HÍREK

Magyar Péter az EU-s fizetése felét jótékonysági célra ajánlja fel, fél év múlva újra szavaztat, maradjon-e

ÉLőben jelentkezett be Brüsszelből a TISZA Párt alelnöke. Szerinte nem hazugság, hogy végül is beül az EP-be, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.


Felveszi az európai parlamenti mandátumát Magyar Péter, a fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja fel - erről beszélt a TISZA Párt alelnöke Brüsszelből közvetített élő Facebook-bejelentkezésében. Az is kiderült, hogy fél év múlva újra megszavaztatja majd, hogy maradjon-e az EP-ben.

Magyar azt is hozzátette, hogy

ha az EP képviselőség a pártépítés, illetve a TISZA-közösség kárára megy, akkor le fog mondani a mandátumáról.

Kedden derül ki, hogy a TISZA Párt EP-képviselői csatlakoztak a néppárti képviselőcsoporthoz. Ennek kapcsán Magyar azt mondta, hogy ez „Magyarországon egy fontos nap”.

Arra is kitért: bár korábban többször elmondta, hogy nem megy ki Brüsszelbe, most mégis változott a helyzet. Mint mondta, az elmúlt három hónapját arra tette fel, hogy „lépésről lépésre visszavegyük a saját hazánkat”, és reméli, senki nem vitatja el tőle, hogy továbbra is ezen dolgozik. Ezt mérlegelve döntött úgy, hogy felveszi az EP-mandátumot. Azt is hozzátette:

mikor arról beszélt, hogy nem ül majd be az EP-be, akkor még nem gondolta, hogy a TISZÁ-nak ekkora sikere lesz. Így szerinte nem hazugság, hogy végül mégis kimegy Brüsszelbe, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.

Azt is hangsúlyozta, hogy a mandátum nem öt évre szól, és látni akarja, hogy mennyi munkával és kint tartózkodással jár az EP-képviselőség. Bízik abban, hogy ez hozzájárul majd ahhoz, hogy a következő országgyűlésen a Tisza Párt fog győzni. Szerinte ha nem venné fel a mandátumot, akkor is sokat kéne külföldre utaznia, és ezt most megteheti az EP-n belül.

A fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja majd fel, elsősorban családokat akarnak majd támogatni. Felkérte a többi magyar EP-képviselőt is, hogy ők is hasonlóan járjanak majd el.

Azt is hozzátette:

megérti, hogy kritikusak az emberek, de ő bebizonyítja majd, hogy „lehet ezt jól csinálni”.

Azt ígérte, hogy most már vége a „one man show-nak”, csapatmunka jön.

Az élő bejelentkezéséből az is kiderült, hogy nem fog kiköltözni Brüsszelbe, ingázni fog majd, mert „látta a rossz példákat és figyelembe vette azokat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Boris Johnson szerint is békét hozhat Trump: Addig kell lőni az oroszországi katonai célpontokat, amíg Putyin vissza nem vonul
A korábbi brit miniszterelnök szerint Ukrajna veresége Amerika látványos veresége lenne. Johnsonnak ötlete is van arra, hogyan kényszerítsék Vlagyimir Putyint visszavonulásra.


Donald Trumpnak megvan a bátorsága és ereje ahhoz, hogy megválasztása esetén véget vessen az ukrajnai háborúnak, véli Boris Johnson, korábbi brit miniszterelnök. Johnson a Daily Mailben írt véleménycikkében hangsúlyozta: Trump más módon érheti el békét, mint ahogy azt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke elképzeli.

„A héten beszélve Donald Trumppal minden korábbinál jobban meg vagyok győződve arról, hogy megvan benne az erő és a bátorság, hogy megmentse Ukrajnát és békét teremtsen – és megállítsa ezt a fertőző konfliktust”

– írta Johnson a cikkben, amit a Telex szemlézett.

Johnson szerint a béke nem egy egyszerű telefonhívással és azonnali tűzszünettel érhető el, mint ahogy Orbán sugallja. Ehelyett Johnson úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak támogatnia kell Ukrajnát, hogy nyugati rakétákkal támadhassák az oroszországi katonai célpontokat. E lépések segíthetnek Vlagyimir Putyint visszavonulásra kényszeríteni.

„Ukrajna veresége Amerika látványos veresége lenne. Ez nem csak Amerika legnagyobb értékeit, a szabadság és a demokrácia elhalását jelentené és az ukrán nép rabságba vetését”

– írta Johnson, hozzátéve, hogy Putyin győzelme katasztrofális következményekkel járna mind Amerikára, mind Európára nézve.

Johnson szerint Trump megérti a helyzetet és képes lenne a megfelelő lépéseket megtenni. „Trump már tett katonai beavatkozást jelentő lépést az ukrán demokrácia védelmében” – emlékeztetett Johnson, utalva arra, hogy Trump páncéltörő Javelineket adott Ukrajnának, amelyek kulcsszerepet játszottak a 2022-es Kijevért folytatott harcban.

Orbán Viktor ezzel szemben következetesen elutasítja a Nyugat fegyverszállítmányait és szankcióit Ukrajna erősítésére, és békemissziókat szorgalmaz. Orbán a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta: „A naiv európaiak azt gondolják, hogy szóljunk már Putyin elnök úrnak, hogy ne bombázza már le a nem tudom milyen várost, vagy szóljunk az ukrán elnöknek, hogy persze adunk neki fegyvereket, de messzire ne lőjön be Oroszország területére, mert az nem szép, szóval, ez így nem megy.”

Orbán szerint a világ hatalmainak, köztük az Egyesült Államoknak, Kínának és az EU-nak határozottan kell fellépniük a béke érdekében, jelezve, hogy nem kérik, hanem elvárják annak megteremtését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Már rég kirúgtam volna az EU-ból” – mondta Orbán Viktorról Bayern München tiszteletbeli elnöke
Uli Hoeness szerint Magyarország úgy viselkedik, mintha 200 millió lakója lenne. A sportvezetőnek Donald Trumpról is megvan a véleménye, amit nem rejtett véka alá.


Éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump és Orbán Viktor politikai tevékenységével kapcsolatban Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a SV Seligenporten 75. évfordulója alkalmából tartott beszélgetésen. A Spox beszámolója szerint Hoeness nem rejtette véka alá véleményét, írja a hvg.hu.

„Minden reggel, amikor fogat mosok a tegernsee-i otthonomban, eszembe jut, milyen jó, hogy Németországban élek. Képzeld el, milyen lenne, ha az Egyesült Államokban laknék és Trump lenne az elnök”

– mondta Hoeness, utalva arra, hogy nem szimpatizál az Egyesült Államok volt elnökével, akit idén novemberben újraválaszthatnak.

A magyar miniszterelnököt sem kímélte a Bayern München elnöke.

„Magyarországnak mindössze nyolcmillió lakosa van, de úgy viselkednek, mintha 200 millióan lennének. Már rég kirúgtam volna őket az EU-ból”

– jelentette ki Hoeness, aki tíz évvel ezelőtt adócsalás miatt 3,5 éves börtönbüntetést kapott.

Orbán Viktor és az Európai Unió viszonya korábban is feszült volt, de a magyar miniszterelnök legutóbbi moszkvai látogatása komoly visszhangot váltott ki. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy vélekedett, hogy az EU soros elnöksége nem rendelkezik felhatalmazással arra, hogy az unió nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal, és „politikai hibának”, valamint „problémásnak” nevezte Orbán útját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Közülük kerülhet ki legnagyobb eséllyel a demokraták elnökjelöltje Biden visszalépése után
Kamala Harris a legnagyobb favorit a demokrata elnökjelöltségre, de a fogadóirodák már egyre kevesebbet fizetnének arra, ha végül Michelle Obama lenne a befutó.


Alighogy bejelentette visszalépését a novemberi elnökválasztástól Joe Biden, a fogadóirodák máris reagáltak a hivatalban lévő elnök szavaira. Ezek szerint a legnagyobb esélye a jelenlegi alelnöknek lehet arra, hogy Donald Trump demokrata kihívója legyen.

Kamala Harris jelöltségére csak 1,25-szörös pénzt fizetnek a bukmékerek.

Közel tízszer ennyit, tizenkétszeres pénzt érhet a fogadóknak, ha az augusztus 19-22. között esedékes chicagó-i konvención a delegáltak úgy döntenek, hogy a kaliforniai kormányzót, Gavin Newsomot küldik harcba a republikánus jelölt ellen. Ennél is érdekesebb, hogy Newsommal azonos esélye van már a fogadóirodáknál annak, hogy Trumppal szemben végül Michelle Obamát, azaz Barack Obama korábbi elnök feleségét indítják a demokraták.

A harmadik helyen szintén holtverseny van a bukmékerek szerint: egyetlen feltett dollárra tizenhatot kap vissza, aki a 2016-os demokrata jelöltre, Hillary Clintonra vagy a jelenlegi michigani kormányzóra, Gretchen Whitmerre fogad.

A további esélyesek hatalmas lemaradással követik az élbolyban lévőket: minden feltett dollárra ötvenet kapnak azok, akik a pennsylvaniai kormányzó, Josh Shapiro vagy a független elnökjelölt, Robert Kennedy Jr. demokrata jelöltségére fogadnak.

Joe Biden nem sokkal a visszalépés után azt javasolta közösségi oldalán, hogy a demokraták Kamala Harrist indítsák novemberben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Már meg is van, hogy Joe Biden kit javasol maga helyett elnökjelöltnek
Nem nagy meglepetés, hogy a vasárnap visszalépő amerikai elnök szerint a jelenlegi alelnököt, Kamala Harrist kellene novemberben elindítani Donald Trumppal szemben.


Néhány perccel a visszalépését bejelentő poszt után újabb bejegyzéssel jelentkezett az X-en Joe Biden. Az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke röviddel azután, hogy közölte, nem indul a második ciklusáért a novemberi elnökválasztáson, egy rövid posztban javasolta maga helyett alelnökét.

„Kedves demokrata társaim! Úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a jelölést, és minden energiámat az elnöki feladataimra fogom összpontosítani a mandátumom hátralévő részében. 2020-ban, a párt jelöltjeként hozott első döntésem az volt, hogy Kamala Harrist választottam alelnökömnek. Ez volt a legjobb döntés, amit hoztam. Ma szeretném teljes támogatásomat Kamalának ajánlani, hogy ő legyen idén a pártunk jelöltje. Demokraták, itt az ideje összefogni és legyőzni Trumpot. Csináljuk meg!”

– írta a bejegyzésben a 81 évs elnök.

A demokrata párt jelöltállító konvencióját augusztus 19-22. között tartják majd Chicagóban.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

Joe Bident régóta támadták alkalmassága és szellemi állapota miatt. Az Egyesült Államok elnökét érő támadások akkor erősödtek fel, amikor minden korábbi találgatást igazolva katasztrofálisan szerepelt egy június 28-i tévévitában Donald Trumppal szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: