Magyar Péter: A dolog egyszerű, Orbán Viktor egy bűnöző
Magyar Péter reagált arra, hogy a bíróság ítélet ellenére a kormány továbbra is terjeszti a Bors különszámát.
A TISZA Párt vezetője azt írta a közösségi oldalán:
Majd hozzátette:
"A Fidesz és Orbán pont ezt teszik a Bors nevű szennylap terjesztéséről hozott bírósági döntés kapcsán. Nem tartják be a bíróság döntését, helyette a független bíróságot gyalázzák. Tehát Orbánék bűnözők.
Vajon most próbálják megteremteni a precedenst, hogy miután elbukják a választásokat, nem fogják elfogadni a bíróság döntéseit?"
A politikus egy korábbi esetre emlékeztetve azt írta: "2017-ben, amikor még nem rettegett a vereségtől, akkor még Orbán is úgy gondolta, hogy a törvényeket és a bírósági ítéletet be kell tartani".
Magyar Orbán Viktor 2017. október 6-i nyilatkozatából egy idézetet osztott meg:
"A magyar törvények egyértelműek, hogyha valaki nem tartja be a törvényeket, ahhoz mindenfajta szankciókat csatol a magyar jogrendszer, és azt vállalni kell annak, aki megsérti a törvényeket. Nézze, én egy szelíd ember vagyok, és a törvény nem arra való, hogy fenyegetőzzünk vele, a törvény a belátásra épül. Minden ország minden törvénye arra épül, hogy a megválasztott képviselők, akiket azért választunk meg, hogy az életünket szabályozó törvényeket megalkossák, azok ezeket megteszik, elvégzik ezt a munkát, és megpróbálják a polgárokkal kellően hosszú idő alatt egyeztetve beláttatni, hogy ezek mindannyiunk közös érdekét szolgáló törvények. A törvény nem fenyegetés, a törvény az a beláttatás eszméjére épülő szabály. De ha már egyszer elfogadtuk, szabályosan, úgy, ahogy azt az alkotmány előírja, akkor mindannyiunkra vonatkozik, azokat be kell tartani. Mindenkinek azt mondom, tartsuk be a törvényeket, és nem lesz baj.”