HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Az az igazi áruló, aki a keresztfiát odadobja a propagandistáknak

Több pontban szedte össze a TISZA Párt elnöke, hogy ő miért tartja árulónak az őt korábban leárulózó minisztert, egykori jó barátját.


Ahogy arról korábban írtunk, Gulyás Gergely kemény szavakkal illette az ATV-nek adott interjújában Magyar Pétert. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között elmondta: nem ülne le már kávézni egykori jó barátjával, mert árulónak és Brüsszel ügynökének tartja a politikust.

Nem kellett nagyon sokat várni a TISZA Párt elnökének válaszára sem. Magyar Facebook-posztban fejtette ki, hogy szerinte ki az igazi áruló:

  • „az, aki a neveltetése ellenére asszisztál egy családi maffia működéséhez;
  • az, aki a pénzért és hatalomért keresztény ember létére elárulja a legelesettebbeket, a szülők nélkül felnőni kénytelen, szerencsétlen gyerekeket;
  • az, aki elfogadja azt, hogy a saját fizetését ötmillió forintra emeljék, miközben tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy ma már 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt;
  • az, aki ingyen kapott drága francia pezsgővel koccint az egészségügyi államtitkárral és a mentőszolgálat vezetőjével, miközben szándékosan leépítik az állami egészségügyet és a hanyagságuk miatt összeomlik a mentőszolgálat mentésirányítási rendszere;
  • az, aki asszisztál ahhoz, hogy ezermilliárdnyi közpénz, kastélyok, pályaudvarok és reptér kerüljön a miniszterelnök családjához és oligarcháihoz;
  • az, aki tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy a hazánk és a magyar emberek ezermilliárdnyi uniós pénzeket bukjanak el;
  • az, aki naponta elmulasztja a feljelentési kötelezettségét súlyos korrupciós ügyekben;
  • az, aki tevékenyen részt vesz a honfitársai félrevezetésében és az észak-koreai típusú propaganda kialakításában;
  • az, aki asszisztál ahhoz, hogy orosz hekkerek ki-be járjanak a magyar külügy szervereibe;
  • az, aki alkotmányt tákol a magyar nép felhatalmazása nélkül;
  • az, aki a keresztfiát és annak testvéreit is odadobja a propagandistáknak a hatalma megtartása érdekében.”

Posztja végén az ellenzéki politikus egy Wass Albert-vers részletével üzent: “Likasztják már fönn az égben a rostát, / s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint, / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia, / s ki mint vetett, azonképpen arat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Müncheni gázolás: egy 24 éves afgán menedékkérő a gyanúsított, megrázó fotókon a tragédia helyszíne
Egy Mini Cooperrel hajtott tüntetők közé. Közel harminc ember sebesült meg – köztük gyerekek is.


Csaknem harminc ember megsérült, amikor egy autó a tüntetők közé hajtott Münchenben – írja a CNN. A hatóságok szerint a sofőr egy 24 éves afganisztáni menedékkérő volt, aki Mini Cooperrel csapódott a tömegbe. A város polgármestere megerősítette, hogy a sérültek között gyerekek is vannak.

A helyi sajtó szerint a férfi egy sztrájkoló csoportba hajtott bele. A demonstrációt a Verdi nevű szakszervezet szervezte, és gyermekgondozásban dolgozó alkalmazottak vettek rajta részt. A Bild arról számolt be, hogy a sofőr az emberek közelébe érve gázt adott, majd a tömegbe rohant.

A rendőrök gyorsan elfogták és ártalmatlanították a férfit.

A hatóságok azt is vizsgálják, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe, vagy esetleg összekeverte a gázpedált és a féket. A sofőr indítékáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

A férfit egyébként lopással és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt már ismerték a hatóságok – jelentette az AP hírügynökség Bajorország belügyminiszterére, Joachim Herrmannra hivatkozva.

A támadás idején a város önkormányzatának több dolgozója is részt vett a demonstráción. A sztrájkolók 8 százalékos béremelést, magasabb prémiumokat és három plusz szabadnapot követeltek.

Nem ez az első ilyen eset Németországban. Tavaly év végén Magdeburgban történt egy hasonló tragédia, amelyben több ember meghalt, és több mint kétszázan megsérültek.

A támadás előtt néhány nappal München készült a pénteken kezdődő biztonsági konferenciára. Több tucat ország vezetői érkeznek a városba, hogy globális biztonsági kérdésekről tárgyaljanak. A találkozón várhatóan jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és JD Vance amerikai alelnök is.

Fotók a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a kormány a differenciált nyugdíjemelésről
Nem támogatják. Fónagy János szerint az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát.


Az Orbán-kormány nem támogatja a differenciált nyugdíjemelést – ezt Fónagy János, a nemzetgazdasági miniszter helyettese mondta ki egy kérdésre válaszolva. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője arról érdeklődött, hogy a kormány tervez-e emelést legalább a legalacsonyabb nyugdíjak esetében. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi szabályozás miatt körülbelül 500 ezer nyugdíjas él a KSH által megállapított szegénységi küszöb alatt.

Fónagy János szerint a kormány igazságosnak tartja a jelenlegi nyugdíjrendszert.

Hangsúlyozta, hogy az idősek tisztelete kiemelt szempont, a kormány teljesíti a 2010-ben tett vállalásait, őrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, és garantálja a 13. havi nyugdíj kifizetését. Kiemelte: „Törvény mondja ki, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni.” Szerinte ezt az inflációkövető nyugdíjemelés biztosítja, amelynek köszönhetően a nyugdíjak összege 2010 óta több mint kétszeresére nőtt, vásárlóerejük pedig 25 százalékkal emelkedett.

A miniszterhelyettes emlékeztette a DK képviselőjét, hogy 2005 és 2010 között 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóereje. Hozzátette, hogy a nyugdíj biztosítási alapon működő, keresetarányos ellátás, amelyet az aktív korú járulékfizetés határoz meg. Szerinte, ha a kormány egyes nyugdíjas csoportoknak nagyobb emelést adna, az jövedelem-átcsoportosítást jelentene, ami sértené a biztosítási elvet.

Fónagy János hangsúlyozta, hogy a nyugdíj nem szociális alapon jár, hanem az aktív keresőidő alatt befizetett járulékoktól függ.

Szerinte az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát, mert így megmaradnak a korábban megállapított nyugdíjarányok. Úgy véli, a differenciált emelés azt eredményezné, hogy aki hosszabb ideig és magasabb járulékot fizetett, kevesebb ellátást kapna, míg azok, akik keveset vagy egyáltalán nem dolgoztak, magasabb nyugdíjban részesülnének. „Ez nemcsak igazságtalan, de a közteherfizetésre nézve is ellenösztönző lenne, ami hosszabb távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is veszélyeztetné” – írta.

A miniszterhelyettes szerint a rendszerben a szolidaritási elv is érvényesül. Az alacsony összegű nyugdíjat kapók méltányossági alapon kérhetnek nyugdíjemelést vagy egyszeri segélyt, amelynek engedélyezési összege 2010 óta csaknem kétszeresére emelkedett.

Idén januárban a nyugdíjak 3,2 százalékkal nőttek, az előzetesen várt infláció mértékével.

A szakértők szerint a különbségek egyre nőnek a nyugdíjasok között, mivel az emelés arányosan ugyanannyit jelent egy alacsony és egy magas nyugdíj esetében is.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a legnagyobb veszély 2025-ben a relatív elszegényedés lesz, de egyre több nyugdíjast fenyeget az abszolút elszegényedés is. Kiemelte: „A szegénységi küszöböt el nem érő nyugdíjat kap minden harmadik, a mélyszegénységi küszöbnél is kisebb nyugdíjat kap minden hatodik magyar nyugdíjas a KSH elérhető legfrissebb adatai szerint.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter feljelenti az Indexet, ami szerinte az orbáni-goebbelsi propaganda zászlóshajójává vált
Bennfentes kereskedelemmel vádolták meg, de a TISZA Párt elnöke szerint a lap állításaiból egy szó sem igaz.


Orbán Viktor legfontosabb propagandaoldala, az Index, ma a kommunista Szabad Nép című újság színvonalára süllyedt – kezdte legfrissebb bejegyzését Magyar Péter a Facebookon.

„A Szabad Nép a legvéresebb diktatúrában valutaüzérkedéssel vádolta Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását, míg az Index című propagandaoldal, hazugságokat terjesztve ma a legnépszerűbb magyar párt elnökeként engem vádol bennfentes kereskedelemmel, tehát bűncselekménnyel. Teszi ezt anélkül, hogy a cikk megjelenése előtt megkérdezett volna” – írta a TISZA Párt elnöke, majd hangsúlyozta: az Index állításaiból egy szó sem igaz, a cikkben idézett napon nem vett és nem is adott el részvényt. „

Ellentétben a Fidesz számos politikusával és a kitartott propagandistáikkal, én soha nem követtem el tőzsdei bűncselekményt”

– tette hozzá, és az is kiderült, hogy az ellenzéki politikus az Index ellen és a cikket azonnal terjesztő többi propaganda lap ellen sajtó-helyreigazítási pert indít és büntető feljelentést tesz.

„Tisztában vagyok vele, hogy a büntetőeljárás nem vezet majd eredményre, mert a Fidesz szándékosan úgy változtatta meg a jogszabályt, hogy a propagandisták akkor se legyenek büntethetők, ha egyértelműen rágalmazást követnek el.

Az Index mára a TV2, a Mandiner, a Hír TV, a közmédia és a vidéki lapok mellett az orbáni-goebbelsi propaganda zászlóshajójává vált” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eljött az idő: Donald Trump kihirdette a totális vámháborút
Japán, India és az Európai Unió is azon területek között van, amiket érinthetnek a magasabb vámok.


Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok új vámrendszert vezet be. A lépés célja a gazdasági érdekek védelme és a versenyfeltételek kiegyensúlyozása.

Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatón Trump közölte, hogy kölcsönös vámrendszert léptet életbe. Ez azt jelenti, hogy azok az országok, amelyek vámot vetnek ki az amerikai termékekre, ugyanolyan mértékű vámokra számíthatnak az USA részéről.

„Úgy döntöttem, hogy a méltányosság érdekében kölcsönös vámot vetek ki. Ez mindenkinek igazságos. Egyetlen ország sem panaszkodhat”

– jelentette ki Trump.

A Fehér Ház szerint az új vámrendszer megerősíti a gazdaságot és a nemzetbiztonságot. Trump kiemelte, hogy az autóipar és a gyógyszeripar is érintett lesz a változásokban. Az elnök hangsúlyozta: „Az amerikai piacra érkező áruk esetében a vámterhek elkerülésére irányuló kísérletek nemcsak az Egyesült Államok gazdasági érdekeit sértik, hanem a verseny torzításához is vezetnek.”

A Fehér Ház egy tisztviselője szerint a kormány heteken belül megkezdheti a vámok kivetését. Elsőként azokra az országokra koncentrálnak, amelyek jelentős kereskedelmi többlettel rendelkeznek az USA-val szemben.

A The New York Times tudósítása szerint az újságírókkal folytatott beszélgetés során a Fehér Ház egyik tisztviselője utalt néhány olyan országra, amelyekre a vámemelések irányulhatnak. Megnevezte Japánt, az Európai Uniót és Indiát.

Peter Navarro, az elnök kereskedelmi ügyekért felelős vezető tanácsadója újságíróknak azt mondta, hogy az Európai Unió áfája az amerikai üzletekkel szembeni tisztességtelen kereskedelem mintapéldánya, és hozzátette: „Trump elnök nem hajlandó ezt tovább tolerálni”.

Trump kijelentette, hogy „kiegyensúlyozott versenypályát” szeretnének teremteni, és nem engednek kivételeket vagy mentességeket az új rendszerben. A vámok részleteit még kidolgozzák, és több lehetséges forgatókönyvet is mérlegelnek. Az elnök szerint szigorú ellenőrzéseket vezetnek be, hogy megakadályozzák a vámterhek elkerülésére irányuló kísérleteket.

A bejelentés után az amerikai tőzsdék pozitívan reagáltak, mivel a befektetők megkönnyebbültek, hogy a vámok bevezetése nem azonnali, így van idő a tárgyalásokra.

(AP News, Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET: