HÍREK

Megvétózhatja Magyarország a klímavédelmi célokat is az EU költségvetés mellett a lengyelekkel együtt

A magyar kormány jelentős módosításokat szeretne elérni, bár a legtöbb tagország támogatja a tervezetet.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, Magyarország és Lengyelország kormánya is jelezte, megvétózná az EU-s költségvetést, ha azt a tervezett formában - a jogállamisági mechanizmussal együtt - akarják megszavaztatni. Emiatt több hazai politikus is tiltakozott, többek között számos önkormányzati vezető is levelet írt az Európai Uniónak.

Ám a héten csütörtökön és pénteken a klímavédelmi vállalásokról is szó lesz a brüsszeli EU-csúcson - írja a 444.hu. Ezek többek között Lengyelországot is súlyosan érintenék.

Az ellenzéki varsói polgármester szerint kormánya akkor nem vétózná meg a dokumentumot, ha az EU enyhítene a Lengyelországra vonatkozó környezetvédelmi előírásokon.

Gondot jelent ugyanis, hogy az ország legnagyobb energiaforrását még mindig a szénerőművek adják.

A lap birtokába került dokumentum szerint Magyarország kormánya is jelentős módosításokat akar elérni.

A csúcstalálkozón a legtöbb tagállam elfogadná, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkentsék az EU károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Bár most a hivatalos cél 40 százalék, de 2050-re a teljes klímasemlegességet szeretné elérni az Európai Unió. Ehhez azonban nagyobb léptékkel kellene csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

A magyar kormány azt javasolná, hogy az EU-nak legyen az 55 százalék a cél, de tagállami szinten legyen elégséges a 40 százalék elérése. De aki akar ennél többet is elérhet.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas robbanás rázta meg Heves megye egy részét, az ablakok is beleremegtek
Egyelőre nem tudni, mi volt az, de azt kizárták, hogy földrengés okozta volna a jelenséget.

Link másolása

Délelőtt 10 órakor földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves megye területén, Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken – erről érkezett bejelentés a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (ELKH FI) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba.

A 444.hu által kiszúrt bejegyzésben azt írják:

a jelenség nem földrengéshez kapcsolódik, hanem valamilyen helyi hatás következménye.

Megfigyelték, hogy a Piszkéstetőn üzemelő infrahangállomásukon is megjelent ebben az időpontban a jelenség, igy vélhetően egy nagy hanghatásnak köszönhetők a bejelentett észlelések.

A kommentelők közül többen arról számolnak be, hogy a közelben az ablakaik is beleremegtek a hanghatásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
„Pánik, menekülés. Összekuporodva vagyunk egy kis faluban” – Magyar család mesélt a földrengés sújtotta törökországi helyzetről
Állandósult káoszról és mindent elborító romokról is beszámolnak.

Link másolása

A Blikk beszámolót közölt egy magyar családtól, akik a hatalmas földrengés által érintett kisázsiai Malatyában laknak. Itt a becslések szerint 50-100 halálos áldozatot szedett a földmozgás.

„Malatyaban lakom, pánik, menekülés. Összekuporodva vagyunk egy kis faluban a családdal. Áram este jött vissza, egy kis kályhánk van. Lakásunk életveszélyes állapotba került. Haza szeretnék jutni mihamarabb. Kislány csak sír, sír, nem enged el maga mellől. Ennivalónk épphogy van.

Hajnali fél 5-kor 7,4-es [volt a földrengés], alig tudtunk kikeveredni a városból, mert mindenhol csak a romok meg a káosz. Fél 3-kor egy nagyobb, [majd] pár percre rá újra egy ekkora. Összekuporodva vagyunk egy kis házba. Áramunk este 6 óta van. Félünk, nem tudni, hogyan tovább”

– írja kétségbeesetten a Facebookon a magyar család egyik tagja.

Arról, hogy milyen pusztítást végzett a mostanra több mint 5000 halálos áldozatot követelt rengés, egy korábbi cikkünkben számoltunk be:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Drámai videók: így mentik ki a romok alá rekedt embereket Szíriában és Törökországban
A mentőegységek versenyt futnak az idővel, az éjszakai hideg is még sürgetőbbé teszik az emberek kiszabadítását. Már több mint 5000 halálos áldozatot jelentettek a két országból, számuk várhatóan tovább fog növekedni.

Link másolása

A hivatásos mentőegységek mellett civilek is fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy kimentsék az embereket a romok alól Szíriában és Törökországban.

A halálos áldozatok száma már meghaladta az 5000 főt, számuk várhatóan még tovább fog növekedni, mivel a hideg idő (Szíriában ráadásul havazott is) is az emberek ellen dolgozik.

Az alábbi videón az látható, ahogy egy újszülöttet emelnek ki a törmelék alól. A szülei sajnos nem maradtak életben.

A világ számtalan országa, köztük Magyarország is segítséget küldött a katasztrófa sújtotta területekre.

Hétfőn két nagyobb és több kisebb utórengés rázta meg a két országot, amit kedd reggel egy újabb nagyobb erejű követett.

Drónfelvételek a földrengés pusztításáról:

Egy macskát is sikerült kihozniuk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örökre kitiltották a magyar utast a Wizz Air járatairól, miután verekedett a dzsiddai gépen
A férfi több millió forintos kárt okozott azzal, hogy a gépnek le kellett miatta szállni Kairóban.

Link másolása

Korábban beszámoltunk róla, hogy 18 órát késett a Wizz Air egyik, Dzsiddából Budapestre tartó járata, mert egy magyar utas verekedni kezdett a gépen.

A Telex kérdésére a légitársaság elárulta, hogy a férfi többmilliós kárt okozott azzal, hogy a gépnek Kairóban le kellett szállnia:

  • a kényszerleszállás miatt módosult a menetrend,
  • megnövekedett az üzemanyag-használat,
  • az utasok számára szállást kellett biztosítani és
  • a mentesítő járatnak is magas költségei voltak.
A Wizz Air megteszi a szükséges jogi lépéseket a szabályszegő utassal szemben, akit a légitársaság járatairól végleg eltiltottak, hogy ilyen eset a jövőben ne ismétlődhessen meg.

„A Wizz Air az érintett utasoktól elnézést kér a késésért és az esetleges kellemetlenségért, de továbbra is minden esetben az utasok, illetve a személyzet biztonsága az elsődleges, így a velük szemben elkövetett agresszió minden lehetséges formájával szemben zéró toleranciát alkalmaz a légitársaság, és mind a szóbeli, mint a tettleges agresszió ellen szigorúan fellép” – tette hozzá a légitársaság.

Link másolása
KÖVESS MINKET: