HÍREK

Már több mint 100-an meghaltak a pusztító áradásokban Németországban

Az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik, ahogy egyre több helyre jutnak be a mentőalakulatok.

Link másolása

Száz fölé emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma a hatóságok pénteki adatai szerint.

A természeti katasztrófa az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány és Észak-Rajna Vesztfália tartomány egy részét sújtotta.

Észak-Rajna-Vesztfáliában 23 városban és járásban küzdenek áradással. A legdrámaibb helyzet pénteken a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki. Ott

az alámosások miatt összeomlott több lakóház és egy középkori eredetű épületegyüttes, a blessemi vár egy része.

A helyzet "nagyon kritikus" és áttekinthetetlen, halottak biztosan vannak, de még nem tudni, hogy mennyien vesztek oda - nyilatkozott Herbert Reul tartományi belügyminiszter, akinek szülővárosában, az ugyancsak Köln melletti Langenfeldben is számos épület víz alá került.

Armin Laschet tartományi miniszterelnök a belügyminiszterrel Düsseldorfban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában legalább 43-an haltak meg az utóbbi napokban az áradások miatt.

A kár nagyságát még felbecsülni sem lehet, mert nagy területek még víz alatt vannak. A rászorulók gyors segítségre számíthatnak, főleg azok, akik elveszítették otthonukat - mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus.

Kiemelte: jó hír, hogy a katasztrófa sújtotta dombos vidéken végigkanyargó patakok és kisebb folyók duzzasztására épült völgyzáró gátak jó állapotban vannak és bírják a nyomást. Egyedül a Bonn térségében fekvő Euskirchen melletti Steinbach patak völgygátjánál fenyeget szakadás, ott már ki is ürítették az elöntéssel fenyegetett településeket. Több ezer embernek kell elhagynia az otthonát.

Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnöke Mainzban elmondta, hogy a tartományban péntek kora délutánig 63 halálesetet regisztráltak.

Az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik, ahogy egyre több helyre jutnak be a mentőalakulatok.

A természeti csapás "nemzeti katasztrófa" - mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus, kiemelve, hogy a pénteki az eddigi legrosszabb nap, folyton egyre újabb áldozatokról és károkról érkeznek jelentések. Sok embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, a mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak, egyedül a helikopteres egységek több mint 320 embert szállítottak biztonságos helyre.

A kormányfő elmondta, hogy az emberek életének védelme mellett a károk felmérésére és az újjáépítés előkészítésére összpontosítanak. A helyreállítás igen hosszú folyamat lesz, sokáig foglalkoztatja majd Rajna-vidék-Pfalz lakosságát - mondta.

Mindkét tartományi miniszterelnök és számos vezető szövetségi politikus is a klímaváltozással hozta kapcsolatba a természeti csapást pénteki nyilatkozataikban. Svenja Schulze szövetségi környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta: törvénybe kell foglalni, hogy az alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz a szövetségi kormány és a tartományi kormányok közös feladata. Mint mondta, ebből az is következik, hogy az alkalomszerű akciók helyett állandó, szilárd pénzügyi alapra kell helyezni a klímaváltozás következményeitől, például áradásoktól, árvizektől sújtott települések költségvetési támogatását.

Az áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállítva a hét eleje óta Németország felett kering, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.

Ez a heves esőzéssel járó stabil időjárási helyzet meglehetősen ritka, az utóbbi 15 évben nem fordult elő, és több szakértő szerint valószínűleg a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: