Majka perrel fenyegeti a hódmezővásárhelyi cukrászdát, ahol Bindzsisztán szeletet árulnak
A rapper keményen kiakadt a hódmezővásárhelyi cukrászda süteményén, ugyanis a róla készített fotó használatához és a termék értékesítéséhez egyáltalán nem járult hozzá.
„Olvasom, hogy »bindzsisztán szeletet« kínál egy hódmezővásárhelyi cukrászda” – írta meg szombaton délután Majka a Facebook-oldalán.
„Ahogy nemrég a produkció menedzsere telefonon is jelezte feléjük, NEM JÁRULTAM HOZZÁ a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához, ezáltal a termék értékesítéséhez, és a rólam készített fotó használatához sem! Kértem a jogsértés azonnali megszűntetését!!”
„Komolyan gondolja bárki, hogy rövidtávú haszonlesőként a szerzői joggal visszaél, hogy a rólam készített fényképet bármire felteheti????” – olvasható a rapper posztjában.
„Szerzői és személyiségi jogaim megsértése miatt ebben és minden egyéb esetben jogi eljárást kezdeményezek,
az ebből befolyó kárigényemet pedig jótékony célra fogom felajánlani!”
– zárta sorait Majka,
„Olvasom, hogy »bindzsisztán szeletet« kínál egy hódmezővásárhelyi cukrászda” – írta meg szombaton délután Majka a Facebook-oldalán.
„Ahogy nemrég a produkció menedzsere telefonon is jelezte feléjük, NEM JÁRULTAM HOZZÁ a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához, ezáltal a termék értékesítéséhez, és a rólam készített fotó használatához sem! Kértem a jogsértés azonnali megszűntetését!!”
„Komolyan gondolja bárki, hogy rövidtávú haszonlesőként a szerzői joggal visszaél, hogy a rólam készített fényképet bármire felteheti????” – olvasható a rapper posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.
A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.
Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.
„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”
– árulta el.
Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”
A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.
„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csalással vádolják a Pandora győztesét, Czutor Zoli reagált a támadásokra
A zenész az RTL Reggeliben tiszta vizet öntött a pohárba a fináléval kapcsolatban. Elárulta, Szőke Rebeka segítsége teljesen megfelelt a játékszabályzatnak.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
„Ezek csak károgások”
– fogalmazott határozottan, visszautasítva a vádakat. A beszélgetés során Jakupcsek Gabriella arra is rákérdezett, hogyan viselték a versenyzők az összezártságot és a folyamatos mentális terhelést. Czutor elárulta, hogy a forgatás alatt mindenki külön szobában aludt, így az összezártság nem okozott problémát, ugyanakkor a közös utazások és a helyszíneken töltött idő alatt sokat beszélgettek, és a játékot gyakorlatilag nem tudták „kikapcsolni”.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
„Sebestyén Balázs, a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet vezetője azonnal végrehajtandó közmunkára ítéli Majoros Péter Majkát, az ózdi szájhőst. A büntetése, hogy ki kell állnia a rivaldafényből és egyszerű narrációkat kell mondania. A büntetést Pápai József, a színes fémérdemrenddel kitüntetett celebrendőr hajtja végre, hogy elégtételt vehessen az ellene elkövetett, viccesnek szánt élcelődéseken” – hangzott el a szöveg, mire Joci befenyítette.
Majka nekilátott a munkának, de hozta a formáját, és azonnal beszólt a szöveg miatt a fegyveres Pápai Jocinak.
„A menekülőknek egyetlen céljuk van, megúszni az elfogást bármi áron. Balázsék célja elkapni a celeb bűnözőket akármilyen áron. Hallod, Molnár Áron? Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig? Ezt biztos, hogy te írtad, mert ezen nem nevetek”
– mondta, mire Joci csendre intette.
„Majoros, te nem dumálsz, te azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Na, gyerünk!”
– parancsolta a zenésznek.
A műsorban 24 hazai híresség próbál megszökni az ország „legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből”. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a szökevényeket. A nézők is beszállhatnak a játékba: feljelenthetik vagy segíthetik a menekülőket.
Majka az RTL több produkciójában is kiemelt szerepet kapott az utóbbi időben, hiszen az X-Faktor mentoraként tért vissza, és a Tizenkét okos ember című gameshow-t is ő vezeti.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lékai-Kiss Ramóna elérzékenyült a Sztárban Sztárban: fáj neki, hogy sokan a mai napig gyerekként kezelik
Szandi produkciója után nem tudta visszafogni az érzéseit. Könnyekkel küszködve mesélt arról, milyen sebeket hordoz a mai napig a fiatalkori hírnév miatt.
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a TV2 nézői a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában, ahol Lékai-Kiss Ramóna nem bírta visszatartani az érzéseit Szandi produkciója után. Az énekesnő Miley Cyrus bőrébe bújva adta elő a The Climb című dalt, és noha a zsűri kiválóra értékelte, az adás végén ő esett ki.
A zsűritagot annyira megérintették a látottak, hogy a könnyeivel küszködve vallott róla, hogy a mai napig sebeket hordoz a fiatalkori hírnév miatt. Saját példáján keresztül mesélte el, milyen nehéz volt egy ország szeme láttára felnőni.
„17 éves voltam, amikor bekerültem a Barátok köztbe. Kislány. Tini” – kezdte a történetet, hozzátéve: sokan elfelejtik, hogy már 40 éves felnőtt nő, édesanya és feleség.
„Még mindig megengedik maguknak az emberek, hogy úgy beszéljenek velem, mint egy kislánnyal. Gyerekkel, akit leszidhatnak” – mondta már sírva.
Elárulta, még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a szakmai rátermettségét is, és ez mélyen bántja.
„Megkérdőjelezhetnek, hogy van-e létjogosultsága annak, hogy itt lehetek például ebben a zsűripultban, vagy hogy megkapok műsorvezetőként bizonyos műsorokat.” Bár bevallotta, ez „néha még fáj”, a vallomásával Szandinak akart erőt adni, akit biztosított róla, hogy egy „csodálatos, gyönyörű nő kívül-belül, végtelenül tehetséges”.