Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.
"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.
Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.
Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.
A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.
Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”
Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.
Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).
az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.
A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.
Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen
csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.
Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:
Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).
Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy
több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.
Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.
A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.
A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.
A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.
Csőgör Pétert bilincsbe verve vitték el a Kossuth térről, szerinte hamis tanúvallomások alapján hallgatták ki
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott, amikor a Valton munkatársai kiemelték, majd a kiérkező rendőrök őt állították elő. Szerinte a Valton emberei utasították a rendőri vezetőket, hogy mit kell csinálniuk.
Csőgör Péter arról posztolt, hogy ismét összetűzésbe keveredett a rendfenntartókkal az október 23-i rendezvényeken. A bejegyzés szerint az Orbán Viktor beszédére váró tömegben állt a volt rendőrtiszt barátjával, amikor erőszakkal kiemelték a sorból, majd előállították.
„Tegnap Szeretett Vezér Elnök Elvtárs beszédére várakozó tömegben álltam szótlanul Ember Péter barátommal egy magyar zászlóval a kezemben, amikor az Orbán magánhadseregeként funkcionáló Valton-Sec Zrt. alkalmazottai a tömegből erőszakkal kiemeltek, majd a kerítéselemhez löktek oda, hogy az ráborult a mögötte álló mentőgépkocsira.”
A bejegyzés szerint ezután több biztonsági ember tartotta vissza őt és a társát:
„Utána az engem körülvevő 6 fő secus testi kényszerrel „marasztalt” (csakúgy, mint barátomat) egészen addig, amíg rendőri segítségért nem kiáltottam.”
Csőgör azt írja, a rendőrök megérkeztek, de nem az ő védelmére:
„A segítség persze megérkezett, csak Hortobágyi Sándor r. őrnagy NERtárs vezetésével nem az én, hanem az engem körülvevő 6 secus segítségére sietett, majd a secusok utasították Hortobágyi NERtársat, hogy engem innen csak akkor úgy engedhetnek el, ha engem előállítanak.
Értitek? A Valton emberei utasítják a rendőri vezetőket (Köztük Wieszt Ferenc ezredest, a biztosítás parancsnokát), hogy mit kell csinálniuk (csak azért, mert korábbi tüntetésekről tudják, hogy nem vagyok a rendszer barátja).”
A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem működött együtt az előállítással, végül így vitték be:
„Az előállításban természetesen nem működtem együtt, mivel az teljesen törvénytelen volt, így a Valtonosok vittek be a rendőrök gyűrűjében. Majd 7 óra fogda után meghallgattak rendzavarás szabálysértés gyanújával egy hamis tartalmú rendőri jelentés és egy valtonos hamis tanúvallomása alapján.”
Csőgör azt írja, több feljelentést is tett:
„Meghallgatásomon 5 feljelentést tettem hivatali visszaélés, bántalmazás hivatalos eljárásban, személyi szabadság megsértése és csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt, de kétség nem fér hozzá, hogy ezekből semmi nem lesz.”
A poszt végén általános kritikát fogalmaz meg a helyzetről:
„Ma Magyarországon két secus hamis tanúvallomása elegendő ahhoz, hogy bilincsbe verve előállítsanak, de valahogy tucatnyi sértett kiskorú tanúvallomása sem elég ahhoz, hogy 20 év ámokfutás után véletlenül megtalálják, hogy ki az a Zsolti bácsi. Sőt objektív bizonyítékok, pénzforgalmi kimutatások sem elegendők ahhoz, hogy az MNB-ből eltűnt 500 milliárd forint közpénz tárgyában vagy az MHB bank 700 milliárd forintnyi állami tulajdonrészének Mészáros Lőrinchez csatornázásában érdemi intézkedéseket foganatosítsanak, míg e rendszer ellen fellépők vegzálása, meghurcolása, és ellenük koncepciós eljárások kreálása zökkenőmentesen folyhat.”
„Mi a f@sz van ebben az országban?!”
Csőgör Péter több fotót és videót is mellékelt a poszthoz, amiket itt lehet megnézni:
Csőgör Péter, volt renőr, nyomozó, aki több visszásságot is feltért az utóbbi években, többször volt már a hatalom céltáblája, tavaly is bevitték Orbán beszéde alatt: