Magyar Péter: Az állami hadiipar most bejelentett privatizációja egyenlő a hazaárulással
Az állami hadiipar most bejelentett privatizációja egyenlő a hazaárulással - írta szerda esti poszja elején Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője a bejegyzésben arra reagált, hogy bejelentették: a 4iG Csoport többségi tulajdont szerez kilenc fontos védelmi vállalatban. A tranzakció értéke 74,5 és 82,8 milliárd forint között alakulhat. A végleges adásvételt a nyár végére tervezik.
A folyamat során az N7 Holding létrehozza az N7 Defence Zrt.-t, amelybe átruházza a kilenc vállalatban meglévő tulajdonrészét. Ezt követően a 4iG SDT 75 százalék plusz egy szavazat arányú részesedést vásárol az új társaságban. Az állam megtartja a fennmaradó, 25 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdonrészt.
Magyar Péter szerint „ez a legsúlyosabb nemzetbiztonsági kérdés is, főleg úgy, hogy a vevőként bejelentkező 4iG részvényesei között külföldi tulajdonosok is vannak”.
A Tisza Párt elnöke ezután közölte, hogy azonnali hatállyal megválik 4iG részvényeitől.
„Én ebben a hazaárulásban nem veszek részt, így jelzem, hogy a soron következő tőzsdei napon, azaz holnap reggel azonnali hatállyal eladom a tulajdonomban lévő 4iG részvényeket 1 db kivételével. Szimbolikusan azért maradok részvényes, hogy a magyarok érdekét tudjam képviselni a cég közgyűlésein és követeljem, hogy a vállalat álljon el a tranzakciótól, vagy ha az üzlet megvalósul, akkor térítésmentesen szolgáltassa vissza a hadiipari cégeket az állam tulajdonába” - olvasható Magyar posztjában. Hozzátette:
„Értem én, hogy a miniszterelnök és 3000 bűntársa, valamint Orbán Viktor fegyverkereskedelemben érintett rokonai csak a dollárjeleket (vagy rubeleket?) látják a szemük előtt, nem pedig a magyar emberek jólétét, de a haza biztonsága nem lehet kétes hírű oligarchák biznisze” - írta a politikus a Facebookon, egyben szorgalmazta az ügyben a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását.