HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: készülünk a választási csalásokra, a Tisza Párt minden szavazókörbe küld megfigyelőt

Állítása szerint már most tudnak visszaélésekről, amiket részben nyilvánosságra hoznak, részben átadnak a hatóságoknak. Magyar Péter a választások előtti utolsó nagyinterjúját adta a Gulyáságyú Médiának.


Magyar Péter a választás előtti utolsó nagyinterjúját adta a Gulyáságyú Médiának. A TISZA Párt alelnöke azzal kezdte a beszélgetést, hogy a jelenlegi kormány ellen teljesen felesleges bármilyen leleplező „atombombát bedobni”, mert az igazságszolgáltatás a kezükben van, és bármilyen feljelentést egy papírral lezárnának. Állítása szerint ez be is igazolódott, mert rengeteg feljelentést tettek, de a hatóságok felső utasításra mindent lezártak.

Úgy látja, két éve egy nagyon apatikus országban éltünk, de a pedofilbotrány és a kegyelmi ügy után az emberek elfordultak a politikától. Magyar szerint ő már akkor is azt mondta, hogy a monolitnak tűnő rendszer nem annyira stabil, mint látszik.

„Látjuk is, hogyha egy-két téglát az ember kihúzott nagy-nagy munkával, akkor ez a rendszer elkezd repedezni, és aztán egy pillanat alatt össze fog dőlni” – fogalmazott. Azt is elmondta, hogy az elmúlt két évben az országjárás során rengeteget változott, ez egy tanulási folyamat volt számára, ami a politikai víziójára is hatással van.

A kampány utolsó napjaival kapcsolatban kijelentette, nem igazán érdekli, mit lép még a Fidesz. Szerinte az embereket sem, mert a többség már döntött. „A magyar népnek a többsége már döntött. Nem szeretne ebben a maffiaállamban élni” – mondta, hozzátéve, hogy a magyar vidék ténylegesen fellázadt Orbán Viktor ellen. Úgy véli, megtörtént az a „megbillenés”, amiről a politológusok szoktak beszélni, és a Fidesznek már nincs ellenszere a TISZA Párttal szemben.

Magyar Péter nem tervez száz nap türelmet kérni a választóktól, ha kormányra kerülnek, mert szerinte az őszinte kommunikációban hisz, és ezt vinnék tovább a kormányzásban is. A választások utáni hangulattal kapcsolatban nem polgárháborúra, hanem eufóriára számít.

„Én egy ilyen nagyon jó hangulatra számítok, egy eufóriára számítok, és arra, hogy sok, még egyébként előtte két nappal a Fideszre szavazó embert is el fog kapni ez az eufória”

– jelentette ki. Hozzátette, a Fidesz-szavazók felé is nyitni fognak, mert a győztesnek mindig nagyobb a felelőssége. Célja, hogy 2026-ra, a forradalom 70. évfordulójára egy sokkal egységesebb nemzet ünnepelhessen.

A miniszterelnök-jelölti vitára továbbra is nyitott, és elfogadta az RTL meghívását. Szerinte a Fidesznek érdeke lenne a vita, mert nagy hátrányban vannak, de a kiderült ügyek miatt mégsem áll érdekükben, mert kijönne a különbség a két oldal között.

Az Orbán Gáspár nevével fémjelzett csádi katonai misszióval kapcsolatban megdöbbentőnek nevezte, hogy a miniszterelnök nem szólal meg az ügyben. Különösen súlyosnak tartja a százados által idézett mondatot. „De önmagában, ha ez tényleg igaz, hogy ilyet mond valaki, hogy isteni sugalmazásra, és hogy is mondta, tapasztalatot csak véráldozattal lehet szerezni. Ez egészen döbbenetes” – fogalmazott. Szerinte az ügyet ki kell vizsgálni, ahogy a gyermekvédelmet és a titkosszolgálatokat is át kell világítani.

A Demokratikus Koalíció Varga Mihály személyével kapcsolatos kritikájára úgy reagált: „a DK-t nem fenyegeti annak veszélye, hogy kormányoznia kell, sőt azt sem, hogy bejut a parlamentbe, tehát azt mondanak, amit akarnak”.

A jegybankelnök személyéről azt mondta, a piacokra gyakorolt hatás és a jegybanki függetlenség miatt óvatosabb lenne, és a kérdést alaposan meg kell vizsgálni.

A választási csalásokra készülnek, minden szavazókörben lesznek megfigyelőik, és állítása szerint már most rengeteg videó- és hangfelvételük van a visszaélésekről, amiket részben nyilvánosságra hoznak, részben átadnak a hatóságoknak.

Van olyan felvételük is, ahol egy fideszes országgyűlési képviselő egyeztet a csomagosztásról. Felszólította a választókat, ne engedjenek a zsarolásnak. „Én nem javaslom senkinek, hogy Simicska, meg Boldog István, meg Rogán, meg Kubatov, meg ezek az emberek helyett börtönt üljenek” – mondta.

A TISZA Pártnak van roma programja, de az nem különálló, hanem a szakpolitikákba van beépítve, mert szerinte a roma és nem roma honfitársak problémái nagyjából ugyanazok. Büszke arra, hogy öt, befutónak számító helyen lévő roma származású jelöltjük van a listán, ahogy arra is, hogy a TISZA-nak lesz a legtöbb női képviselője a parlamentben. A frakcióvezető személyéről nem akart nyilatkozni, mondván, „akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk”. Azt megerősítette, hogy az EP-listáról csak ő és Tar Zoltán vennék fel a magyar parlamenti mandátumot.

Azzal számol, hogy a Fidesz már kiürítette az államkasszát.

„Ezt ők akadályozták meg, mert már kiürítették. Tehát én azt gondolom, hogy most már komoly cash-flow problémája van a magyar költségvetésnek” – állította. A Költségvetési Tanáccsal kapcsolatban úgy véli, ha egy valós számokon alapuló költségvetést tesznek le az asztalra, akkor a testület fideszes tagjai is rá fognak bólintani, ha maradt bennük szakmaiság.

A titkosszolgálati megfigyelési botrányt a rendszerváltás óta a legsúlyosabb nemzetbiztonsági bűncselekménysorozatnak nevezte. Szerinte ez egy puccskísérlet volt, de nem a TISZA, hanem a magyar állam ellen.

„Szabad Magyarország elleni puccskísérlet, mert az, hogyha valaki a legnagyobb, legerősebb ellenzéki pártot, kormányzásra esélyes ellenzéki pártot le akarja rombolni, el akarja érni, hogy ne tudjon elindulni a választáson, szét akarja szalámizni, mint a komcsik az ötvenes években, az egy puccskísérlet” – fogalmazott.

Állítása szerint egy szervezett bűnözői csoport vezeti az államot. Úgy véli, a rendszer belülről számolja fel magát, mert a választások után senki nem akar majd Rogán Antal helyett börtönbe menni, és a szereplők egymásra fognak vallani.

Lusztrációs törvény helyett a működő igazságszolgáltatásban hisz, és tervezi az ügynökakták teljes megnyitását. Szerinte a Fidesz a választás után szét fog esni. „A Fidesz az én meglátásom szerint szét fog esni. Mert ugye ezt a maffiát, ezt a konc és a hatalom tartotta össze. Egy kanál vízben meg tudják egymást fojtani” – mondta. Az elszámoltatással kapcsolatban kijelentette, mindenkit utol fognak érni, akár Csádban, akár Dubajban rejtőzködnek. Ehhez szerinte kétharmados felhatalmazásra van szükség, hogy „ezt a pókhálót, ezt az egész magyar vidéket beszövő pókhálót, ezt a polipot, ezt valahogy lehessen vágni”.

Magyar egyébként a 444-nek is adott ma egy hosszabb interjút - annak ellenére, hogy azt mondta, hogy húsvéti szüneten van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk