HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter az EU-s fizetése felét jótékonysági célra ajánlja fel, fél év múlva újra szavaztat, maradjon-e

ÉLőben jelentkezett be Brüsszelből a TISZA Párt alelnöke. Szerinte nem hazugság, hogy végül is beül az EP-be, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.


Felveszi az európai parlamenti mandátumát Magyar Péter, a fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja fel - erről beszélt a TISZA Párt alelnöke Brüsszelből közvetített élő Facebook-bejelentkezésében. Az is kiderült, hogy fél év múlva újra megszavaztatja majd, hogy maradjon-e az EP-ben.

Magyar azt is hozzátette, hogy

ha az EP képviselőség a pártépítés, illetve a TISZA-közösség kárára megy, akkor le fog mondani a mandátumáról.

Kedden derül ki, hogy a TISZA Párt EP-képviselői csatlakoztak a néppárti képviselőcsoporthoz. Ennek kapcsán Magyar azt mondta, hogy ez „Magyarországon egy fontos nap”.

Arra is kitért: bár korábban többször elmondta, hogy nem megy ki Brüsszelbe, most mégis változott a helyzet. Mint mondta, az elmúlt három hónapját arra tette fel, hogy „lépésről lépésre visszavegyük a saját hazánkat”, és reméli, senki nem vitatja el tőle, hogy továbbra is ezen dolgozik. Ezt mérlegelve döntött úgy, hogy felveszi az EP-mandátumot. Azt is hozzátette:

mikor arról beszélt, hogy nem ül majd be az EP-be, akkor még nem gondolta, hogy a TISZÁ-nak ekkora sikere lesz. Így szerinte nem hazugság, hogy végül mégis kimegy Brüsszelbe, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.

Azt is hangsúlyozta, hogy a mandátum nem öt évre szól, és látni akarja, hogy mennyi munkával és kint tartózkodással jár az EP-képviselőség. Bízik abban, hogy ez hozzájárul majd ahhoz, hogy a következő országgyűlésen a Tisza Párt fog győzni. Szerinte ha nem venné fel a mandátumot, akkor is sokat kéne külföldre utaznia, és ezt most megteheti az EP-n belül.

A fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja majd fel, elsősorban családokat akarnak majd támogatni. Felkérte a többi magyar EP-képviselőt is, hogy ők is hasonlóan járjanak majd el.

Azt is hozzátette:

megérti, hogy kritikusak az emberek, de ő bebizonyítja majd, hogy „lehet ezt jól csinálni”.

Azt ígérte, hogy most már vége a „one man show-nak”, csapatmunka jön.

Az élő bejelentkezéséből az is kiderült, hogy nem fog kiköltözni Brüsszelbe, ingázni fog majd, mert „látta a rossz példákat és figyelembe vette azokat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András: De nagy lett itt valakinek a mellénye, Mészáros „úr”! Látom, megfogadta a saját tanácsát, és „bátorabb lett”
A politikus szerint a magasról lehet a legnagyobbat esni. Azt üzente a milliárdosnak, hogy „az igazság legkésőbb 2026-ban be fogja nyújtani a számlát – kamatostul”.


Mészáros Lőrinc és barátai szombaton Münchenbe látogattak, hogy megnézzék a BL-döntőt. A 444.hu munkatársai a szállodánál találkoztak a magyar milliárdossal, aki nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban luxushelikopterrel és magánrepülővel utaztak Németországba. A riporter kérdésére pedig elutasítóan válaszolt.

A rövid interjúra a TISZA Párt vezetője is reagált:

Mészáros Lőrinc megnyilatkozása kapcsán Fekete-Győr András is a közösségi oldalán írta meg a véleményét:

"De nagy lett itt valakinek a mellénye, Mészáros „úr”! Látom, megfogadta a saját tanácsát, és „bátorabb lett”. Ahhoz a pofátlansághoz ugyanis, amit ön és a kedves felesége művel, valóban nem kevés bátorság kell.

Nem érti, mi bántja az emberek szemét? Hadd segítsek. Például az, hogy helikopterrel repked Ferihegyre, onnan egy 22 milliárdos magánrepülővel utazik tovább Münchenbe, hogy a BL-döntő előtt ugyanabban a luxushotelben lakjon, ahol a világ legjobban fizetett focistái" - írja a Momentum alapítója és volt elnöke.

Szerinte Mészárosék azért utazhatnak így, mert "egyelőre még! – megteheti. Mert egy olyan korrupt rendszer legfőbb haszonélvezője, ahol ezt meg lehet tenni – a tisztességes magyarok pénzéből, mindannyiunk kárára, és Magyarország szégyenére.

Ez az, ami felnyomja a pumpát a magyar emberekben. Ez, és az a mérhetetlen arrogancia, amellyel annyit válaszol a jogos kérdésekre: „Én nem gondolok semmit.”

Mondjuk, ebben kivételesen legalább igazat mond".

Majd hozzátette:

"Hiába az egyre bővülő jachtok, magángépek, sportautók és luxusvillák: jómodort, tisztességet, becsületet nem lehet pénzen megvásárolni. Ahhoz nem pénz kell ugyanis, hanem gerinc. Maga erre a legjobb példa. Ha az nincs, akkor csak a rikító hivalkodás, a gőgös fölényeskedés, a kivagyi fenyegetőzés marad.

A magyarokat viszont nem lehet a végtelenségig kiröhögni, hülyének nézni. Közeleg az igazság napja. És amikor eljön, nem lesz az a helikopter vagy luxusrepülő, ami megemenekítse magukat a következmények elől.

Jobb, ha már most az eszükbe vésik: magasról lehet a legnagyobbat esni. Az igazság legkésőbb 2026-ban be fogja nyújtani a számlát – kamatostul.

- üzente a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egyre nagyobb a baj Parajdon: kitelepítik a Sóháton élőket, mert több helyen is megsüllyedt a talaj – Fotók és videó
A szakemberek szerint az ott élőknek csak ideiglenesen kell elhagyniuk az otthonaikat. A biztonság miatt rendelték el a kitelepítést, megelőzésként döntöttek így.


Ideiglenesen

kiköltöztetik azokat a parajdi lakosokat, akik a Sóháton megjelent süllyedések közelében élnek

- közölték a hivatalos szervek. Közleményük szerint ez egy megelőző intézkedés, még nincs baj, de mivel kiszámíthatatlan, hogy milyen természeti változások következhetnek be, ezért óvintézkedésként a Sóháton élőket kiköltöztetik. Azt ígérték, hogy ez az állapot addig marad fenn, amíg a szakértők ezt javasolják. A parajdi Sóhát Dózsa-bánya környéki lakóktól megértést és együttműködést kértek.

A bánya fölötti részen több helyen is megsüllyedt a talaj, erről a helyszínen készült fotókat és videót is megosztott a helyi tévé a közösségi oldalán.

VIDEÓ: A Sóhátról

FOTÓK: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hamarosan” – Orbán Viktor sejtelmes videóval üzent, nagy bejelentés készül
A miniszterelnök egy amerikai sztárvendéggel készül látványos beszélgetésre. Orbán a CPAC színpadán már belengette, merre tart szerinte Európa jövője.


Orbán Viktor egy rövid videót osztott meg az Instagram-oldalán, amelyhez

mindössze annyit írt: „hamarosan”.

A felvétel arra utal, hogy a közeljövőben Ben Shapiróval, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátorával folytat majd beszélgetést. Shapiro a napokban Budapestre látogatott, és részt vett a CPAC Hungary rendezvényen, írta a Blikk.

A CPAC Hungaryt május 29-én és 30-án tartották meg, immár negyedik alkalommal. A találkozót a világ egyik legjelentősebb jobboldali politikai eseményeként tartják számon. A konferencia nyitónapján Orbán Viktor is felszólalt, és ismertette négypontos politikai tervét.

A miniszterelnök beszédében szembeállította a liberális és a hagyományos, keresztény alapokon nyugvó Európa jövőképét. Úgy fogalmazott, hogy Brüsszel háborúpárti, míg ő a békét és a kulturális gyökerek megőrzését képviseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas dróntámadást hajtott végre Ukrajna: négy orosz légibázison, több mint 40 stratégiai repülőgépet semmisítettek meg, köztük nukleáris bombázókat is
A támadás során titokban becsempészett drónokat és álca-faházakat használtak, a művelet előkészítése másfél évig tartott. Az ukrán hadműveletet maga Zelenszkij felügyelte.


Ukrajna több mint 40 orosz bombázót semmisített meg mélyen az orosz hátországban végrehajtott dróntámadásban - írja a BBC.

Ukrajna jelentős dróntámadást hajtott végre négy orosz katonai repülőtér ellen, amelyek mélyen az orosz területen helyezkednek el.

Az akció során több mint 40 katonai repülőgépet, köztük nukleáris csapásmérésre alkalmas Tu–95-ös bombázókat, gyors csapásmérésre tervezett Tu–22M3-asokat és A–50-es légtérellenőrző repülőgépeket semmisítettek meg. A műveletet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hajtotta végre, és „Pókháló hadművelet” fedőnéven emlegetik.

A támadás során az SZBU először FPV drónokat csempészett be Oroszországba, majd ezeket mobil faházakban rejtették el, amelyeket teherautókra szereltek. A megfelelő pillanatban a faházak tetejét távirányítással felnyitották, és a drónok felszálltak, hogy csapást mérjenek az orosz bombázókra.

A támadás során célba vett repülőterek közé tartozott a szibériai Irkutszki területen található Belaja légibázis, az északnyugati Murmanszk közelében fekvő Olenya, valamint a közép-oroszországi Rjazany és Ivanovo régiókban található Gyagilevo és Ivanovo légibázisok. A legnagyobb távolságra lévő célpont, a Belaja légibázis, több mint 4000 kilométerre található az orosz–ukrán határtól. A támadás során megsemmisített repülőgépek között voltak Tu–95-ös és Tu–22M3-as bombázók, valamint A–50-es légtérellenőrző repülőgépek is. A támadás során készült felvételeken látható, amint a bombázók lángolnak, és sűrű fekete füst száll fel. Egyes repülőgépeket gumiabroncsokkal fedtek le, hogy megzavarják az ukrán célzó rendszereket, de ez nem akadályozta meg a támadást.

Az SZBU szerint

a támadás során okozott kár meghaladja a 2 milliárd dollárt. Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy támadás érte a repülőtereket, de azt állította, hogy minden támadást visszavertek.

Az Irkutszki terület kormányzója, Igor Kobzev megerősítette, hogy a Szrednyijben található Belaja katonai bázist ért dróntámadást teherautóról indították. Kobzev a Telegramon azt írta, hogy az indítás helyszínét biztosították, és nincs veszélyben senki élete. Orosz médiumok szintén arról számoltak be, hogy más támadásokat is hasonló módon hajtottak végre, amikor a drónok teherautókból indultak.

A támadás időzítése különösen figyelemre méltó, mivel egy nappal azelőtt történt, hogy az ukrán és orosz tárgyalók Törökországba, Isztambulba utaztak a béketárgyalások második fordulójára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök személyesen felügyelte a műveletet. A támadás után Zelenszkij megismételte Ukrajna követeléseit: azonnali és feltétel nélküli orosz tűzszünetet, a hadifoglyok szabadon bocsátását és az elrabolt ukrán gyermekek visszatérését.

Néhány ukrán állampolgár is megszólalt Kijevből, miután kiderült, hogy az ország nagyszabású dróntámadásokat indított orosz bombázók ellen. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó építőmunkás, Pavlo Feszenko így fogalmazott: „Szerintem ennek óriási hatása lesz… visszarángathatja [Oroszországot] a valóságba, és adhat nekünk valamiféle szünetet”.

Ugyanakkor nem gondolja, hogy a támadásoknak azonnali eredménye lenne Ukrajna számára. „Nem hiszem, hogy most azt a hatást érjük el vele, amit szeretnénk. Ez csak egy lépés, amely később olyan tárgyalásokhoz vezethet, ahol mi szabhatjuk meg a feltételeket” – mondta. Hozzátette, reméli, hogy ez a nyár lesz Ukrajna „utolsó háborús nyara”. „Remélem, nem lesz új csodafegyverük, vagy valamilyen forrásuk a semmiből, és végre összeomlanak. Akkor majd más tárgyalások jönnek, más feltételekkel.”

VIDEÓ: A támadásról

Forrás: BBC, Telex, BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET: