HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatták és példátlan lejáratókampányra készülnek ellene

A TISZA Párt elnöke a rendkívüli sajtótájékoztatóján azt állította, felhasználják majd Vogel Evelin 11 órányi hangfelvételét is. Szerinte ez a magyar Watergate-botrány.


„A magyar Watergate-botrány” címmel hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót a TISZA Párt vasárnap délutánra. Magyar Péter azzal kezdte, hogy amikor 2024 februárjában bement a Partizánhoz, akkor még nem sejtette, hogy mi vár rá, de voltak elképzelései. Akkor is elmondta, hogy Rogán Antal mindent el fog követni, hogy ellehetetlenítse, és nem csak őt, hanem mindenki mást is körülötte.

A TISZA Párt elnöke szerint Rogánék már márciusban megkezdték a lejáratását. Magyar Péter szerint azért hasonlít a jelenlegi helyzet a Watergate-botrányra, mert „itt is titkosszolgálati akciókkal dolgoznak az állampárt emberei”.

„Mindenki által ismert Vogel Evelin története” - folytatta Magyar. Volt barátnője titokban felvételeket készített róla. Magyar szerint Vogel Evelin először őt, majd a párttársait kezdte zsarolni, állítása szerint 30 millió forintot kért, amit elutasítottak.

Magyar szerint Kubatov Gábor Vogel fideszes kapcsolata. A TISZA Párt elnöke szerint nyár végén jutott el hozzájuk két külön forrásból, hogy Vogel Evelin megállapodást kötött Kubatovékkal. A Tisza Párt elnöke szerint

Vogel Evelin havi ötmillió forintot kap és lakást is biztosítanak neki.

Magyar ezután lejátszott egy felvételt, amit egy tiszás kapcsolatuk készített a Vogel Evelinnel közös beszélgetésükről. Ebben valóban elhangzik, hogy volt barátnője „30-at kér”, amit szerinte Magyar Péter akár részvényei eladásából is kifizethet.

Magyar azt mondja, amikor megtudták, hogy Vogel Evelin megállapodást kötött a Fidesszel és 11 órányi hanganyagot adott át nekik, akkor találkozót kértek Vogel Evelintől. Találkoztak is, de ő azt állította, hogy még nem adta át a felvételeket. Magyar szerint tudták, hogy ez nem igaz.

Magyar azt mondta, hogy az indexes interjú után jelezte, hogy szerette őt, és nem akart rosszat neki. Azt is jelezte, hogy feljelentést fog tenni, mégsem tett. Ugyanakkor most bejelentette, hogy

hétfőn mégis feljelentést tesz Vogel Evelin ellen.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy Vertán György üzletember köti össze a korábban hozzá magánéleti szálon kötődő két nőt, akik nyilatkoztak róla a propagandában. Ő az aki az egyik nőnek átutalással, a másiknak pedig készpénzzel fizet. Vogel Evelin pedig - Magyar állítása szerint - nemcsak utalást kap, hanem egy lakást is, ami Vertán György egyik cégének tulajdona.

A TISZA Párt elnöke azt is megjegyezte, hogy nemcsak ezt a két nőt akarták megzsarolni. Az utóbbi időben ugyanis a kollégáit is megfenyegették. Volt, akit ismeretlen számról hívtak azzal, hogy ha együttműködik velük, akkor havi 500 ezret kap. Ezért be kellett volna engedni Facebook-csoportba ismeretlen embereket, és adminjogokat adni nekik - állítja Magyar Péter.

A TISZA Párt elnöke szerint Rogán Antal egy magán titkosszolgálatot is üzemeltet. Arról is beszélt, hogy

a Karmelitában már egy mesterségesintelligencia-rendszert használnak, amely Magyar állítása szerint anyagok kreálására is alkalmas.

Magyar Péter szerint a Fidesz jövő hét elején akart elindítani egy lejárató akciót, amelyben az illegális eszközökkel és a Vogel Evelintől szerzett információkat fogják keverni a mesterséges intelligencia által előállított anyagokkal. A politikus szerint november 5-én kezdték el feltölteni az anyagokat egy honlapra. Sőt, szerinte ehhez kapcsolódó Youtube-csatorna és Facebook-oldal is indul, amelyekre szerinte nemcsak a TISZA Pártot támadó anyagokat akartak feltölteni, hanem a pedofil botrányokkal kapcsolatos anyagokat, hogy összemossák ezeket az ügyeket.

„A Tiszának semmi köze nincs ezekhez és elítélnek minden gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményt” - hangsúlyozta Magyar, aki szerint „Rogán Antal, Rogán emberei fizetik ezt az akciót”.

A sajtótájékoztató végén Magyar két miniszternek üzent. Pintér Sándornak azt, hogy a belügyminiszter pontosan tudja, mi zajlik a titkosszolgálatnál, és azt is tudja, milyen eszközöket vetnek be Rogánék, ezért arra kéri, álljon fel, álljon ki, és felszólította, hogy segítsen a hazájának, mert Magyarországot túszul ejtették.

A TISZA Párt elnöke Varga Mihálynak is üzent. A felé intézett mondataiban arról beszélt, hogy szerinte a pénzügyminiszter pontosan tudja, hogy mi zajlik a magyar gazdaságban, és azt is tudja, hogy Tiborcz István, Orbán Viktor veje hogyan egyeztet Nagy Mártonnal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló napló került elő: eltitkolt gyerekei születhettek Jeffrey Epsteinnek kiskorú áldozataitól
A mindössze 16 éves lány szívszorítóan írta le, hogyan segédkezett a szülésnél Ghislaine Maxwell. A pedofil milliárdos csak inkubátorként tekintett rá.


Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által január végén nyilvánosságra hozott legújabb Epstein-iratok között egy állítólagos áldozat naplója is szerepel, amely szerint 2002 körül, 16-17 éves korában egy kislánynak adott életet, akit Jeffrey Epstein nemzett. A nőtől a babát tíz perccel a szülés után elvették. A naplóbejegyzések szerint Epstein célja egy „felsőbbrendű génállomány” létrehozása volt. „Miért én? Ennek semmi értelme. Miért a haj- és szemszínem?” – tette fel a kérdést a naplójában a nő.

A nő szívszorító részletességgel írta le a szülést és a csecsemő elvételét, amelynél állítása szerint Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell is jelen volt – írta a Daily Mail. „Egy injekció, és azok a rúdhoz hasonló dolgok horgosak voltak, és olyan sok fájdalom. Ghislaine azt mondta, toljam el magamtól az összes fájdalmat” – idézte fel a nő, aki szerint a folyosón hallotta, ahogy Maxwell azt mondja a babáról, hogy gyönyörű. „AZ VOLT. Nem ‘van’. Gyönyörű lány volt! Hallottam őt! Hol van? Miért hagyta abba a nyöszörgést?” – írta a nő.

A most közzétett dokumentumok egy másik lehetséges titkos gyerekről is szólnak. Sarah Ferguson, a volt yorki hercegné egy 2011-es e-mailben gratulált Epsteinnek, miután az szabadult a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

„Nem tudom, még használod-e ezt a BBM-et [BlackBerry Messenger], de A Hercegtől hallottam, hogy kisfiad született”

– írta Ferguson, aki valószínűleg volt férjére, András hercegre utalt.

Hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy Epsteinnek születtek volna gyermekei, és a 2019-ben, börtöncellájában bekövetkezett halála előtt írt végrendelete sem említ utódokat. A naplót jegyző nő 2023-ban pert indított Epstein egyik üzlettársa, Leon Black ellen, akit nemi erőszakkal vádol. Black tagadja a vádakat, az ügy jelenleg is tart.

A pedofil üzletember eugenika iránti érdeklődése nem új információ. A mostani iratcsomagban egy dátum nélküli videó is van, amin egy DNS-apasági teszt látható Epstein New York-i házának asztalán. Korábban kiszivárgott e-mailek szerint Epstein és Maxwell már 2005 és 2007 között is termékenységi eljárásokról leveleztek.

A New York Times már 2019-ben beszámolt arról, hogy Epstein tudósoknak beszélt arról a tervéről, hogy új-mexikói birtokán nőket termékenyít meg, hogy „elszórja a DNS-ét” az emberi fajban. Ismerőseinek arról is beszélt, hogy halála után le akarja fagyasztani a fejét és a péniszét, és a transzhumanizmust támogató szervezeteknek adományozná azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elhatárolódnak a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitól a bajótiak
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 03.



Lefejezéssel fenyegették meg Magyar Pétert egy Bajóton készült videóban, a település vezetése pedig még kedden nyilvánosan elhatárolódott az elhangzottaktól. A Tisza Párt elnöke feljelentést tesz az ügyben, a kormánypárt helyi jelöltje pedig elutasította az erőszakot.

Magyar Péter kedden osztott meg egy videót, amelyben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselője azt üzente neki, hogy nem kíváncsiak rá Bajóton, és ha „még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy kommentálta a felvételt, hogy Erős Gábor fideszes képviselőjelölt egyik bajóti embere fenyegette meg.

Bajót község önkormányzatának képviselő-testülete a Facebookon reagált a történtekre, hangsúlyozva a település békés jellegét – írta a 24.hu. A közlemény szerint „Bajóton évszázadok óta békésen él egymás mellett a roma és a magyar lakosság.” Hozzáteszik: „Településünk egy békés közösség, ahol soha, senkit hátrányos megkülönböztetés sem vallási, sem politikai, sem pedig nemzetiségi alapon soha nem ért! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is fog!” - írták, majd hozzátették:

„Éppen ezért szeretnénk a szóban forgó videóban elhangzottaktól a leghatározottabban elhatárolódni… Az ott elhangzottakat mélységesen elítéljük!”

Magyar Péter a fenyegetést a kormányoldal gyűlöletkampányának következményeként értékelte. „Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne… Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. „A mai napon feljelentem Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, aki lefejezéssel fenyegetett. A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte.

Erős Gábor, a Fidesz Komárom-Esztergom vármegyei jelöltje elhatárolódott a videóban elhangzottaktól, és tagadta, hogy bármi köze lenne a fenyegetőző férfihez. Rövid üzenetében azt írta: „A gyűlölet nem pálya.”

A fenyegető videót eredetileg vasárnap töltötték fel a Facebookra, de később törölték. A felvételt Magyar Péter osztotta meg újra kedden. A videóban a megszólaló férfi a Fidesz és a Cigány Közösségek Szövetsége melletti elkötelezettségéről is beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Krakkói lányokat is beszervezhettek Epsteinnek – Donald Tusk az orosz titkosszolgálatot is vizsgálná az ügyben
Donald Tusk miniszterelnök Varsóban jelentette be, hogy egy külön elemzőcsoportot hoznak létre. A cél a lehetséges lengyel áldozatok azonosítása és a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése.


Lengyelország külön elemzőcsapatot állít fel, hogy feltárja Jeffrey Epstein bűncselekményeinek lehetséges lengyel vonatkozásait és az ügyben felmerülő orosz titkosszolgálati szálakat. A lépést kedden jelentette be Donald Tusk miniszterelnök, mindössze néhány nappal azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten egy több mint 3 millió oldalas iratcsomagot hozott nyilvánosságra az elítélt szexuális bűnöző ügyében.

A január 30-án közzétett dokumentumok, amelyek több mint 2 ezer videót és mintegy 180 ezer képet is tartalmaznak, újabb részleteket tártak fel Epstein kiterjedt hálózatáról. A varsói kormány a hatalmas iratközzétételre reagálva döntött a vizsgálat mellett. „Ez egy teljesen precedens nélküli ügy” – szögezte le Tusk, majd hozzátette: „Úgy döntöttünk, hogy felállítunk egy elemzőcsoportot, és ha az elemzések igazolják az aggodalmainkat, akár nyomozást is indítunk.” A cél az esetleges lengyel áldozatok azonosítása, kártalanításuk lehetőségének felmérése és a nemzetbiztonsági kockázatok értékelése.

A lengyel kormányfő szerint egyre több jel utal arra, hogy az Epstein-hálózat működésében orosz érdekek is szerepet játszhattak.

„Egyre több nyom, egyre több információ és egyre több kommentár arra utal, hogy ezt a példátlan pedofilbotrányt az orosz titkosszolgálatok közreműködésével szervezték”

– mondta a Polsat News tudósítása szerint. Tusk érvelése szerint gyanúra ad okot Epstein látszólag korlátlan pénzforrása, az a tény, hogy sok fiatal orosz nővel dolgozott együtt, valamint egy, az iratokban felbukkant állítás, amely szerint a pénzember Vlagyimir Putyin vagyonának egy részét is kezelhette.

Az elemzőcsoport feladata lesz, hogy „fájlról fájlra” átnézze a nyilvános dokumentumokat, és ha szükséges, az Egyesült Államokhoz forduljon a nem nyilvános iratokért is. Tusk egy konkrét lengyel szálat is megemlített: az iratokban szerepel egy 2009-es e-mail, amelyben Epstein egyik „felderítője” krakkói lányokról ír.

Moszkva visszautasította a vádakat és a Nyugat felelősségét vetette fel. „A hosszú éveken át zajló, szörnyű romlás, kompromittálás és zsarolás a nyugati világ központjában történt. Ezt szükségszerűen a nyugati titkosszolgálatok figyelték” – idézte az orosz külügyi szóvivőt, Marija Zaharovát a Sputnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij az orosz rakétatámadás után: A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk
Kedd hajnalban több száz rakéta és drón csapott le Ukrajna energetikai infrastruktúrájára. Az ukrán elnök a támadás miatt módosította a küldöttség mandátumát a szerdán kezdődő béketárgyalások előtt.


Miközben mínusz 20 Celsius-fokos hideg bénítja Ukrajnát, az eddigi egyik legnagyobb, rekord mennyiségű ballisztikus rakétát és drónt felvonultató orosz támadás érte az országot kedd hajnalban, egy nappal azelőtt, hogy a felek Abu-Dzabiban ismét tárgyalóasztalhoz ülnének. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csapásokra reagálva bejelentette, hogy módosítják az ukrán küldöttség mandátumát, írja a The Guardian.

Az ukrán hadsereg közlése szerint Oroszország 32 ballisztikus rakétát, 28 cirkálórakétát, 11 egyéb, ballisztikus típusú fegyvert és mintegy 450 drónt lőtt ki ukrán városokra. A támadások elsődleges célpontja az energiarendszer volt, Kijevben, Harkivban, Dnyipróban, Vinnicjában, Odesszában és Zaporizzsjában is súlyos károk keletkeztek. A csapások következtében többen megsérültek, és országszerte tömeges áram- és távhőkiesések nehezítik az életet a fagyos időben. Csak a fővárosban több mint ezer épület maradt fűtés nélkül.

Az elnök szerint Moszkva a diplomáciai erőfeszítések komolyan vétele helyett választotta a támadást, ezért Kijev megváltoztatja a tárgyalási stratégiáját.

„A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk”

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij hivatalos Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében. A módosított mandátummal utazó ukrán küldöttség a tervek szerint február 4-én és 5-én egyeztet az orosz féllel Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a kedd hajnali akció „válaszcsapás” volt korábbi ukrán támadásokra. A támadások előzménye egy rövid, informális „energetikai szünet” volt. Donald Trump amerikai elnök korábban azt közölte, hogy „személyesen kértem Putyint, hogy egy hétig ne lőjenek Kijevre” a rendkívüli hideg miatt. A Kreml később jelezte, hogy a tűzszünet csupán vasárnapig volt érvényben.

A Kijevben tartózkodó Mark Rutte NATO-főtitkár elítélte a támadást.

„Az ilyen orosz támadások nem jeleznek komoly szándékot a békére”

– fogalmazott az ukrán parlamentben. A politikai üzeneteken túl konkrét katonai segítséget is bejelentettek: Svédország és Dánia közösen vásárol Ukrajna számára TRIDON Mk2 típusú légvédelmi rendszereket 2,6 milliárd svéd korona, azaz átszámítva körülbelül 93,6 milliárd forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk