hirdetés

HÍREK

Már a szenátus előtt van a Trump elleni impeachment

Bár leváltani már nem tudják, még így is sokat veszíthet Trump: többek közt a volt elnökként neki járó juttatásokat, és többé nem indulhatna a választásokon.
Fotó: Gage Skidmore / Wikipedia - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Hivatalosan is a szenátus elé került a Donald Trump volt amerikai elnök ellen indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) - írja a Guardian.

A tárgyalás - amelyet a republikánusok halasztani akartak - február 9-én kezdődik.

Amennyiben a szenátus bűnösnek találja Trumpot, elveszíti azokat a juttatásokat, amelyek volt amerikai elnökként járnának neki, valamint örökre eltiltanák attól, hogy ismét indulhasson az elnökválasztáson.

Mindehhez azonban az kell,

hogy legalább 17 republikánus szenátor is az elnök ellen szavazzon, mivel a szenátusban nincs meg az ehhez szükséges többségük a demokratáknak - a lap szerint erre csekély az esély.

Mindezt az előzte meg, hogy a washingtoni Capitoliumnál január 6-án véres zavargások törtek ki, miután az akkor még hivatalban levő elnök meglehetősen uszító beszédet mondott hívei előtt. Hívei szabályos ostrom alá vették a Capitoliumot, a zavargások során öten vesztették életüket. A képviselőház ezt követően indítványozta az impeachmentet, amely immár hivatalosan is a felsőház előtt van, ők döntenek majd arról, bűnös-e Trump, vagy sem.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Merkely: május közepére várható a járvány lecsengése

A rektor szerint, aki eddig megúszta a koronavírust, annak csak szerencséje volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

Jelenleg több mint 7 ezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban Magyaországon. Merkely Béla pedig arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetemen kezeltek száma a héten már tíz százalékkal meghaladta a novemberi csúcsot, az intézmény intenzív osztályainak 60–65 százalékát teszik ki a koronavírusos betegek.

"Aki eddig megúszta a fertőzést, az nem az immunitásának, hanem a szerencséjének köszönheti elsősorban, és csak idő kérdése, hogy megkapja a vírust"
- mondta a rektor a Magyar Nemzetnek.

Merkely arról is beszélt, hogy valójában sokkal több fertőzött lehet, mint amennyit azonosítanak, mert sokan akkor se mennek el tesztelni, ha a környezetükben valaki megfertőzödik, vagy tüneteket észlelnek magukon.

A nyájimmunitás kialakulásához Merkely szerint minimum három-négymillió embert kell beoltani.

A rektor egyetért az oltási rend megváltoztatásával. Az operatív törzs pár napja arról döntött, a Pfizer/BioNTech vakcináját három hét helyett 35 nappal az első oltás után, míg az AstraZeneca második adagját az eddigi 4 hét helyett 12 héttel az első oltás után adják be.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A tömeges oltást lemondták, sokan mégis megkapták az AstraZeneca vakcinát

Egyre többen számolnak be arról, hogy elmentek a kijelölt oltóhelyre és megkapták az oltást. Úgy tűnik érdemes megpróbálniuk azoknak, akik korábban behívó sms-t kaptak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

"Kedves Polgármester asszony! Ma voltam a Goki oltóponton ahova kaptam a behívómat, elmentem az esélytelenek nyugalmával. Ahol

kiderült, hogy személyzet is van, oltóanyag is van, és aki rajta van a listán, beoltják.
Az orvos kért, hogy szóljak akinek tudok, hogy ne üljenek ott feleslegesen" – áll abban az üzenetben, amelyet Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere tett közzé Facebook-oldalán.

A kormány néhány napja bejelentette, hogy a hétvégén tömeges oltási akciót tartanak. Azt mondták 74 ezer adag AstraZeneca vakcina érkezik a kórházi oltópontokra, segítségükkel a 60 év alatti, krónikus betegek kaphatják meg az oltást.

Majd pénteken kiderült, hogy problémák voltak a szervezéssel, ezért a tömeges oltás elmarad.

Ugyanakkor voltak már hírek arról, hogy ennek ellenére elmentek többen is az oltópontokra, ahol az elvileg lefújt oltás keretében megkapták az oltást.

Ezeket az információkat erősítette meg Baranyi, aki kitett egy oltási papírt is. A levél szerint az orvos kérte a beoltottat, hogy akinek tud, szóljon, hogy ott vannak.

hirdetés

Közben a 444-hez is érkeztek olyan olvasói levelek, amelyek arról számolnak be, hogy többen elmentek a korábban kijelölt oltóhelyre és gond nélkül meg is kapták a vakcinát.

"Levélíróink között volt, aki csütörtökön kapta meg a behívó smst, majd pénteken a következőt, melyben az időpontot lemondták. Őt végül mégis felhívta az orvos, hogy menjen be az oltópontra, mert megkapja a vakcinát - és tényleg meg is kapta" - írja a lap.

Egy másik olvasójuk arról számolt be, hogy elmentek a Veszprém megyei oltóhelyre, ahol azt mondták nekik, hogy

hivatalosan ugyan az oltást lefújták, da ha már odamentek „senki sem fogja elküldeni őket az ajtó elől”.
Így is lett, végül ők is megkapták az oltást.

Kollégánk is sikerrel járt, már bent van az oltási helyiségben és várja, hogy sorra kerüljön. Arról számolt be, hogy a behívó üzenet felmutatása és adategyeztetés után, beengedték a kijelölt kórházi oltópontra.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„A hitelességünk forog kockán” – kidobná a Néppártból a Fideszt a bajor CSU elnöke

Markus Söder szerint a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével „végképp búcsút mondott az EPP-nek”, és a pártcsalád „kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek”.
MTI, fotó: MTI/EPA - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.

Markus Söder pártelnök, bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével "végképp búcsút mondott az EPP-nek", és a pártcsalád "kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek".

Ezért minden harag nélkül pontot kell tenni a történet végére. Nem szabad "a végtelenségig meghosszabbítani" a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztését, hanem "szét kell válnia útjainknak"

- mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának vezetője.

Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok szintjén természetesen továbbra is együtt kell működni Magyarországgal, "de a pártoknak a maguk útján kell járniuk".

Az EPP "a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt", így "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli "végtelen huzavona" árt az EPP-nek, "a hitelességünk forog kockán" - mondta Markus Söder.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Elmarad az oltás, de aki elmegy, lehet, hogy mégis megkapja a vakcinát

A kórházak arról kaptak értesítést, hogy a vakcinákat mindenképp kiszállítják, és hétvégén oltópontonként ügyeleti jelleggel 1-5 oltóhelyet kell, hogy biztosítsanak, azért, ha olyan ember jelenne meg, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

A kormány pénteken lefújta az első tömeges oltási akciót. A hétvégén 74 ezer, 60 év alatti, krónikus beteg kapott volna AstraZeneca-vakcinát. A betegeket központosított SMS-ben értesítették arról, hol és mikor kell megjelenniük. Ezeket az üzeneteket később törölték.

Az RTL Klub péntek esti Híradójából kiderült, hogy a helyzet kacifántos: a Híradó értesülései szerint ugyanis pénteken a kórházak is kaptak értesítést az országos kórház-főigazgatóságtól, melyből kiderült, hogy

a vakcinákat mindenképp kiszállítják, és hétvégén oltópontonként ügyeleti jelleggel 1-5 oltóhelyet kell biztosítsanak, azért, ha olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás.

A Twitteren már van olyan bejegyzés, hogy volt, aki fogta magát, szerencsét próbált és elment a megadott helyre.

Meg is kapta az oltást, gond nélkül.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: