HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Van egy pont, ahonnan nincs tovább

A Tisza Párt elnöke szerint az, ami a Szőlő utcai ügyben történik, a magyar állam bűnrészessége a gyermekek elleni erőszakban. A politikus videóban hív a szombatra meghirdetett tüntetésre.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke egy Facebookon megosztott videóban hívott a már korábban meghirdetett tüntetésükre a gyermekvédelem helyzete miatt.

A politikus szerint van egy pont, ahonnan nincs tovább: „Amikor a hatóságok és az Orbán-kormány tudtával, vagy épp asszisztálásával erőszakolnak meg gyermekeket állami gyermekvédelmi intézményben, amikor egy felnőtt ember egy rábízott gyerek fejét veri az asztalba; amikor a földre rángatja, majd a földön fekvő gyereket rugdossa.”

Magyar Péter szerint, „ez nem mulasztás, hiba vagy tévedés. Ez a magyar állam bűnrészessége a gyermekek elleni erőszakban.”

A pártelnök pártállásra tekintet nélkül hívja az embereket, hogy „békésen, méltóságteljesen, de nagyon határozottan mutassuk meg, hogy kiállunk a védtelenek, a gyermekek és mindazok mellett, akiket az orbáni hatalom bántalmazandó és kihasználandó alattvalónak gondol.”

A felhívás szerint a találkozó december 13-án, szombaton 15 órakor lesz Budapesten, a Deák Ferenc téren. Innen a Belügyminisztérium mellett elhaladva a Karmelitáig és a Sándor Palotáig vonulnának.

Magyar Péter posztja azzal a felszólítással zárul, hogy „mutassuk meg, hogy Magyarország nem hagyja magát tovább bántalmazni!”.

Ahogy arról beszámoltunk, a Szőlő utcai ügy a héten újabb fordulatot vett, miután nyilvánosságra került több biztonságikamera-felvétel, amelyeken a megbízott igazgató fiatal fiúkat bántalmaz. A vezető hétfőn lemondott, a hatóságok pedig egy nagyszabású akció keretében több személyt őrizetbe vettek. A kormány a botrány hatására ideiglenesen a rendőrség közvetlen felügyelete alá helyezte a javítóintézeteket. Az ügyben már korábban letartóztatták az intézet előző igazgatóját, akit emberkereskedelemmel, kényszermunkával, majd pénzmosással is meggyanúsítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült a papír, ami mindent megváltoztathat: Jákli Mónikát a halála előtt távoltartás védte Boráros Gábortól
Jákli Mónika annyira féltette az életét, hogy bírósághoz fordult. Most kiderült, milyen fenyegetések miatt kellett távoltartást kérnie Boráros Gábor ellen.


Fél évvel január 21-i, végzetes balesete előtt a bíróság már távoltartási végzéssel védte Jákli Mónikát az őt fenyegető Boráros Gábortól. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 19-én hozott határozata megtiltotta az MMA-harcosnak, hogy megközelítse volt párját, kivéve a közös gyermekük átadását és átvételét – írta meg a TV Markíza hírportálja, a tvnoviny.sk. A végzés alapját a sportoló által küldött fenyegető üzenetek adták, amelyek miatt az influenszer az életét féltette.

A bírósági intézkedés részletei szerint Jákli a köztük zajlott kommunikációt bizonyítékként nyújtotta be. A sajtóhoz eljutott egy üzenetváltás részlete is, amely 2025 májusában, Mónika egy korábbi autóbalesete után zajlott. Boráros ebben azt írta, sajnálja, amiért volt partnere „nem halt meg a balesetben”, vagy legalább „nem szenvedett olyan sérülést, ami miatt tolószékbe kényszerült volna”. Boráros később elismerte, hogy „milliónyi üzenetet” küldött a gyermekük édesanyjának.

A bíróság a határozatában rögzítette, hogy Jákli Mónika nem tett feljelentést, és nem csatolt orvosi látleletet sem, amely fizikai bántalmazásra utalt volna. A dokumentum ugyanakkor kimondta: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes kommunikációja a felperessel szemben ne veszélyeztette volna annak lelki épségét.” A feleknek 2025-ben gyermekelhelyezési ügyük is volt, ám azt Jákli végül visszavonta. A távoltartási végzés megszüntetéséről nincs nyilvános információ, így az vélhetően Jákli Mónika haláláig érvényben maradt - írta a Blikk.

A korábbi konfliktusok most új megvilágításba helyezik a január 21-én hajnalban történteket. A halálos baleset a 63-as úton, Nagymegyer és Alistál között történt, a riasztás 3:53-kor érkezett a hatóságokhoz. A Paraméter hírportálhoz eljutott kamerafelvételek szerint Jákli autója 3:09-kor haladt át Nagymegyeren Komárom felől Alistál irányába, a felvételen üldözésnek nincs nyoma.

A felvétel időpontja és a baleset helyszíne között azonban egy körülbelül 20-25 perces „időrés” van, ami kérdéseket vet fel. A szlovák rendőrség és a polgárőrség a lakosság segítségét kérte, hogy a 63-as út érintett szakaszairól további kapu- és térfigyelő kamerák felvételeit küldjék be a pontos útvonal rekonstruálásához. A tragédia után Boráros Gábor is megszólalt, és jelezte, hogy pszichológusi segítséget keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Boráros Gábor tagadja a távoltartást Jákli Mónikától, ám a bírósági papírok mást mutatnak
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben tiltotta el Boráros Gábort Jákli Mónikától az agresszív üzenetei miatt. A végzés anonimizáltan nyilvános, ami cáfolja a sportoló állításait.


Bár Boráros Gábor MMA-harcos tagadja, hogy néhai élettársa, Jákli Mónika ellen távoltartási végzés lett volna érvényben, egy szlovák bírósági határozat ennek ellentmondani látszik. A vita a január 21-én halálos autóbalesetet szenvedett influenszer és a sportoló elmérgesedett viszonyának egy újabb, eddig ismeretlen fejezetét nyitja meg.

A szlovák Markíza televízió cikke alapján a Paraméter írta meg, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptember 17-én megtiltotta Boráros Gábornak, hogy megközelítse Jákli Mónikát vagy kommunikáljon vele. A döntésre azért volt szükség, mert az MMA-harcos agresszív üzenetekkel bombázta volt párját. Jákli Mónika tavaly szeptemberben fordult a bírósághoz azzal a kéréssel, hogy Boráros a közös kislányuk, Zora gondozásával kapcsolatos ügyeken kívül ne léphessen vele kapcsolatba.

A bíróság eleget tett a kérelemnek. A határozat szerint az influenszer féltette az életét, és bizonyítékként bemutatta a sportolóval folytatott kommunikációját. A bíróság ugyanakkor azt is rögzítette, hogy Jákli nem nyújtott be orvosi jelentést vagy feljelentést, amely a fenyegetések fizikai bántalmazássá fajulását bizonyította volna. A végzésben azonban szerepel a következő mondat: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes kommunikációja a felperessel szemben ne veszélyeztette volna annak lelki épségét.”

A Markíza televízió szerkesztőségébe egy képernyőfotót is eljuttattak egy állítólagos üzenetváltásról, ami az influenszer egy tavaly májusi balesete után zajlott. A Jáklinak küldött üzenetben ez áll: „Hogy nem döglöttél meg legutóbb, az fáj, hogy legalább lennél tolószékben.” Bár a képernyőfotón azonosítható Boráros Gábor telefonszáma, az üzenet hitelessége nem bizonyított. Boráros a lapnak elismerte, hogy volt élettársának „milliónyi üzenetet” írt.

A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptember 17-i távoltartási végzése anonimizált formában elérhető a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján. Jákli és Boráros között tavaly gyermekelhelyezési eljárás is folyamatban volt, ám az influenszer ezt a beadványát végül visszavonta. Mivel a távoltartás megszüntetéséről nem érhető el hivatalos információ, a sajtó arra következtet, hogy az Jákli Mónika január 21-én bekövetkezett haláláig érvényben maradhatott. A rendőrség a baleset ügyében gondatlan emberölés gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozást segítik azok a kamerafelvételek is, amelyek Jákli autóját rögzítették a tragédia előtti percekben Veľký Meder környékén, bár a pontos útvonal és egy rövidebb időszak még tisztázásra vár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping legfőbb tábornoka is elbukott, lefejezték a hadsereget Kínában – már több mint ötven vezetőt söpört el a kínai tisztogatás
Eltávolításával a hadsereg legfelsőbb bizottságában már csak Hszi elnök és a tisztogatásokat irányító tábornok maradt. „Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti” - mondja a szakértő.


Menesztették a kínai fegyveres erők legmagasabb rangú tábornokát, miután a védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a pártfegyelem és a törvények megsértése miatt nyomozást indítottak ellene. Ez a megfogalmazás Kínában jellemzően a korrupciót takarja. Csang Juhszia

a kínai elnök, Hszi Csin-ping után a második volt a katonai hierarchiában, leváltása azért is meglepő, mert az elnök egyik legközelebbi szövetségeseként tartották számon.

Azt egyelőre nem közölték, pontosan mivel gyanúsítják.

Csang a fegyveres erőkért felelős központi pártbizottság alelnöke volt, de a tisztogatás nem állt meg nála. A védelmi minisztérium bejelentése szerint a bizottság egy másik tagja, Liu Csenli tábornok ellen is eljárás indult. A fegyveres erők legfelsőbb szervének számító bizottságban ezzel mindössze két tag maradt: maga a kínai elnök, valamint a hadseregen belüli tisztogatásokat irányító tábornok – írta a New York Times.

„Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti”

– értékelte a helyzetet a lapnak Christopher K. Johnson, a CIA kínai politikai elitet vizsgáló egykori elemzője.

Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerülése után szisztematikus tisztogatásba kezdett a fegyveres erőknél, egyrészt azért, hogy megszilárdítsa hatalmát, másrészt, hogy felszámolja a hadsereget átszövő korrupciót, ami akadályozta a kínai fegyveres erők modernizálását. A tisztogatások 2023 után újra felerősödtek. A Wall Street Journal számításai szerint az elmúlt két és fél évben több mint ötven magas rangú tisztet és védelmi ipari vezetőt vontak nyomozás alá vagy távolítottak el posztjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kamionblokád a magyar-szerb határon: Röszkét, Tompát és Hercegszántót is lezárják, a rendőrség Románia felé terel
Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró fuvarozói hétfőn 12 órától kezdik meg a demonstrációt. A határozatlan ideig tartó tiltakozás az EU új beléptetési rendszere ellen irányul.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 25.



Január 26-án, hétfőn délben a szerbiai, bosznia-hercegovinai és montenegrói fuvarozók lezárják a schengeni határokon a teherforgalmi sávokat. A demonstráció a magyar–szerb határon Röszke, Tompa és Hercegszántó teherforgalmi átkelőhelyeit is érinti, a be- és kilépő oldalon egyaránt, és határozatlan ideig tart – írja a police.hu.

A tiltakozás oka az Európai Unió új beléptetési rendszere. A fuvarozók szerint a schengeni 90/180 napos tartózkodási szabályt a nem uniós hivatásos gépkocsivezetőkre is kiterjesztik, ami ellehetetleníti a munkájukat.

Azt követelik, hogy a sofőröket ne turistaként, hanem határon átnyúló munkavállalóként kezeljék, és kapjanak mentességet a szabály alól, olvasható az N1Info cikkében.

„Ha a 90 napot elosztjuk hat hónapra, a sofőröknek legfeljebb 15 nap tényleges jelenlétük marad a schengeni térségben” – mondta Neđo Mandić, a szerbiai nemzetközi fuvarozók szövetségének elnöke. Djordjije Ljesnjak, a montenegrói fuvarozók szövetségének képviselője szerint „ez az Európai Unió egy nagyon ravasz szándéka, hogy elvegye a legképzettebb munkaerőnket és elvegye az összes sofőrünket”. Amir Hadžidedić, a bosznia-hercegovinai fuvarozók képviseletében hozzátette: „Ezek a tiltakozások kizárólag az Európai Bizottságnak és a problémánk megoldásának szólnak”.

A rendőrség a torlódások elkerülésére alternatív útvonalakat javasol a szállítmányozóknak:

az M5-ös autópályáról az M43-asra letérve, Románia felé a Csanádpalota (Nagylak II.) határátkelőt használják. Az M4-es autóúton szintén Románia irányába, a Nagykereki (Bors II.) átkelőn át haladjanak. Az M6-os autópályáról tilos letérni a szerb határ felé, a kamionoknak Horvátország irányába kell továbbhaladniuk, és a horvát tranzitútvonalakat kell használniuk.

A rendőrség azt kéri a sofőröktől, hogy az M1-es, M0-s, M5-ös és M6-os autópályák melletti nagy kamionparkolókban várakozzanak, a pihenőket pedig már a nyugati határnál (Hegyeshalom/Rajka) kezdjék el megtervezni.

A leállósávban várakozni szigorúan tilos és életveszélyes, a szabálytalanul parkolókkal szemben a rendőrség fel fog lépni.

Mivel a demonstráció bizonytalan ideig tart, a sofőröknek gondoskodniuk kell elegendő üzemanyagról, élelemről és ivóvízről. Indulás előtt érdemes tájékozódni a Rendőrség Határinfó oldalán, és figyelni az autópályák feletti digitális kijelzőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk