobbnál 60 százaléka.

A jegybanknak új kötelezettsége is lesz: a törvénytervezet szerint ha a tárgyév végére vonatkozóan az MNB saját tőkéjének összege meghaladja a jegyzett tőkéjét, akkor nyereségének 50 százalékát ki kell fizetnie osztalékként az államnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók Magyar Péter országjárásáról – a résztvevőkkel is szóba elegyedett a TISZA Párt politikusa Gyulán
Megkezdte országjáró körútját a Talpra Magyarok alapítója, aki először Békés megyébe látogatott. A helyszínen volt a Szeretlek Magyarország stábja.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, körülbelül 200-250 ember előtt megkezdte országjáró turnéját Magyar Péter. A NER-ből két hónapja kilépett politikus nagyjából azokat a paneleket használta a gyulai várnál elmondott beszédében, amiket az eddigi nyilatkozataiban és tüntetésein. Ezen kívül beszélt Békés megye szerepéről, és arról, hogy a régió sokkal előrébb tarthatna, ha az Európai Uniótól kapott pénzeket nem oligarchák és kormányközeli emberek zsebébe csatornázták volna.

Azt is megígérte, hogy a TISZA Párt EP-képviselői hazahozzák a kormányzati korrupció miatt visszatartott több ezermilliárd forintos uniós támogatásokat.

Az eseményről készült rövid videónk itt látható:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A helyszínen készült fotókon látható, hogy Magyar Péter beszéde után nagyjából egy órán keresztül beszélgetett az összegyűlt emberekkel, akikkel már az esemény előtt szóba elegyedett, kezet fogott és szelfizett egy sort.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megkezdte országjáró körútját – többszáz ember előtt beszélt Gyulán
A TISZA Párt alelnöke jellemzően a korábbi jelszavakat és mondanivalókat ismételte el országjárása első állomásán.

Link másolása

Megkezdte országjárását Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke Gyulán indította be kampányát.

A NER-ből nemrég kilépett politikust rengeteg ember köszöntötte, sokakkal kezet fogott és szóba elegyedett az emberekkel.

Magyar Péter elmondta, hogy Gyula különösen fontos neki, mert nem messze onnan, Dobozon éltek ősei, édesanyja is odavalósi.

A változás elkezdődött, április 6. után semmi sem lesz ugyanolyan, mint amilyen addig volt, tégláról téglára vesszük vissza az országot

– ismételte meg az eddig is sokszor elmondott gondolatokat a rögtönzött színpadon Magyar.

Ezután Békés megyét dicsérte, elmondása szerint a megyét joggal nevezik Magyarország éléskamrájának. Beszélt arról, hogy a vidéknek minden adottsága megvolna ahhoz, hogy virágzó régió legyen. Elmondta: bár az ország az EU-s csatlakozás 20 éve alatt 40 ezermilliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott, de azok jelentős része haveri zsebekben, jachtokban, offshore-cégekben és magántőkealapokban landolt.

Utána arról beszélt, a TISZA Párt megválasztása esetén mit tenne – ezek a pontok szinte teljesen megegyeztek azzal, amit Magyar április 6-án a Kossuth téren is elmondott.

A fideszes politikusoknak és a propagandistáknak azt üzente, hogy állításaikkal ellentétben ők is kiállnak az illegális migráció ellen, és mind a nemzetközi, mind a hazai térben maximálisan békepártiak.

Magyar Péter ezután elmondta azt is, hogy szerdától péntekig mindenki szavazhat pártja EP-jelöltjeinek listás sorrendjéről, a jelöltek bemutatkozása pedig megtalálható a párt honlapján és a saját YouTube-csatornáján.

Magyar Péter beszédének legfontosabb részeit itt lehet visszahallgatni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Beszéde után arra hívta fel az embereket, hogy keressék meg, mert mindenkivel nagyon szívesen beszél. Az országjárás ezután este fél8-kor Békéscsabán folytatódik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek szólt be keményen – persze a neve említése nélkül
A volt miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott.

Link másolása

Hírlevelében ment neki Magyar Péternek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke (Molnár Csabához hasonlóan) név nélkül támadta a NER-ből kilépő politikust.

„Furcsa dolog ma ellenzékinek lenni. Olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, lehetőleg nem is olyan régen. Mintha csak volt fideszesként lehetne igazán hitelesen szemben állni a Fidesszel, az eddig is ellenzékiek pedig csak álellenzékiek lennének”

– írja a volt miniszterelnök, egyértelműen Varga Judit volt férjének címezve sorait.

A Demokratikus Koalíció (és a Párbeszéd és az MSZP közös) kampánynyitóján Molnár Csaba, a párt vezető politikusa szintén nem említette Magyar Péter nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor négy legendát említett, amikkel szerinte le kell számolni:

A rogánozás legendája, amivel szerinte elfedik Orbán Viktor szerepét.

A lopás nélküli Fidesz legendája – szerinte a kormánypártban szakpolitikai kérdésekben is helytelen döntések születnek: minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly, kórházba menni lassan nagyobb kockázat, mint megmászni egy 8000 méter magas hegyet.

Az Orbán nélküli Fidesz legendája.

Az igazi ellenzékiek legendája: Molnár szerint az elmúlt években kiépült az a kép, hogy „a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott” „Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a Jolly Joker, az igazi ellenzékiség kvintesszenciája” – tette hozzá.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: