HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter bemutatta a Tisza Párt kormányzásra való felkészülésért felelős vezetőjét

Tanács Zoltán szerint a jelenlegi állapotok helyett működő és emberséges országot kell építeni. A párt programját hosszú távra tervezik.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. szeptember 30.



A Tisza Párt programalkotási munkáját és a kormányzásra való szakmai felkészülést mostantól Tanács Zoltán vezeti – jelentette be Magyar Péter, a párt elnöke. A bejelentés a TISZTA Hang Podcast első adásában hangzott el, amelyet a párt új, reggeli videósorozataként indítottak el.

Tanács Zoltán a bemutatkozó videóban elmondta, hogy egész életében tanácsadással foglalkozott. Pályafutása első 15 évében a közigazgatásban dolgozott, több minisztériumban, önkormányzatoknál, egyetemeken, az egészségügyben és állami vállalatoknál.

Az első Orbán-kormány idején a Gazdasági Minisztérium szervezetfejlesztési munkájában is részt vett.

Az elmúlt tíz évben főként a versenyszférában tevékenykedett, különösen az informatika, az információbiztonság, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia területén. Emellett nemzetközi tapasztalatokat is szerzett Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.

A podcastban így jellemezte magát: „Nyitottság, tanulókészség, vállalkozó szellem.” Beszélt arról is, hogy 2010-ig a jobboldalnak szurkolt, és családja is ilyen háttérből érkezik. Sváb származású felmenőit a kommunizmus idején kitelepítés érintette. A fiatal Orbán Viktorra így emlékezett: „Én arra a fiatalemberre idolként, hősként tekintettem.”

Elmondta, hogy nehéz volt számára megváltoztatni a korábbi nézeteit, ez a folyamat csak 2018 és 2020 között indult el benne.

A 2020-as években már úgy érezte, hogy gyorsan romlanak a közállapotok, és nem halogatható tovább, hogy cselekedjen.

Mint fogalmazott, szakértőként korábban sosem politizált, de mára úgy látja, ha valaki képes érdemben hozzájárulni a változáshoz, akkor állampolgári kötelessége is ezt megtenni.

Magyar Péter közölte, hogy a Tisza Pártnak már van egy majdnem végleges programja, amit folyamatosan tökéletesítenek és az aktuális helyzethez igazítanak. Hozzátette, hogy

a stratégia, a struktúra és a csapat már készen áll.

Tanács Zoltán egy prezentációt is hozott a programról, amelyről elmondta: a legnagyobb kihívás az, hogy a több ezer oldalnyi szakmai anyagból olyan dokumentum készüljön, amely érthető a stáb számára, és átadható a nyilvánosságnak is. Szerinte ez

a program a következő 15 évet tekinti irányadónak, és nem elég 4 éves ciklusokban gondolkodni.

A program egyik fontos eleme a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása.

Ennek része lenne a miniszterelnöki ciklusok számának két ciklusban való maximalizálása.

Hangsúlyozta, hogy az államigazgatásban cserélhetővé kell tenni az embereket, az intézményeket pedig stabilizálni kell.

Tanács szerint az oktatás és az egészségügy rendbetétele nem történhet meg 4 év alatt. Hozzátette, hogy a 2010 óta fennálló társadalmi támogatottság ellenére a kormány nem használta ki a lehetőséget az állami rendszerek megerősítésére. A program céljai között szerepel az is, hogy negyedévente jelentés készüljön arról, mit sikerült megvalósítani a kormányzati programból.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor olyan videót osztott meg, amelyben Magyar Péterrel együtt szerepel
A miniszterelnök éppen Nemzeti Sportot olvasgat a Karmelitában, amikor elé pattan egy labda. A történet szerint Magyar Péter a kapus, és Orbán nem kegyelmez neki.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Gólkirályság címmel osztott meg egy videót Orbán Viktor a Facebookon. A bejegyzés érdekességét az adja, hogy Magyar Péter is szerepel benne.

A rövid történet szerint a Tisza Párt elnöke futballkapusként passzolja ki a labdát a mezőnybe, amit Orbán a Karmelita teraszán levesz, majd

hatalmas gólt lő politikai riválisának.

A végén Magyar Péter magába roskad, Orbán pedig híveivel együtt örül a győztes találatnak.

A miniszterelnöki gólt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.

„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.

„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.

„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”

- olvasható Magyar posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: