HÍREK
A Rovatból

Óriási étvággyal indul a BYD szegedi gyára: egy kisvárosnyi vizet, áramot és gázt nyel majd el

A kínai óriásüzemben naponta 1 400 autó készül majd, és 175 fuvarral szállítják ki őket. A KSH adatai alapján gyár földgázfogyasztása körülbelül 73 430 fő éves gázfogyasztásának felel majd meg.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. március 05.



Miközben a BYD szegedi gyárának építése már hónapok óta zajlik, a kínai autógyártó csak 2025. február 10-én kapta meg a környezethasználati engedélyt a Csongrád megyei kormányhivataltól, tudta meg az Átlátszó. Az engedély részletei szerint az üzem jelentős mennyiségű erőforrást igényel majd.

A dokumentum alapján

a gyár napi vízigénye eléri a 7 ezer köbmétert, amelyből 5,3 ezer köbmétert a technológiai üzemegységek használnak fel,

míg 1,7 ezer köbmétert a munkásszállók és az étkezdék fogyasztanak el. Éves szinten ez összesen 1,8 millió köbmétert jelent. Az engedély szerint a villamosenergia-felhasználás évi 283,4 millió kilowattóra lesz, míg a földgázfogyasztás eléri a 25,7 millió köbmétert.

A gyártás során keletkező hulladék mennyisége is jelentős.

Az engedélyben az szerepel, hogy évente 155 ezer tonna újrahasznosítható hulladék képződik, amely speciális kezelés nélkül feldolgozható.

Emellett 7 ezer tonna veszélyes hulladék is keletkezik.

A termelés napi 1 400 járművet jelent, amelyeket körülbelül 175 fuvarral szállítanak majd el a gyárból. Jelenleg a kiszállítás közúton történik, de a tervek szerint 2027-re kiépül az üzem vasúti kapcsolata, amely lehetővé teszi, hogy a járművek felét vasúton szállítsák el.

A gyárban akkumulátorokat nem fognak gyártani, kizárólag tárolásukra kerül sor.

A kész akkucsomagokat Kínából érkező szállítmányokkal hozzák a szegedi üzembe, ahol egy külön akkumulátorkirakodó platformon helyezik el őket, írta a lap.

A rendelkezésre álló - egyebek közt a KSH által közreadott - adatok alapján a szegedi gyár éves víz-, villamosenergia- és földgázfogyasztását összehasonlíthatjuk egy átlagos magyarországi lakos éves fogyasztásával:

Vízigény: a gyár éves vízfogyasztása 1,8 millió köbméter.​ A magyar lakosság egy főre jutó éves közüzemi ivóvízfogyasztása 2021-ben 34,7 köbméter volt. ​ Ez alapján a gyár vízfogyasztása körülbelül 51 870 fő éves vízfogyasztásának felel meg.​

Villamosenergia-felhasználás: a gyár éves villamosenergia-felhasználása 283,4 millió kWh.​ Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. egyetemes szolgáltatói ügyfelei körében az átlagos éves lakossági fogyasztás 2024-ben 2188 kWh/felhasználási hely volt. ​Így a gyár villamosenergia-felhasználása körülbelül 129 550 háztartás éves fogyasztásának felel meg.​

Földgázfogyasztás: a gyár éves földgázfogyasztása 25,7 millió köbméter.​ A háztartási energiafelhasználás legjelentősebb energiaforrása a gáz, 2019-ben az egy főre jutó lakossági energiafogyasztás Magyarországon 24,3 GJ volt, amelynek 49%-a gázfogyasztás, azaz körülbelül 11,9 GJ/fő. ​

Egy köbméter földgáz energiatartalma körülbelül 34 MJ, így egy fő éves gázfogyasztása körülbelül 350 köbméter.​

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Die Zeit: Trump a csúcstalálkozó helyszínének kiválasztásával aktív választási segítséget nyújtott Orbánnak
A lap szerint a magyar miniszterelnök máris nyert a még le sem zajlott béketárgyalással, amivel tovább erősítheti békepártiságát a „háborúpárti” Unióval szemben. Az illiberális nemzetközi baráti hálózat pedig hibátlanul működik.


Donald Trump és Vlagyimir Putyin tervezett budapesti találkozója már önmagában is történelmi esemény lenne. A német Die Zeit szerint azonban van valaki, aki már most profitál az egészből: Orbán Viktor.

A cikk szerint a magyar miniszterelnök nemcsak házigazdaként jelenhet meg a nemzetközi színtéren, hanem újra megerősítheti magát a „békefőnök” szerepében – mind Európában, mind Magyarországon.

Orbán mindig kampányol

A cikk szerzője, Ulrich Ladurner így fogalmaz: „A magyarok négyévente új parlamentet választanak, de miniszterelnökük, Orbán Viktor, állandó kampányban él.”

A Die Zeit szerint Orbán politikájának középpontjában az áll, hogy minden választást megnyerjen – egészen addig, „amíg egyszer, nagyon-nagyon távoli napon, már nem lesz többé”. Ehhez pedig szükség van új témákra és ellenségképekre, legyenek azok valósak vagy kitaláltak.

Most azonban nem neki kellett új kampányanyagot keresnie, mert a lehetséges Trump–Putyin-találkozó pont kapóra jött. A hír után Orbán gyorsan posztolt az X-en: „Magyarország a béke szigete. A találkozó az amerikai és az orosz elnök között nagyszerű hír minden békeszerető ember számára. Készen állunk!”

A Die Zeit szerint ezzel a miniszterelnök ismét megerősítette, hogy ő a békét képviseli, szemben „a háborús Európai Unióval”. A lap összefoglalása szerint ez az üzenete: „Én, Orbán Viktor, megvédem Magyarországot a háborútól. Én, Orbán Viktor, vagyok az igazi békefőnök.”

Háborús hangulat Európában?

A német hetilap online kiadása szerint Orbán már régóta azt a képet festi, hogy az EU háborúpárti, míg ő a nyugalom hangja. A cikk idézi is a magyar kormányfő egyik kijelentését: „Európa ma saját meghatározása szerint háborúban áll. A legnagyobb uniós államok vezetői és intézményei úgy beszélnek az orosz–ukrán háborúról, mintha az a mi háborúnk lenne. Ez háborús pszichózis.”

A lap szerint ezzel szemben Orbán azt üzeni: ő a béke embere, a többiek a háborúé – és ezt az üzenetet jól tudja használni belföldi kampányában is.

A Die Zeit ugyanakkor megemlíti, hogy Orbánnak most komoly ellenfele is van a 2026-os választás előtt „Az ellenzéki Péter Magyar hónapok óta vezet minden felmérésben, és – mai állás szerint – jó eséllyel megverheti Orbánt.”

A lap szerint Orbán ezért komolyan is veszi őt, mivel „nemcsak politikailag, hanem szimbolikusan is riválisa lehet”.

Működésbe lép a nemzetközi kapcsolat

A cikk szerint Orbán külpolitikai kapcsolatai most ismét előnyére válnak:

„Trump a csúcstalálkozó helyszínének kiválasztásával aktív választási segítséget nyújtott Orbánnak. Putyin pedig évek óta támogatja őt olcsó olajszállításokkal.”

A Die Zeit szerint „a baráti hálózat tehát hibátlanul működik”. A találkozóval Orbán újra reflektorfénybe kerülhet nemzetközi szinten, miközben itthon a „nemzetközi béketeremtő” szerepét veheti fel – egy olyan időszakban, amikor egyre erősebb a politikai nyomás.

A német lap szerint Orbán pontosan tudja, mit csinál: „Orbán bemutatja magát az egyetlen békeszerető államfőként egy háborús Európában.”

„A találkozó már most neki hozott győzelmet – mert újra ő diktálja a történetet.”

A cikk szerint mind a helyszínválasztás, mind a kommunikáció azt szolgálja, hogy Orbán belpolitikai pozícióját erősítse – függetlenül attól, mi hangzik majd el a tárgyalóasztalnál. A lap szerint a magyar miniszterelnök újra elérte, amit akart: „Aki Orbánt választja, az a békét választja” – áll a cikk végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Harcosok Klubja edzőtáboráról: Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!
A politikus szerint a zánkai Erzsébet-táborban hátrányos helyzetű gyerekeknek lenne helye, nem pedig pártrendezvénynek. Szerinte a helyszínhez olyan emberek köthetők, akiket súlyos bűnök terhelnek.


Magyar Péter újabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé a Facebookon. A politikus állítja, hogy Orbán Viktor „a Harcosok Klubja nevű trollszervezettel ismét edzőtábort tart” – ahogy fogalmaz –, és szerinte mindezt nem máshol, mint Zánkán rendezik. „A gyűlölethétvégét Zánkán, a volt úttörőtáborban – ma már Erzsébet-táborban – rendezik meg” – írta.

A posztban Magyar szerint az állam „a gyermektábort ingyen adta át” egy olyan alapítványnak, amelyet – állítása alapján – a „közpénzen stadion- és hotelépítő Kiss-Rigó László püspök alapított”. Hozzáteszi: Kiss-Rigó "jobbkeze" egy olyan volt KDNP-s szegedi önkormányzati képviselő, akinek gyerektáborban „korábban még Kaleta Gábor is részt vett”, akit később pedofil tartalmú képek birtoklásáért elítéltek.

A helyszín kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy szerinte az Erzsébet-tábor célja nem egyezik a mostani eseménnyel: „Az Erzsébet-tábor egyébként hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére kapja a forrásokat, nem pártrendezvényekre.” Azt is hozzátette, hogy az alapítvány kuratóriumában ma is szerepet Balogh Zoltán, „akinek köze volt a pedofilsegítő Kónya Endrének adott kegyelemhez”

A bejegyzés végén Magyar Péter erősen fogalmaz:

„Szent Erzsébet az árvák védőszentje. Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!”

– zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az RTL riportere megpróbált telefonon időpontot foglalni a váci kórházban ultrahangra, miután az államtitkár azt állította, ez lehetséges
Miközben a minisztérium szerint rendben működik a rendszer, a gyakorlatban nincs elérhető időpont Vácon. Van, aki több mint egy év múlva juthat csak vizsgálatra.


Se telefon, se app: saját próbájuk szerint október 18-án nem lehetett ultrahang-időpontot foglalni a váci Jávorszky Ödön Kórházba – számolt be róla az RTL Híradó. A kórházi vonalon azt a tájékoztatást kapták, hogy nincs előjegyzés, a decemberi időpontokat november 10-től adják; az EgészségAblakban Vácon és Budapesten sem láttak szabad helyet, a legközelebbi foglalható időpont Esztergomban 2025. december 19-re volt – a beutaló 2026. január 16-ig érvényes.

„Nyolcvan év felettiek, friss protézisműtöttek, daganatos betegek, aggódó édesapák, akik a gyerekükért álltak sorba”

– állt korábban egy beteg Facebook-bejegyzésében.

A hivatalos kommunikáció ezzel szemben azt üzeni, hogy a rendszer működik. „A kórház folyamatosan biztosítja az online és a telefonos időpontfoglalás lehetőségét is” – írta Facebookon Takács Péter, egészségügyi államtitkár. A váci intézmény a torlódást részben felújítással és a hirtelen kiosztott nagy számú időponttal magyarázza: „Fél nap alatt mintegy négyszáz időpontot osztottak ki, ami átmeneti torlódást eredményezett” – közölte a váci kórház. Kiemelték az elektronikus előjegyzést is: „E‑beutalóval akár pár pillanat alatt is foglalható időpont. És telefonon is van lehetőség időpontot foglalni” – áll a közleményükben.

A helyzet súlyosságát egy egészségügyi közgazdász is aláhúzta.

„Az ultrahangvizsgálatokra való bejutás valóban nagyon nehéz terület: rendkívül túlterhelt, orvosigényes szakma”

– mondta Rékassy Balázs, egészségügyi közgazdász. „Rövid távon a megoldás az, hogy emelni kell ezeknek a szolgáltatásoknak a finanszírozását, amíg versenyképes nem lesz, és meg kell szüntetni az óraszám‑limiteket, amelyek ma az intézményekre vonatkoznak” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Meg akarják tiltani, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondhassak beszédet október 23-án
A politikus szerint Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke intézkedett, „nyilvánvalóan politikai utasításra”. Emiatt az Orbán-kormányt rosszabbnak tartja, mint a kommunista diktatúra végnapjait.


Magyar Péter a Facebookon fakadt ki: azt állítja, nem engedik, hogy az ’56-os forradalomra emlékező beszédét a Műcsarnok lépcsőjén mondja el, ahogy azt az 1989-es Nagy Imre újratemetéskor Orbán Viktor tette.

„Meg akarják tiltani, hogy az ‘56-os forradalmárok tiszteletére az 1989-es újratemetéshez hasonlóan a Műcsarnok lépcsőjéről mondhassak beszédet október 23-án”

– írta.

A politikus szerint a mai döntéshozók még a történelem sötétebb időszakain is túltesznek. „Még a kommunista diktatúra végnapjaiban sem süllyedtek odáig, mint most az Orbán-rendszer kiszolgálói” – fogalmazta meg véleményét.

Magyar Péter úgy véli, a Műcsarnok tulajdonosaként a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Turi Attila „nyilvánvalóan politikai utasításra” nem járult hozzá a helyszínhez. „Elnök úr arra hivatkozva tagadta meg a Műcsarnok lépcsőjének használatát, hogy az intézmény a nemzeti ünnepeken zárva tart” – írta.

Posztjában Magyar azt is mondta, hogy szerinte volt már példa kivételre: „Érdekes módon 2014. márciusában nem volt akadály, amikor Orbán Viktor ugyanitt mondhatott a Békemenet résztvevőinek beszédet…”

A politikus kérdéseket fogalmazott meg a kormány felé. „Vajon mitől félnek Orbánék és a kiszolgálóik? Talán kellemetlen lenne, hogy ezen az ikonikus helyszínen százezrek kiabálnák, hogy ruszkik haza?” – tette fel a kérdést.

Szerinte a Műcsarnok „mindannyiunk közös öröksége”, ezért azt várja, hogy a vezetés változtasson.

„Sokmillió magyar ember nevében elvárjuk, hogy mindannyiunk közös örökségét képező Műcsarnok vezetője haladéktalanul vizsgálja felül a kicsinyes döntését”

– írta.

A bejegyzés végén Magyar Péter közölte, hogy szerinte akkor is lesz megemlékezés: „Október 23-án 14 órakor találkozunk Budapesten, a Deák Ferenc téren, a Nemzeti Meneten!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: