HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter azt mondja, a családja védelme érdekében készítette a hangfelvételeket, amikbe szerinte a kormány is belebukhat

Magyar Péter szerint egy ilyen egyértelmű bizonyítékot az ügyészségen nem tudnak eltüntetni, nem tudnak megmásítani, és ezek alapján szerinte lépniük kell.


Magyar Péter szerdán négy órás tanúkihallgatáson járt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál, ahol azt állította, Rogán Antal vagy Rogán Antal emberei az ügyészségen manipulálták a Schadl-Völner ügy iratait, valamint már a titkos nyomozás idején, a meggyanúsítások előtt fél évvel figyelmeztették a kormányból Völner Pált.

Szerinte ezeket hangfelvételekkel is tudja bizonyítani, amiket ő maga készített.

„Ezeket a bizonyítékokat anno még a családom védelme érdekében készítettem”

- fogalmazott a kihallgatását követő sajtótájékoztatóján.

„Volt egy pont, amikor elhangzott, hogy ez egy maffia, amiből nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen kiszállni, és akkor én úgy éreztem, hogy ez márcsak a gyermekeim, meg a családom védelmében is kötelességem, hogyha ilyen, és tényleg ennyire súlyos a helyzet, akkor legyen, amivel védjük magunkat, hogyha minket zsarolni akarnak, vagy nyomás alá akarnak helyezni.”

„A családomat most már nem tudom védeni, de az országot még megpróbálom”

- mondta.

Azt, hogy pontosan mi van a hangfelvételeken, még nem tudni, de Magyar Péter szerint több kormánytag is szerepel rajtuk.

A tervei szerint a felvételeket március 26-án viszi be az ügyészségre, hogy leadja azokat. Az a célja, hogy nyilvánosságra is hozza a bizonyítékokat, de ezt még egyeztetnie kell az ügyészséggel, valamint az ügyvédeivel.

Magyar úgy gondolja, a bizonyítékok túl egyértelműek ahhoz, hogy az ügyészségen eltűntessék őket, és ha nyilvánosságra kerülnek, abba belebukhat a kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Putyin új demográfiai fegyvere: Pszichológushoz küldik a nőket, akik nem akarnak szülni
Az orosz egészségügyi minisztérium új irányelve alapján a gyermeket nem tervező nőket pszichológushoz irányíthatják. A cél a történelmi mélyponton lévő születésszám javítása.


Pszichológushoz irányítanák Oroszországban azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket, így próbálnák meg visszafordítani az egyre súlyosabb demográfiai válságot – írja a The Telegraph. Az átfogó kampány legújabb elemeként március elején elindult egy szövetségi terhességi nyilvántartás is. A rendszer a várandósság kimenetelét követi nyomon, emberi jogi szervezetek szerint azonban az adatgyűjtés sértheti a nők és lányok magánélethez való jogát.

Az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott irányelvek szerint

azokat a nőket, akik egy egészségügyi kérdőívben nemleges választ adnak arra a kérdésre, hogy terveznek-e gyermeket, arra ösztönözhetik, hogy pszichológiai támogatást vegyenek igénybe.

A hivatalos cél, hogy „pozitív hozzáállás” alakuljon ki a gyermekvállaláshoz. A kérdőívet kitöltő férfiakat nem kérdezik meg gyermekvállalási terveikről.

A kormányzat más eszközökkel is fellép.

A hatóságok januárban betiltották a nyugati eredetű, gyermektelen életmódot népszerűsítő, általuk „propagandának” nevezett tartalmakat.

Ezek terjesztéséért akár 400 000 rubeles bírság is kiszabható.

Oroszország a modern kori történelmének legalacsonyabb születésszámait produkálja. 2024-ben 1,2 millió gyermek született, ami 1999 óta a legalacsonyabb éves adat. Alekszej Raksa demográfus szerint

2025 első negyedévében a születések száma az elmúlt kétszáz év legalacsonyabb értékét mutathatja.

A demográfiai válságot az ukrajnai háború is súlyosbítja. Becslések szerint 2022 februárja óta akár 325 000 orosz férfi is meghalhatott, így átlagosan 1,6 haláleset jutott egy születésre. A helyzetet tovább rontja a mozgósítás elől elmenekült több százezer, többségében katonakorú férfi hiánya.

Moszkva több intézkedést is hozott a születésszámok javítására: pénzügyi támogatást nyújtanak a várandós iskolás lányoknak, és kampányokat indítottak a fiatalok közötti romantikus kapcsolatok ösztönzésére.

Vlagyimir Putyin 2022-ben újra bevezette a szovjet korszakból ismert „Hősnő anya” kitüntetést, amelyet azok a nők kapnak meg, akik legalább tíz gyermeket szülnek. A díj mellé egymillió rubeles jutalom is jár.

Bár

az abortusz legális, az ország 83 régiójából legalább 31-ben korlátozásokat vezettek be.

Ezek tiltják az abortuszra való „rábeszélést”, ami miatt sok magánklinika a bírságoktól tartva elutasítja az orvosilag nem indokolt beavatkozásokat. Januárban az orosz ortodox egyház is csatlakozott a kampányhoz. Országszerte összehangolt imádságokat tartottak, hogy lebeszéljék a nőket az abortuszról, és olyan imaszövegeket adtak ki, melyekben arra kérik a híveket, imádkozzanak azokért, akik abortuszon gondolkodnak, hogy „megszabaduljanak ettől a tévelygéstől, és felismerjék az igazságot”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Örülök, hogy meghalt” – így reagált Donald Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
81 évesen elhunyt az FBI volt igazgatója, aki a 2016-os orosz beavatkozást vizsgálta. Az amerikai elnök szerint Mueller „ártatlan embereket bántott”, ezzel újra felélesztve a régi politikai vitákat.


81 éves korában elhunyt Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori igazgatója, aki különleges ügyészként a Donald Trump 2016-os kampányát érintő orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A halálhírre Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált, éles szavakkal kommentálva a halálesetet, írja az Associated Press.

Trump a Truth Social nevű platformon a következőket írta:

„Robert Mueller meghalt. Remek, örülök, hogy meghalt. Most már nem tud ártatlan embereket bántani!”

Az elnök posztja illeszkedik abba a narratívába, amelyet a Mueller-vizsgálattal kapcsolatban évek óta hangoztat, igazságtalan „boszorkányüldözésnek” nevezve az eljárást.

Ezzel szemben Muellert a politikai élet más szereplői a közszolgálat és a jogállamiság elkötelezett hívének tartották.

Pályája során mindkét politikai tábor bizalmát élvezte: 2001-ben George W. Bush elnök nevezte ki az FBI élére, kinevezését a szenátus egyhangúlag hagyta jóvá, és akkor is teljes körű támogatást kapott, amikor Barack Obama felkérte, hogy tízéves hivatali ideje után is maradjon a posztján.

Mueller összesen 12 évig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén, ezzel J. Edgar Hoover óta ő lett a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kulcsszerepet játszott az ügynökség terrorizmusellenes fókuszú átszervezésében. Később különleges ügyészként az ő nevéhez fűződött a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás kivizsgálása, amelynek során több, Trumphoz köthető személy ellen indult büntetőeljárás.

Mueller családja tavaly augusztusban jelentette be, hogy 2021-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.

Via The Daily Beast


Link másolása
KÖVESS MINKET: