HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: az atombomba mi vagyunk, a magyar nép

Ma itt és egész Magyarországon elindult valami, amit már nem lehet megállítani. Nem hátrálunk, mert nincs hova. Lépésről lépésre, tégláról, téglára vesszük vissza hazánkat, és építünk egy új, modern, európai Magyarországot – mondta a politikus.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 06.



Magyar Péter hatalmas tömeg előtt mondott beszédet szombaton délután a Kossuth téren. A politikus által összehívott Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért rendezvényre rengetegen érkeztek vidékről, de még külföldről is.

"Jó napot Magyarország, magyarok szervusztok!" - köszöntötte a résztvevőket Magyar Péter. Majd köszönetet mondott mindenkinek, aki eljött a világ minden részéről.

"Együtt vagyunk a magyar nemzet csodás főterén, többszázezren: idősek, fiatalok, családok, barátok, ismerősök. 2024 április 6. - jól jegyezzétek meg ezt a dátumot. Mostantól sohasem lesz semmi úgy, mint eddig volt"

- mondta. Szerinte ezzel is megüzente a magyar nemzet "a korrupt hatalomnak, hogy elég volt, eddig, és ne tovább".

"Visszavettük a több évtizede kisajátított nemzeti jelképeket - magasra a zászlókat" - kérte. "Nemzeti menettel érkeztünk, a nemzet csodás terére, az ország minden tájáról és a határon túlról is" - tette hozzá.

"Egy csoda részesei vagyunk. Február 10-én tele kétségekkel, egyedül léptem be egy stúdióba, egy hét múlva már több százan voltak mellettem, márciusban pedig 50 ezren voltunk, ma pedig több százezren vannak itt személyesen, és talán milliók vannak velünk az online térben és lélekben" - mondta.

Pár hét alatt eljutott a remény üzenete, hogy lehet egy másfajta Magyarországot építeni - mondta. Mikor először kiírta, hogy "ne féljetek", még magát is győzködni kellett, árulta el. Ma pedig olyan energia van a közösségben, amivel egy boldog hazát építeni sikerülni fog - vélte.

"Nélkületek nem lehetett volna összehozni az utóbbi évek legnagyobb politikai demonstrációját" - közölte a tömeggel. Ő itt volt 2022. március 15-én a békemeneten, de azon közel sem voltak ennyien - emlékeztetett rá.

Talán az egész hatalmi elit megrettent a példa nélküli összefogástól - vélte. Mindenféle támogatás nélkül nekiindulva megrengették az eddigi politikai status quót, és egyre többen vagyunk - mondta. Közben a propaganda milliárdokat költ a hazug, lejárató kampányokra, de a magyarok többségét azonban már nem tudja félrevezetni - tette hozzá.

A mai rendezvényt nem közpénzből hozták össze, mégis rengetegen jöttek el - hívta fel a figyelmet. Hiába hazudják, hogy csak egy belpesti tüntetés, az itt lévők bizonyítják, hogy sokfelől érkeztek és megmozdult az ország - vélte.

"Lépésről lépésre, tégláról, téglára vesszük vissza hazánkat és építünk egy új, modern, európai Magyarországot. Ezért az országért küzdöttek az őseink, csak akkor lehetünk méltóak az emlékükhöz, ha ma összekapaszkodunk és ismét kiállunk a szabad, demokratikus Magyarországért"

- mondta Magyar.

Megköszönte a támogatók és az önkéntesek segítségét, azoknak, akik online vannak jelen, vagy üzentek a távolból. És nem félünk! - tette hozzá.

"Ma rajtunk az egész nemzet és a világ szeme is" - mondta. "nem ismerem a jövőt, azért jöttem, hogy elmondjam hogyan kezdődik az. A magyarok érző emberek, akik békés, lehetőségekkel teli országban szeretnének élni. Most is győzni fogunk, lerázzuk a hatalmi elit béklyóját. A magyar egy szabadságszerető nép, de időről időre meg kell küzdeni érte" - folytatta.

Tényleg előre megyünk? Nem hátra? - kérdezte. Miért van az, hogy mindig van valami, vagy valaki, aki miatt ketté hasad a magyar nemzet. "A vezetés egymás ellen uszította az embereket, nem hagyták, hogy összefogjunk. Mi magyarok összefogunk a Talpra Magyarok közösségben, ahol nem számít, hogy milyen a nézete, milyen nemű, az számít, ha valaki tenni akar a hazáért, a nemzetért" - mondta Magyar Péter.

Eljutottunk 2024 elején oda, hogy elvesztettük a hitünket - folytatta. A közmédia nem a köznépet szolgálja, mert most sem közvetítik a megmozdulást. Őt sem hívták meg egyetlen közmédiumhoz. Felszólítja ezért a vezetőket, hogy hagyják abba a hazudozást, és hívják meg élő adásban, hogy elmondhassa, hogyan képzeli el az új Magyarországot. Az MTI miért nem számol be a közösség híreiről, a médiafelügyelet miért nem kéri számon az újságíróktól a legalapvetőbb szabályok betartását? - tette fel a kérdést.

Majd megkérdezte: Hisz valaki abban, hogy Polt Péter által vezetett Ügyészség politikai befolyástól mentesen végzi munkáját? A magyar nép várja a hatalom és az ügyészség válaszait: igaz-e, hogy Schadl György Rogán Antal embere volt? Igaz-e, hogy Völner Pál már fél évvel a gyanúsítások előtt kapott figyelmeztetést? Igaz-e, hogy Rogán és emberei kihúzatták a nyomozati anyagoból a rájuk hátrányos tartalmakat? Miért nem mondják el, hogy milyen ügyben hallgatták ki a volt igazságügyminisztert? Mikor hallgatják ki az érintett minisztereket és a kormányfőt? Igaz-e, hogy a kormány maga alá akarja rendelni az ügyészséget, hogy még inkább befolyása legyen? - tette fel a kérdéseket.

"Most többszázezren visszakérjük, követeljük az országunkat, ami őseink és gyermekeink földje" - mondta. Bárhogy menekül a hatalom, az utóbbi 30 év legnagyobb válságába vitték az országot. Azt követeljük, adják vissza a hatalmat a népnek, vállalják a következményeket, adják vissza a választás lehetőségét - követelte.

"Nem leszünk kiszolgálói a hatalomnak. Mikor összefogás van, akkor lehet egy sikeres, modern ország, amelyik saját kezébe veszi a sorsát. Nem alattvaló, hanem szabad ember, aki vállalja a felelősséget" - tette hozzá.

Ma még kér a nép, ma még ott lehet hagyni a bűnös hatalmat. Ma még lehet bocsánatot kérni, még át lehet állni a jó oldalra, a magyar ember oldalára. de lassan késő lesz - üzente.

Mi magyarok modern társadalmat akarunk, és meg fogjuk csinálni. A Talpra magyar közössége fogja össze azokat, akik csatlakozni szeretnének - mondta.

Majd Magyar Péter közölte, hogy

hamarosan bejelenti a pártot, aminek segítségével elindulnak az EU-választáson.

És az ott elért eredmény lesz az első szög a NER koporsójában. Hosszú és nehéz küzdelem előtt állnak, mindenkire szükség lesz itthon és külföldön egyaránt. Közösen szeretnék építeni a hazát. Várják a jelentkezéseket az eu-i parlamenti listára, hétfőtől lehet pályázni és szavazni a honlapjukon - mondta el.

"Az atombomba mi vagyunk, a magyar nép" - üzente. Mindenki gondolja meg, mit tehet a hazáért. A megoldást ne csak tőle várják, hanem ha mindenki megmozdul, akkor lesz változás - magyarázta. Nem egyedül akarja megdönteni a hatalmi elitet. Ő egy szikra, aki elindíthatja a motort. Nem lesz elég kommentelni, fel kell állni - üzente. "Ma miénk itt a tér, az utca. De vissza kell venni a falvakat és a vidéki városokat is. Mindenkinek az a kötelessége, hogy a környezetében hasson, ez egy közös ügy." - tette hozzá.

Holnaptól dolgozzuuk együtt, és ígéri, hogy közösen sikerülni fog - mondta. Aki 2010-ben Orbán Viktorra szavazott, attól kérdezi, hogy mi történt? Gyurcsány Ferenc még most is ott van, őt akarja mindig legyőzni, ez a páros mindig jelen van. A magyart a magyar ellenségéve tették - vidék és főváros, bal- és jobboldal szembenállásból ki kell gyógyulni, le kell győzni a megosztottságot. Nem árkokat kell ásni, hidakat kell építeni, tisztelni és érteni a másikat. Nem szabad engedni, hogy újra éket verjenek magyar és magyar közé - mondta Magyar.

Húsz éve megállították Magyarország óráját. De most meg kell mutatni, és indítani kell egy új időszámítást Magyarországon.

A gyerekekről is beszélt: ha ma bántalmazás éri őket, nem számíthatnak segítségre. Ha baj van, túlterhelt az egészségügy, az iskolai pedagógusok. Ha egy tanár kikezd egy diákkal, legfeljebb közös megegyezéssel távozik. A védőnői rendszer is összeomlott. A magyar gyerekekből csak az elit gyerekei vannak biztonságban, mert őket kimenekítik a családok. Itthon egy zsákfaluba született gyereknek nincs esélye kitörni. A problémák megoldását választják, valódi, szakmai és társadalmi egyeztetést akarnak ezért - sorolta.

Lesz valódi politikai felelősség - ígérte, mert aki nem teljesíti a feladat, az le fog mondani. Feloszlatják a Klikket, visszaveszik az iskolákat. Az adminisztratív terheket csökkentik, hogy helyette taníthassanak a pedagógusok, magas szinvonalú tananyagból. Okos, együttműködő gyerekeket szeretnének nevelni, mert belőlük lesznek a felkészült felnőttek. Ott kezdenek, akiknek a legnehezebb, az alsóbb rétegekkel. Nem alattvalókat látnak, hanem napra kész szabad emberek országát akarják. Az oktatási rendszer is olyan legyen, hogy minden gyerek hozzáférjen az oktatáshoz, tudáshoz.

A romáknak befogadó közegre van szüksége, oktatás és rendes megélhetést biztosító munkát adnak nekik.

Arra bíztatta a tömeget, hogy álljanak ki, emeljék fel szavukat a hatalom ellen. Ahogy ő is megtette, annak ellenére, hogy ellene is lejárató kampányt indítottak. Ha ő hatalmat akart volna, akkor egyszerűbb lett volna ott maradnia, ahol volt, ahol hatalom és pénz volt. Mi a hazánkat akarjuk vissza - tette hozzá.

A Fidesz adófizetők pénzén azt terjeszti, hogy ő áruló, az igazság az, hogy a hatalom a legelesettebbeket árulta el, ebben pedig ő nem lesz bűnrészes - tette hozzá.

"Tudjuk, hogy ez a hatalom nem polgári, nem keresztény, amit látunk az egy kétségbeesett próbálkozás a hatalom megtartására. Ők félnek a tanártól, a színésztől, a meggyalázott gyerektől, a pénzt arra költik, hogy megfélemlítsenek" - mondta.

"Kössünk Rogán Antallal egy alkut: a propagandára költött pénz összegével azonos pénzt adjanak a bicskei áldozatoknak. Azt Rogán és Orbán adja át személyesen, és kérjenek bocsánatot tőlük" - üzente.

Van humoruk, mondta: Deutsch Tamást tették listavezetőnek, aki szerint a legfontosabb, hogy le kell csapolni a brüsszeli korrupció mocsarát. Mondja ezt a legkorruptabb európai ország vezetése nevében - mondja Magyar.

Erős Magyarország és erős Unió a cél - mondta. Fontos a jogállamisági viták lezárása, az uniós források hazahozatala, ami szükséges a gazdaságnak. Az európai ügyészséghez való azonnali csatlakozást is megígérte. Konstruktív, de kritikus párbeszéd az uniós intézményekkel - mondta. A szuperállam elutasítása, a magyar gazdaság támogatása is fontos feladat szerinte.

Június 9. sorsdöntő nap lesz Magyarországnak. Van erő, amely fel tudja venni a harcot a NER-rel szemben - ígérte. Ha sikeres lesz a választási szereplés, akkor még többen csatlakozni fognak a mozgalomhoz. Ezért fontos minden szavazat, a külföldön élőké is.

"Beszéljetek minél több emberrel, és mindenki hozzon magával még két embert!" - kérte. Azt ígérte, hogy a következő hetekben bejárják az egész országot. A vidékiek és fővárosiak problémáit is meghallgatják.

"Ma itt és egész Magyarországon elindult valami, amit már nem lehet megállítani. Nem hátrálunk, mert nincs hova" - üzente.

Végül azt kérte, hogy mindenki fogja meg a mellette álló kezét - legyen ez a mi szerződésünk, hogy együtt végigmegyünk a kijelölt úton. A haza minden előtt! - zárta beszédét Magyar Péter.

A végén bejelentette, hogy anyák napján találkozunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk