Majka: Mennyire kell hülyének lenni a Mandinernél?
Majka, azaz Majoros Péter egy Facebook-posztban reagált a Mandiner egyik cikkére, amely szerinte valótlanul állította, hogy törölte egy Donald Trumpról szóló bejegyzését.
Majka azt írta, megjelent egy cikk – állítása szerint ismeretlen szerzőtől – arról, hogy véleményezte Donald Trumpot, amiből akkora pofára esés lett, hogy „rajtam röhög az egész ország, és gyorsan törölnöm is kellett”.
Majoros Péter ugyanis azt állítja, a posztját soha nem törölte, sőt, az ott található közvetlenül a reakciója alatt.
aki biztonságos névtelenségből próbál valóságot hamisítani” – fogalmazott. A bejegyzését azzal zárta, hogy „a digitális hadseregnek pedig javaslom egy alapfokú számítástechnikai gyorstalpaló elvégzését, mielőtt legközelebb valamit ennyire látványosan benéznek”.
A Mandiner szerda reggel arról írt, Majka „gyorsan törölte” a Donald Trumpról szóló, vitát kiváltó Facebook-bejegyzését. Később a lap egy másik cikkben jelezte, olvasói visszajelzések alapján a poszt a mobilos Facebook-alkalmazásban továbbra is látható volt, miközben asztali gépről több felhasználónak nem jelent meg. Ez a jelenség utalhat technikai problémára vagy a láthatósági beállítások módosulására is.
A bejegyzés alatt a Mandiner szerint komoly kommentháború alakult ki, amiről külön is beszámoltak. A mostani vita egy hosszabb folyamat része, Majka ugyanis az elmúlt évben többször is keményen kritizálta az amerikai elnököt. Tavaly júniusban például „Gratulálok, Mister President!” felütéssel kommentálta az akkori amerikai lépéseket, korábban pedig „hazugnak, manipulatívnak” és „elítélt bűnözőnek” nevezte Trumpot.