HÍREK

„Mától kezdve nincs többé Bosznia-Hercegovina” – jelentette ki Orbán Viktor szövetségese, a boszniai szerbek elítélt vezetője

Azt is hozzátette, hogy hajlandó a „végsőkig elmenni”, ami nem sok jót jelent a 30 évvel ezelőtti háború után egyébként is törékeny békében élő országban.


Ahogy arról korábban írtunk, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke egyéves börtönbüntetést kapott, és hat évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet után bejelentette, hogy a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése hamarosan megtiltja a bosznia-hercegovinai bíróság, az ügyészség, az országos hírszerző szolgálat és a Szervezett Bűnözés Elleni Ügynökség működését a szerb területeken.

A politikust 2023-ban vádolták meg, mert nem tartotta be a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Bosznia-Hercegovina a daytoni békemegállapodás alapján két entitásból áll: a bosnyák és horvát többségű Bosznia-hercegovinai Föderációból, valamint a szerb többségű Szerb Köztársaságból. A nemzetközi közösség főképviselője törvényeket hozhat és hatályon kívül helyezhet. A boszniai szerbek 2021-ben közölték, hogy nem fogadják el Christian Schmidtet főképviselőként, mert kinevezését nem hagyta jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa, míg elődeinél ez megtörtént.

Dodik az ítélet után közölte, hogy Aleksandar Vučić szerb elnököt is meghívja Banja Lukába, hogy Bosznia-Hercegovina jövőjéről tárgyaljanak.

„Mától kezdve nincs többé Bosznia-Hercegovina. Szükségem van az emberek támogatására, és a végsőkig el fogok menni”

– mondta.

Vučić már jelezte is támogatását. Dodik elárulta, hogy elsőként Vučić kereste meg őt az ítélet után, ezt követően Orbán Viktor is támogatásáról biztosította.

A magyar miniszterelnök szoros kapcsolatot ápol Dodikkal. Tavaly áprilisban megkapta a boszniai szerbek legmagasabb kitüntetését. A magyar kormány milliárdos fejlesztési projekteket indított Dodik közreműködésével, miközben az Egyesült Államok többször is szankciós listára tette őt korrupció és a daytoni békemegállapodás megszegése miatt. Dodik egyébként gyakori vendég Budapesten is, legutóbb múlt hétfőn találkozott Orbánnal a Karmelitában.

Az ítélet kihirdetése után Dodik nem jelent meg a bíróságon, de kijelentette: „Nincs ok az aggodalomra. Megtanultam kezelni a nehezebb helyzeteket is.”

Aleksandar Vučić szerb elnök rendkívüli nemzetbiztonsági tanácsülést hívott össze, majd Banja Lukába utazott, ahol a döntést „szégyenletesnek, törvénytelennek és antidemokratikusnak” nevezte.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közösségi médiában így nyilatkozott:

„A politikai boszorkányüldözés Dodik elnök ellen szomorú példája a jogrendszer fegyverként való használatának egy demokratikusan megválasztott vezető ellen.”

A boszniai ügyészség eredetileg a maximálisan kiszabható öt év börtönbüntetést kérte Dodikra, valamint tíz évre való eltiltását a közhivataloktól.

A bíróság döntése tovább növelte a feszültséget Bosznia-Hercegovinában, ahol a ’90-es évek háborúja óta törékeny a politikai stabilitás. A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje várhatóan szavazni fog arról, hogy elutasítja a bírósági eljárásokat, és megtiltja a központi boszniai jogi intézmények működését a szerb ellenőrzésű területeken.

Az Európai Unió boszniai missziója felszólította a politikai szereplőket, hogy tartózkodjanak a provokatív és megosztó retorikától, valamint cselekedetektől.

(AP News, 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor lekakasozta Magyar Pétert, „a Tisza nevű digitális trükk” pedig szerinte lejtmenetben van
A miniszterelnök szerint Magyar Péter pártjának egyre nagyobb zebrákra van szüksége. Ők meg közben haladnak a saját terveik szerint.


„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.

A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”

A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.

„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”

- fogalmazott.

Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.

„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.

A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”

- írta a Harcosok Klubjának Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: