HÍREK
A Rovatból

Mariupoli városvezetés: az oroszok krematóriumokban égetik el a civilek holttesteit

„A náci koncentrációs táborok fennállása óta a világ nem látott akkora mértékű tragédiát, mint amilyen Mariupolban történt. Az oroszok az egész városunkat haláltáborrá változtatták” - közölte a polgármester.


Az Azovi-tenger partján fekvő, Donyeck megyei

Mariupolba benyomult orosz erők mobil krematóriumokat alakítottak ki, amelyekben az általuk megölt civil lakosok holttesteit égetik el, hogy eltüntessék a bűntetteik nyomait

- írta szerdán az ukrajnai kikötőváros vezetése a Telegram üzenetküldő portálon.

A közlemény szerint - amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett - miután komoly nemzetközi visszhangot váltott ki a Kijev környéki Bucsában elkövetett vérengzés, a legfelső orosz katonai vezetés elrendelte, hogy semmisítsék meg az orosz hadsereg Mariupolban elkövetett bűncselekményeinek minden bizonyítékát.

"Egy héttel ezelőtti óvatos becslések szerint is legalább ötezren haltak meg a városban. Tekintettel a város méretére, a katasztrofális pusztításra, a blokád időtartamára és a kemény ellenállásra, mariupoli civilek tízezrei válhatnak a megszállók áldozataivá"

- írta a városi tanács.

Hozzátette, hogy az orosz csapatok nemcsak a holttesteket égetik el, hanem az általuk elkövetett atrocitások lehetséges szemtanúit is igyekeznek felderíteni és "megsemmisíteni". A városvezetés szemtanúkra hivatkozva hozzátette, hogy mindezekbe bevonták a donyecki Moszkva-barát szakadárok különleges egységeit is.

"A náci koncentrációs táborok fennállása óta a világ nem látott akkora mértékű tragédiát, mint amilyen Mariupolban történt. Az oroszok az egész városunkat haláltáborrá változtatták" - fogalmazott Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere.

A kikötővárost március eleje óta tartja blokád alatt az orosz hadsereg, miközben folyamatosan lő óvóhelyként szolgáló polgári épületeket - emlékeztetett a hírportál. Hozzátette, hogy az orosz erők nem engednek be a városba segélyszállítmányokat sem, ami miatt mariupoliak elmondása szerint már többen éhen haltak a városban.

Ukrajna keleti részében Harkiv, Donyeck és Luhanszk megyék vezetése arra szólította fel a helyi lakosokat, hogy mielőbb távozzanak el lakóhelyükről, amíg van lehetőségük elhagyni ezeket a régiókat.

Erről Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője beszélt egy szerdai tévéműsorban, hozzátéve: az ukrán vezetés mindent megtesz azért, hogy a lakosok kimenekítése szervezetten folyjon.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó hírül adta, hogy az orosz erők tüzérségi csapást mértek a Donyecktől délnyugatra fekvő Vuhledar településen egy humanitárius segélyelosztó helyre, aminek következtében az épp akkor sorban álló emberek közül az előzetes információk szerint ketten életüket vesztették és öten megsebesültek. Kirilenko hozzátette, hogy az ukrán hatóságok dokumentálnak minden bűncselekményt, amelyet az Oroszországi Föderáció Ukrajna területén elkövet.

Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Telegramon közzétett videoüzenetében arra figyelmeztetett, hogy az orosz csapatok új erőket és haditechnikát vonnak a régióba. Szerinte 3-4 napon belül nagyszabású támadást fognak indítani.

Az ukrán vezérkar reggel arról számolt be, hogy a déli országrészben lévő Herszon megyében az ukrán hadsereg visszavett három települést az orosz erők megszállása alól. A katonai vezetés hozzátette, hogy továbbra is heves harcok folynak a régióban Olekszandrivka településnél.

A kijevi vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 18 600 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 150 orosz repülőgépet, 135 helikoptert, hét hadihajót, 684 harckocsit, 1861 páncélozott harcjárművet, 332 tüzérségi és 55 légvédelmi rendszert, valamint 107 rakéta-sorozatvetőt.

Herman Haluscsenko ukrán energetikai miniszter szerdán az RBK-Ukrajina hírportálnak nyilatkozva közölte, hogy információi szerint az orosz csapatok által megszállt zaporizzsjai atomerőmű területén jelenleg 300-500 orosz katona és mintegy ötven nehéztüzérségi fegyver van. Elmondta, hogy az orosz Roszatom emberei és ukrán szakemberek is tartózkodnak az nukleáris létesítményben, amely ha korlátozott mértékben is, de üzemel. Szavai szerint jelenleg csak két vonalon szolgáltat villanyáramot.

Nyítókép: A hatéves Vlad Tanyuk édesanyja, Ira Tanyuk sírja mellett áll Kijev egyik külvárosában 2022. április 4-én. Ira Tanyuk éhen halt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vucic öt tonna marihuána miatt magyarázkodik, közben sorra rúgják ki a nyomozókat
Rekordfogásként értékelte a szerb belügyminiszter a 7-10 millió euró értékű kábítószer lefoglalását. Közben a parlament elfogadta a vitatott Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét.


Magyarázkodásra kényszerül Aleksandar Vucic szerb elnök, miután Észak-Macedóniában felmerült, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető körök állami segítséggel csempészhettek több tonna marihuánát Szerbiába. A hatalmas mennyiségű kábítószerre január végén a párt egyik politikusának, Rade Spasojevicnek a krusevaci raktárában bukkantak rá a hatóságok. Ivica Dacic szerb belügyminiszter rekordfogásról beszélt, amely Szerbia történetében is a legnagyobb; a lefoglalt drog értékét 7 és 10 millió euró (2,67–3,82 milliárd forint) közé becsülte – írta a hvg.hu.

A példátlan mennyiség ellenére a nyomozást beárnyékolja, hogy az ügyön dolgozó több kulcsfigurát is gyors egymásutánban menesztettek:

leváltották Irena Bjelos ügyésznőt, valamint a kábítószer-ellenes szolgálat vezetőjét, Rasa Popovicot és helyettesét is. Mindeközben a szerb törvényhozás elfogadta az úgynevezett Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét, és megteremti a politikai ellenőrzés lehetőségét.

Egy szerbiai magyar portál szerint a rendőri állományban egyre nagyobb az elégedetlenség a Vucic-rezsimmel szemben a politikai érdekek alapján történő kinevezések miatt.

A drog a jelek szerint Észak-Macedóniából érkezett, ahol 2016 óta legális az orvosi célú marihuánatermesztés. A szerb nyomozással párhuzamosan ott is vizsgálódnak: a szkopjei Ohis vegyi gyár környékén tartott razzia során további tíz tonna marihuánát találtak. A macedón rendőrség az Alfafarm nevű cég több munkatársát is körözi. A vállalat 2023-ban alakult, és 2024 márciusától rendelkezik termesztési engedéllyel.

A januári fogás ügyében Aleksandar Vucic is megszólalt, aki határozottan tagadta, hogy állami alkalmazottaknak közük lenne az ügyhöz. Ezzel szemben a Macedóniai Szociáldemokrata Unió közleményben tudatta:

szerintük ekkora mennyiségű kábítószer csak úgy juthatott át a szerb–macedón határon, ha a csempészeket mindkét oldalon kormányzati szereplők segítették.

Nem ez az első eset, hogy Aleksandar Vucic neve illegális marihuánatermesztéssel kapcsolatban merül fel. 2021-ben a szerb államfő védelmébe vette Predgrag Koluvját, akit az ügyészség több tonna marihuána termesztésével vádolt, ám végül csupán 88 gramm kannabisz birtoklásáért indult ellene eljárás. Koluvját a szerb sajtó drogbáróként emlegeti, noha hivatalosan biokertészettel foglalkozott. A farmján – ahol 2015-ben Aleksandar Vulin akkori belügyminiszter is megfordult – a rendőrök 65 ezer tő marihuánát foglaltak le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem, nem hibáztam” - Trump nem kér bocsánatot az Obamáékat majomként ábrázoló videó után
Egy 62 másodperces, AI-manipulált videót tettek közzé Donald Trump Truth Social-oldalán. A posztot a Fehér Ház előbb védte, majd a kétpárti felháborodás nyomására 12 óra múlva eltávolították.


„Nem, nem hibáztam” – mondta Donald Trump újságíróknak, miután a Fehér Ház eltávolította azt a videót a Truth Social oldaláról, amelynek végén Barack és Michelle Obamát majomként ábrázolták. Az elnök azzal védekezett, hogy csak a klip elejét látta, amely a választási csalásról szólt, a rasszista részt nem, és bár elítéli azt, bocsánatot nem kér.

A 62 másodperces videó csütörtök késő este került ki Trump közösségi oldalára. Az összeállítás nagyrészt a 2020-as választásokkal kapcsolatos, már többször cáfolt állításokat sorolta,

a végén azonban egy rövid, mesterséges intelligenciával manipulált betét jelent meg, amely a volt elnöki párt majomtestekre montírozva mutatta, miközben a The Lion Sleeps Tonight című dal szólt.

A posztot a közzététel után nagyjából 12 órával, pénteken vették le. A Fehér Ház kommunikációja is fordulatot vett: Karoline Leavitt szóvivő először „internetes mémként” védte a klipet, és arra kérte a kritikusokat, „hagyják abba az álmérgelődést”, később azonban egy másik hivatalos közlemény már egy stábtag tévedésére hivatkozott, és bejelentette a törlést.

A videó republikánus oldalon is kritikát váltott ki. „Imádkoztam, hogy hamis legyen, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól” – mondta az Axiosnak Tim Scott dél-karolinai szenátor. John Curtis utahi szenátor pedig „nyíltan rasszistának és megbocsáthatatlannak” nevezte a megosztást. „Donald Trump videója vállaltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült” – közölte az NAACP, az Egyesült Államok legnagyobb fekete polgárjogi szervezete, kiemelve, hogy a bejegyzés a Fekete Történelem Hónapjában jelent meg. Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata vezetője egy videóüzenetben „rosszindulatú dögnek” nevezte Trumpot.

A The Washington Post részletes cikke szerint a klipben felhasznált betét egy Trump-párti mémkészítő anyagából származik, a megosztott verzión az @XERIAS_X vízjel látható. A feketéket majomként ábrázoló toposz egy évszázados, dehumanizáló rasszista eszköz. A volt elnöki pár egyelőre nem reagált a történtekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon bujkáló volt lengyel miniszter ellen
Zbigniew Ziobrót bűnszervezet irányításával és közpénzek elsikkasztásával gyanúsítják a lengyel hatóságok. A volt miniszter ellen 26 bűncselekmény miatt adtak ki körözést, de kiadatása bizonytalan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Országos elfogatóparancsot adott ki péntek este a lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro, a Jog és Igazságosság (PiS) volt igazságügyi minisztere ellen, aki saját közlése szerint Magyarországon tartózkodik, miután januárban politikai menedékjogot kapott. A varsói rendőrség hivatalos oldalán közzétette a körözést Ziobro fényképével és adataival,

mert a politikus az ügyészség szerint bujkál a hatóságok elől.

A pénteki elfogatóparancsot egy nappal korábbi bírósági döntés előzte meg, amely elrendelte a volt miniszter ideiglenes letartóztatását. A vádhatóság azzal érvelt, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás befolyásolásának veszélye. „A bíróság elismerte a bűncselekmények elkövetésének magas valószínűségét” – mondta Piotr Woźniak helyettes főügyész a döntés után.

A Tusk-kormány által felállított új ügyészség összesen 26 bűncselekménnyel gyanúsítja Ziobrót, köztük bűnszervezet irányításával, valamint a bűncselekmények áldozatainak szánt Igazságosság Alap pénzeinek politikai célú felhasználásával. A vádak szerint ebből a keretből finanszírozták többek között a Pegasus kémszoftver beszerzését is. A lengyel ügyészség több mint 143 millió zloty, átszámítva körülbelül 13,1 milliárd forintnyi közpénz politikai célú felhasználását vizsgálja.

Ziobro januárban maga jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, miután a magyar kormány menedékjogot biztosított számára. „Úgy döntöttem, külföldön maradok, amíg Lengyelországban vissza nem állnak a jogállamiság valódi garanciái” – közölte Ziobro a The Guardian szerint. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hírre szarkasztikusan csak annyit írt: „Logikus döntés.” A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyminiszter akkor megerősítette, hogy „több” olyan személy is kapott menedéket, aki Lengyelországban „politikai üldöztetésnek” lenne kitéve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk