Magyar Péter a parlamentben: Orbán Viktor aprópénzre váltotta történelmi beszédét

Magyar Péter miniszterelnök „Emlékezés az 56-os hőseinkre” címmel mondott beszédet a parlament keddi ülés elején. Felszólalását azzal kezdte, hogy próbáljuk elképzelni, mit érezhettek az 1956-os forradalom résztvevői. Feltette a kérdést, vajon az akkori emberek gondoltak-e a hétköznapi részletekre a történelem sorsfordító napján. „Milyen cipőt vettek fel aznap reggel a történelemhez? Ki vigyázott a gyerekeikre?” – kérdezte, majd hozzátette: „Tudták-e reggel, amikor felébredtek, hogy aznap történelmet fognak írni?” Szerinte a téren állók tudták, hogy valami meg fog változni, és a történelem ezen pillanataiban az emberek egyszerre néznek a múlt és a jövő generációinak szemébe. „Bátor és egyben naív ígéretet tesznek a következő generációnak arra, hogy mostantól minden más lesz.” Úgy látja, nem az ő hibájuk, hogy az ígéretük csak részben valósulhatott meg.

Szerinte „nem egy emléknap dolga annak megértése, hogy miért történt mindez, de dolgunk annak megértése, hogy mit tanulhatunk tőlük az akkori fiatal magyaroktól az utcán.” Hangsúlyozta, hogy elődeikkel ellentétben ők nem akarják kisajátítani sem 1956, sem 1989 történetét. „Nem szeretnénk eldönteni, kik voltak az igazi 56-osok, vagy éppen az igazi rendszerváltók” – mondta, kiemelve, hogy ezek a napok és terek az egész nemzeté voltak, ahol nem lehet utólag jobboldali és baloldali forradalmárokra osztani a résztvevőket. Példaként említette, hogy egyszerre küzdött a hazáért Pálinkás-Pallavicini Antal és Gimes Miklós, és egyszerre állt a színpadon 1989-ben Orbán Viktor és Mécs Imre.

A beszéd jelentős részében Nagy Imre mártíromságával foglalkozott. Magyar Péter szerint a volt miniszterelnök eleinte a forradalom „bizonytalan hőse” volt, aki vívódott, és a Kossuth téren még „elvtársaimnak” hívta a forradalmárokat. „Nem a pesti srácok magától értetődő erkölcsi tisztaságával lépett a történelemben, sőt, habozott is, késlekedett, vívódott...” – fogalmazott. Azt mondta, Nagy Imre próbálta összeegyeztetni a kommunista hitét azzal, amit a saját szemével látott. A forradalom leverése után, romániai fogságában kezdett bele önéletrajzi könyvébe, amelynek a Viharos emberöltő címet adta. A miniszterelnök szerint Nagy Imre tudta, hogy halál vár rá, mégis a hazát választotta.

Felidézte, hogy Kádárék hazahozták, bíróság elé állították és halálra ítélték. Bár utolsó levele sosem került elő, egy hónappal korábban ezt írta feleségének: „Ha elpusztulok is, a nép majd győz.” Magyar Péter kiemelte, hogy Nagy Imre kegyelmet nem kért. 1958. június 16-án végezték ki őt, Maléter Pált és Gimes Miklóst, míg Losonci Géza a börtönben halt meg, Szilágyi Józsefet pedig korábban akasztották fel. A holttestekkel való bánásmódról is beszélt.

Úgy véli, a hatalomnak ez sem volt elég. „Megölni őket kevés volt, ki kellett, ki akarták törölni őket a történelemből.” Ez azonban szerinte nem sikerült, amiért hálával tartozunk. „Hogy ez nem sikerült, azért egy nemzet lehet hálás az özvegyeknek, családtagoknak, akik soha egy percig sem adták fel a reményt.”

Az 1989-es újratemetést egy nemzet katarzisának nevezte.

majd felsorolta a forradalom más mártírjait is, köztük a 15 éves Szeles Erikát, a 18 éves Mansfeld Pétert és az auschwitzi túlélő Angyal Istvánt.

Megemlékezett a sortüzek áldozatairól is, akiknek szintén sokat köszönhet a nemzet. „A bajai, mosonmagyaróvári, salgótarjáni, vagy éppen a budapesti Parlament előtti sortüzek megannyi áldozata miatt, akik soha nem élhették meg, hogy egy szabad Magyarország lehessen az otthonuk.”

Azt kívánta, hogy a magyarok képesek legyenek értően és érzően elmesélni ezt a nehéz történelmet a következő generációknak. „Hogy tudják, kik voltak azok az emberek, akik előttünk jártak ezen az úton, akiknek a hazánkat és a szabadságunkat köszönhetjük.” Hozzátette, fontos lenne megismertetni a fiatalokkal a hősök történetét. „Hogy ismerjék meg ők is Mindszenty vívódását, Rácz Sándor bátorságát, Marián István önfeláldozását, Brusznyai Árpád, vagy éppen Mansfeld Péter, vagy Tóth Ilona tragikus történetét.” Arra szólított fel, hogy mindenki nőjön fel az áldozathozatalukhoz.

Majd úgy folytatta: „Bárcsak szembe tudnánk nézni azzal a nehéz történelmi örökséggel, hogy hőseink bonyolult hősök, de a döntéseik egyszerűek voltak. A hazát választották a párt helyett, az önfeláldozást, a megalkuvás helyett. Életüket adták a mi közös boldogságunkért, ennek a csodálatos országnak, Magyarországnak, a szuverén, szabad Magyarországnak a jövőjért.”

Beszéde végén a jövőbe tekintett, és arról beszélt, hogy idén ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját. Azt mondta: „ha sikerül új lapot nyitnunk, megértenünk, mit jelent számunkra 56 öröksége, a ránk hagyott feladat, akkor talán végre először ezt az ünnepet derűvel a szívünkben ülhetjük majd meg.” Úgy látja, a történet vége már látható.

Szerinte az ország végre a helyére került. „Saját döntéséből a hazánk a szabad világ része lett. Lemosta magáról a diktatúra és a megszállás gyalázatát.” Azzal zárta szavait, hogy „ezt fogjuk közösen minden magyar együtt ünnepelni idén, október 23-án. Tisztelet és dicsőség a hősöknek! Glória Victis!”.