HÍREK
A Rovatból

Máris kihantoltatná Maradona testét egy tinédzser, aki azt állítja, hogy az elhunyt legenda fia

Alig egy napja, hogy eltemették a szerdán elhunyt argentin focilegendát, máris jelentkezett valaki, aki szerint exhumálni kéne a focista testét.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. november 28.


Link másolása

Egy nappal a temetés után Diego Maradona testének kihantolását kérvényezte egy argentin tinédzser, aki állítása szerint a focista fia - írja a The Sun.

A 19 éves Santiago Lara ügyvédjén keresztül már kérvényezte is a legenda DNS-mintáihoz való hozzáférést, illetve a tegnap eltemetett holttest exhumálását is.

Lara azt állítja, hogy édesanyja, Natalia Garat - aki 2006-ban 23 évesen tüdőrákban hunyt el - halála előtt hét évig folytatott viszonyt Maradonával, ebben az időszakban született ő maga is. A tinédzser 2014 óta próbál rábukkanni vér szerinti apjára, azóta gondolja Maradonát az apjának, amióta 13 évesen meglátta a képét egy újságban. Akkori nevelőapját kérdőre is vonta, hogy miért hasonlít ennyire Maradonára, a férfi akkor avatta be abba, hogy valószínűleg ő csak a nevelőapja édesanyja viszonya miatt. Egyúttal elmondta azt is, hogy az anyja halála előtt modellkedett, és ismert emberek körében mozgott, Maradonával pedig viszonyt folytatott. Santiago születésekor a nevelőapa követelt DNS-tesztet, ám ez végül nem történt meg, így nem derült fény a valódi apa kilétére.

A fiú 2016-ban állt először a nyilvánosság elé elméletével, egy hónapja, Maradona 60. születésnapján pedig olyan választ kaptak a sztár ügyvédeitől, amely bizakodásra adhatott okot, úgy vélték, hogy a sztár beleegyezik a DNS-tesztbe. Azóta viszont teljes csend honolt az ügyvédek felől, ezért volt szükség arra, hogy bíróságra vigyék az ügyet - ismertette a fiú ügyvédje tegnap egy argentin tévécsatorna beszélgetős műsorában.

Azt is elmondta, hogy védence teljesen összetört Maradona halálhírét hallva, és úgy érzi, ez az utolsó esély, hogy bizonyítékot szerezzen az igazára.

Egyben be is adták a kérvényt, hogy ássák ki a focista testét, és ugyanabba a halottasházba szállítsák vissza vizsgálatra, ahol a boncolását elvégezték.

Nem ez lenne az első eset, hogy utólag derül fény egy újabb Maradona-utódra: a focistának öt gyermeke volt - az ötödiket, Janát két évvel ezelőtt ismerte el hivatalosan, ám az utóbbi években egyre gyakrabban jelentkeztek újabb emberek azt állítva, hogy a focista az apjuk - a jelen állás szerint legalább hatan.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó szerint álhírt terjeszt a Hirado.hu a kínai elnök látogatásáról
A külügyminiszter az MTI-n keresztül kelt ki egy „álhír” ellen. Csakhogy az értesülés a Híradó híroldalán jelent meg.

Link másolása

Szijjártó Péter az MTI-n keresztül nevezte álhírnek az ugyancsak az MTVA alá tartozó Hirado.hu egy hírét – vette észre a 444.hu. Az MTI Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő hivatalos látogatása kapcsán idézi a külügyminisztert:

„Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.”

Csakhogy ez az értesülés a 444.hu szerint a Hirado.hu-n jelent meg, mely vonatkozó cikkében korábban még ez állt:

„Hszi Csin-ping Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal, felkeresi a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot, majd Pécsre is ellátogat. A várakozások szerint jelentős gazdasági bejelentést is tesznek majd.”

A lap által idézett rész jelenleg nem szerepel a Hirado.hu cikkében, de a Wayback Machine által hajnalban archivált változatban valóban olvasható.

Link másolása
KÖVESS MINKET: