HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter beszólt Lázárnak: „János, várnak rendkívüli Lázárinfóra Kelenföldön, vagy bárhol a balatoni vasútvonalakon”

A Tisza Párt politikusa azt írta, hogy „a magyarok nem Lázár-csekket akarnak kapni, hanem emberi körülmények között szeretnének eljutni A-ból B-be.”


Magyar Péter is reagált arra Facebook-oldalán, hogy szombaton, a nyár első hétvégéjén összedőlt a MÁV a balatoni fővonalon. Ahogy a Tisza Párt politikusa fogalmaz: „János, várnak rendkívüli Lázárinfóra Kelenföldön, vagy bárhol a balatoni vasútvonalakon, ahol tegnap óta teljes a káosz.

Jelenleg is sok ezer ember vár teljes bizonytalanságban, forróságban, tájékoztatás és ivóvíz nélkül.”

Magyar kiemelte többek között azt is, hogy Lázár János klimatizált buszokat, tiszta mosdókat és működő vasutat ígért immár sokadszor a három éves minisztersége alatt. „Ebből semmit nem látnak a magyarok, akik az ünnepi hosszú hétvégén szeretnének eljutni a családjukkal pihenni.”

A magyarok nem Lázár-csekket akarnak kapni, hanem emberi körülmények között szeretnének eljutni A-ból B-be. Tiszteletünk a magukra hagyott és a vezetők helyett a forróságban is kiálló és küzdő vasutasoknak.”

„János, minden fejlesztést leállítottál, semmi sem valósult meg a nagy ígéreteidből. Ez a sokadik vasúti összeomlás. Más országokban már egy ilyenbe belebukik a közlekedési miniszter”

– tette hozzá a Tisza Párt politikusa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
„A vezérkari főnök kéréseit parancsnak vették” - Gulyás Gergely elárulta, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi kéréseit
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ruszin-Szendi Romulusz korábbi szolgálati lakása is téma volt a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, hogy a katonaságnál régebben rossz kultúra alakult ki.

A miniszter szerint a vezérkari főnök kéréseit mindenki végrehajtotta. Gulyás azt mondta: „a vezérkari főnök ha kért valamit, azt végrehajtották, mert ő a miniszteren kívül mindenki fölött áll.”

Ruszin-Szendi Romuluszról azt mondta: elég nagy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.

A miniszter azt is hozzátette: „ettől még az ő kéréseit az a cég, ami korábban is intézte a honvédelem ügyét és beszerzéseit, az ő kéréseit parancsnak vette.”

Ezekre a kérdésekre válaszolta ezt, amikor arról faggatták, miért hagyták ezt a gyakorlatot, és kié a felelősség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kitiltanának Magyarországról embereket Sebestyén József halála miatt – jelentette be Gulyás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha az EU nem lép az ügyben, akkor Magyarország saját hatáskörben rendelheti el a szankciót. Állítása szerint a kitiltás azokra vonatkozna, akik felelősek a történtekért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 16.



Gulyás Gergely a Kormányinfón arról is beszélt, hogy Magyarország három ukrán katonai vezető szankcionálását javasolja. A politikus szerint, ha az Európai Unió ezt nem teszi meg, akkor Magyarország saját hatáskörben fog cselekedni. Ebben az esetben a szankció azt jelentené, hogy az érintettek nem léphetnek be Magyarországra.

A szankció oka Sebestyén József halála. Gulyás elmondta, hogy ebben az esetben az érintett ukrán katonai vezetőket kitilthatják Magyarország területéről. Mint fogalmazott: „azokra vonatkozna majd, akik felelősek a történtekért”.

A miniszter beszélt arról is, hogy Orbán Viktornak nem kell kezdeményeznie egy magyar-ukrán csúcstalálkozót. Gulyás szerint ennek nem most van itt az ideje. Hozzátette azt is: Orbán Viktor azért nem egyeztet most Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, mert ez jelenleg nem az ő feladata.


Link másolása
KÖVESS MINKET: