HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter a köztévé vitájának helyszínére és idejére szervez tüntetést – továbbra sem fogadja el a feltételeket

A többi pártot is arra biztatja, hogy utasítsa vissza az MTVA feltételeit. Szerinte a Fidesz fél, ezért hívja a „bohózat” közös megnézésére az embereket.


Május 30-ára tüntetést szervez a Várkert Bazár elé Magyar Péter. Ahogy arról kedden beszámoltunk, az állami média ezt a helyszínt jelölte ki az európai parlamenti választáson induló pártok közti vita helyszínének. Magyar már korábban jelezte, hogy nem tudja elfogadni az MTVA feltételeit. Többek között azt írta: „Természetesen azokkal a feltételekkel, amiket Papp “Hírhamisító” Dániel és Rogán Antal diktálnak, nem lehet vitát tartani. Az nem vita, hogy a hatalmas tömegbázissal rendelkező és a nulla százalékos pártok vezetőit egyszerre hívják meg és mindenki kap összesen 7 (!) percet, hogy elmondjon egy monológot és aztán 1 percet kap, hogy reagáljon a másik 10 résztvevő által elmondottakra.”

Magyar Péter legújabb Facebook-bejegyzésében azt írja:

„Mindenkit várunk május 30-án 19.00 órától Budapesten a Várkert Bazár elé, ahol a közmédia hírhamisító vezetője meg akarja rendezni a listavezetői “vitát”. Lesz kivetítő, kövessék velünk a bohózatot, amivé Orbánék akarják zülleszteni az egyik legalapvetőbb demokratikus eszközt.”

„A helyszín emblematikus, hiszen itt szokta tartani a miniszterelnök az évértékelőit és innen pár méterre szokott a veje a Félix nevű luxus étteremben a fideszes elittel pezsgőzni.”

Szerinte „fél a Fidesz, fél Deutsch Tamás és fél a propaganda televízió attól, hogy 14 év után végre legyen egy valódi politikai vita a "köz"televízióban.”

Magyar üzent az MTVA vezetőjének és a többi pártnak is: „A magyar emberek nevében felszólítom, hogy a magyar adófizetők pénzéből működő “köz”média vezetőjeként fejezze be a hazudozást, a hírhamisítást, az uszítást és biztosítsa, hogy a közmédia tegyen eleget a jogszabályban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek.

Felszólítom, hogy a “közmédia” haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételekről és biztosítsa, hogy a magyar emberek tájékozódhassanak az általuk sorsdöntőnek ítélt kérdésekről.”

„Kérem a vitára meghívott pártok képviselőit, hogy csatlakozzanak a TISZA Párt felhívásához. Azon pártok, amelyek nem emelik fel hangukat a Propaganda Minisztérium és a “köz”média feltételei és hazugságai ellen, mind részesei a Fidesz hazugsággyárának.

Szerda délután a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) listavezetője, Le Marietta is bejelentette, hogy nem vesz részt a vitán az adott feltételek mellett. Magyar Péter előtt már ő is szervezett egy eseményt a Várkert Bazár elé a vita időpontjára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET: