News here

HÍREK

Már 164 halálos áldozata van a kazah tüntetéseknek, eddig több mint 5000 embert vettek őrizetbe

Több stratégiai fontosságú létesítményt szigorúan őriznek. A biztonsági erők ellenőrző pontokat állítottak fel a város környékén is.

Link másolása

A kazah hatóságok vasárnap azt közölték, stabilizálódik a helyzet a napokig tartó tüntetések után - írja a Reuters.

A hírügynökség cikke szerint a helyi állami tévé a híradójában elhangzott, hogy Kaszim-Zsomart Tokajev elnök egyszemélyben hozza meg a döntéseket.

A kormány tájékoztatása szerint 5800 embert tartóztattak le a zavargások miatt.

Közülük körülbelül 400 embert tartóztattak le Simkent városában, közel az üzbegisztáni határhoz.

Az egészségügyi minisztérium vasárnapi közleménye szerint

legalább 164 ember – köztük két gyerek – halt meg az egy hete kezdődött zavargásokban, és több mint kétezren megsérültek.

Almatiban 103-an vesztették életüket. Innen jelentették a legsúlyosabb összecsapásokat - írja az Euronews.

A Reuters beszámolója szerint Almatiban vasárnap visszatért a normális élet, bár az utakon a szokásosnál kevesebb autóval találkozni. A biztonsági erők ellenőrző pontokat állítottak fel a város környékén. A központban betört ablakok, kibelezett pénzautomaták és felgyújtott épületek tanúskodtak a pusztításról.

Az internet továbbra is erősen korlátozva maradt, csak az elnöki webhely és néhány egyéb helyi híroldal volt elérhető.

A legnagyobb áruházlánc, a Magnum szóvivője azt mondta, hogy a 68 almati üzletből 15-öt teljesen kifosztottak.

Egy bevásárlóközpont munkatársai a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy

a biztonsági kamerák felvételei szerint a fosztogatók megtámadták az ATM-et, átöltöztek az üzletekből ellopott ruhába és cipőbe, és két-három kabátban sétáltak ki.

Jerkin Zsumabekov, a bevásárlóközpont menedzsere elmondta: "Éjszaka rendszám nélküli autókkal érkeztek, mindent elpusztítottak. Elvittek mindent, amit lehetett, cipőket, ruhákat, kozmetikumokat."

Tokajev elnök hivatala azt közölte, hogy több, stratégiai fontosságú létesítményt a moszkvai központú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete segítségével látnak el, ezért érkezett az országba 2500 katona. Arról nem szól a híradás, hogy mely létesítményekről van szó, az azonban biztos, hogy a kazahsztáni orosz űrközpont, Bajkonur köztük van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Leállt a Holtankoljak.hu, egy alternatív címen érhető most el
A portál közlése szerint külső támadás érte őket.

Link másolása

Leállt a Holtankoljak.hu oldal. Erről a közösségi oldalukon számoltak be.

"Oldalunkat külső támadás érte"

- írják.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden este jelentette be a kormány, hogy megszűnik a benzinársapka.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója akkor azt mondta, hogy a vállalat kútjain a benzin irányadó ára 641, a gázolaj 699 forint lesz.

Az aktuális árakat most a a Holtankoljak.net-en lehet megnézni. A felület ITT érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Hófúvás, szélvihar, hidegbetörés – ez vár ránk a hétvégén
Igencsak mozgalmas napoknak nézünk elébe, érdemes sűrűn nézni az előrejelzést.
Fotó: Demecs Norbi - szmo.hu
2022. december 07.


Link másolása

Mediterrán ciklon fog velünk bolondozni, rengeteg eső, viharos szél, hófúvás és nagy hőmérsékleti kontraszt lehet - írja az Időkép.

Aki szeret vidámparkba járni, élvezni fogja a hétvége időjárását is, ugyanis éppen olyan lesz, mintha egy hullámvasúton ülnénk majd.

Egy mediterrán ciklon fogja borzolni a kedélyeket, pénteken délkeleten akár 12-13 fokban lebzselhetünk, itt egész hétvégén enyhébb lesz az idő, míg északnyugaton vasárnap már napközben is fagypont közelében alakulhat a hőmérséklet.

Ugyan még mindig meglehetősen bizonytalan a helyzet, de a jelenlegi modellfutásokat kielemezve azért vegyünk sorra néhány érdekességet, mit is tartogat számunkra az időjárás ezen a hétvégén.

Mit tartogat nekünk a hétvége?

• Nagy hőmérsékleti kontraszt: pénteken 10-12 fokos külünbség is kialakulhat Sopron és Békéscsaba között.

• Rengeteg csapadék: hétfőig a decemberi havi átlagnál is több csapadék hullhat néhol (> 50 mm!).

• Szélvihar: vasárnap a Dunántúl északi felén 70-80 km/órás széllökések lehetnek, a Bakony és a Balaton térségében 90 km/órás feletti lökések sem kizártak.

• Végre jön hó is: hétfő estig a Bakonyban és az Északi-középhegységben akár 10 centit meghaladó hó is hullhat.

• Hófúvás, hótorlaszok: vasárnap a Dunántúlon, hétfőn északon jó esély lesz hófúvásra.

• Hidegbetörés: a magasabb légrétegekben vasárnap fagyos, 10-15 fokkal hidegebb levegő ömlik majd be északnyugat felől.

• Fejfájás: 10-12 hPa-os változás lesz a légnyomásban, ahogy a ciklon magja megközelít bennünket.

A mediterrán ciklonok az egyik legszeszélyesebb légköri képződmények, ezért mindenképpen érdemes lesz napról napra figyelni a friss előrejelzéseket, de az biztos, hogy az ország nem sok pontja fog szárazon maradni és végre egy igazi - oly régóta áhított - télies helyzetben lehet részünk - írják az előrejelzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Putyin szerint növekszik az atomháború veszélye
Az orosz elnök a szerdai tévébeszédben az Egyesült Államokat és szövetségeseit hibáztatta a növekvő nukleáris fenyegetés miatt.

Link másolása

Vlagyimir Putyin az atomháború veszélyének emelkedésére figyelmeztetett szerdai tévébeszédében, írja a The Guardian. Az orosz elnök a Kreml emberi jogi tanácsának ülésén szólalt fel. Beszédében hangsúlyozta, hogy Oroszország „nem őrült meg”, és nukleáris arzenálját pusztán védelmi elrettentésnek tekinti.

Putyin azt mondta, hogy az atomfegyverek „minden más atomországnál fejlettebb és modernebb formában” állnak az oroszok rendelkezésére. Ennek ellenére eszük ágában sincs „borotva módjára” használni ezeket a fegyvereket. Kijelentette, hogy „Ukrajna területi integritásának garanciája csak Oroszország lehet”, ami szerinte csak a szomszédos ország „új vezetőin múlik”.

Az orosz elnök az Egyesült Államokat és szövetségeseit hibáztatta a növekvő nukleáris fenyegetettség miatt. A beszédben Putyin megismételte, hogy országa „szükség esetén minden eszközzel” meg fogja védeni magát és szövetségeseit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Gyurcsány Ferenc leosztályozta Orbánt: „Vesztes. Leülhet, 1-es!”
A volt miniszterelnök szerint nem a valóság hajlott meg, hanem a kormányfő hajlott meg a valóság kényszere előtt.

Link másolása

Gyurcsány Ferenc leosztályozta Orbán Viktort, miután a kormány bejelentette, hogy eltörlik a benzinársapkát.

A DK vezetője közösségi oldalán magyarázta meg, miért adott elégtelent a magyar miniszterelnöknek:

"Szeptemberben úgy rendelkezett, hogy december 31-ig meghosszabbítják a benzin árstopot.

Tegnap, december 6-án megérkezett december 31.

Nem, ez nem időutazás.

Nem, ezt nem a Mikulás tette.

Igazi, alkalmatlan, szerencsétlen kormányunk és kormányfőnk van. Nem a valóság hajlott meg. A kormányfő hajlott meg a valóság kényszere előtt. Vesztes. Leülhet, 1-es!"

- írta a volt miniszterelnök, aki egy fotón azt is megmutatta, hogy javította ki Orbán "dolgozatát".


Link másolása
KÖVESS MINKET: