Magyar Péter 1956-ról: A megszálló oroszok sem akartak maguktól elmenni. A jelenlegi korrupt Orbán-rendszer sem fog magától elmenni
Az emlékművet eltávolíthatták ugyan a Kossuth térről, ám a forradalom és a szabadság lángját nem fújhatták el a jóérzésű magyarok lelkéből és szívéből - mondta a TISZA elnöke a mécses meggyújtásakor a Forradalom Lángja emlékműnél.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán estea budai Nagy Imre téren, a Forradalom Lángja emlékműnél mondott rövid beszédet, majd pontban 19.56-kor meggyújtotta a mécsest. – írta a Telex.
„A forradalom ma nem más, mint a szabad választás, a működő és emberséges Magyarország követelése, és az ezért való munka” – mondta. Üzenetében 1956 örökségére hivatkozott, és aktív kiállást kért a szabadság mellett.
Az emlékműről szólva így fogalmazott:
„Ez az a láng, amelyet a ma még regnáló orbáni hatalom nem bírt nézni a Kossuth téren, hiszen mindig arra emlékeztette, hogy mit tesznek éppen azzal a hazával, amelynek a védelmére és a gyarapítására esküdtek föl. Az emlékművet eltávolíthatták ugyan a Kossuth térről, ám a forradalom és a szabadság lángját nem fújhatták el a jóérzésű magyarok lelkéből és szívéből. Ez az a tűz, amely táplálja a jobb és szabadabb Magyarországba vetett hitünket.”
Az aktuális politikáról kemény szavakat használt:
„56-ban a megszálló oroszok sem akartak maguktól elmenni. A jelenlegi korrupt Orbán-rendszer sem fog magától elmenni. Hazudnak reggel, délben és este. Hazudnak minden posztban és minden videóban, hazudnak minden hullámhosszon. Eljött az idő, hogy véget vessünk ennek a gyűlöletnek és ennek a hazugságnak.”
A Tisza Párt vezetője a másnapi megmozdulásra is mozgósított: a Nemzeti Menet gyülekezője október 23-án 14.00-kor a Deák téren lesz, onnan a résztvevők a Hősök terére vonulnak.
„Fontos nap lesz a holnapi. Akinek valóban fontos a rendszerváltás, és hogy 2026-tól már egy emberséges, működő hazában és egy valóban szabad Magyarországon élhessünk, az ott lesz holnap 14 órától a Nemzeti Meneten.”
Az ’56-os Forradalom Lángja emlékmű az ’56-os Szövetség közadakozásából készült 1996-ban, 2013-ig a Kossuth téren állt, majd a tér felújítása után a budai Nagy Imre térre került. A lángot hagyományosan október 22-én gyújtották meg és november 4-ig égett; a megemlékezés 2016 után elhalt, majd 2024. október 22-én Magyar Péter és a Tisza Párt élesztették újra.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán estea budai Nagy Imre téren, a Forradalom Lángja emlékműnél mondott rövid beszédet, majd pontban 19.56-kor meggyújtotta a mécsest. – írta a Telex.
„A forradalom ma nem más, mint a szabad választás, a működő és emberséges Magyarország követelése, és az ezért való munka” – mondta. Üzenetében 1956 örökségére hivatkozott, és aktív kiállást kért a szabadság mellett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A rettegő hatalom már ma több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállított a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést
A TISZA elnöke szerint már most„több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren.” Úgy véli, „Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.”
Úgy tűnik, mind a két oldal hatalmas jelentőséget tulajdonít annak, hogy minél többen legyenek a holnapi két megmozduláson. A délelőtti fideszes Békemenet az Orbán-beszéddel ér véget, a délutáni Nemzeti Menet a TISZA Párt rendezvényével, és többek közt egy Magyar Péter-beszéddel tölti ki a napot.
Magyar már kedden jelezte előre, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.
Most ezt írta a Facebook-oldalán:
„Már most több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren, amelyekkel a rettegő hatalom több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállította a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést. Sokan közülük azt sem tudják, milyen rendezvényre hozták őket és hogy ki fizeti az utaztatásukat és a szállásukat. Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.
A TISZA nem fenyeget, nem zsarol, nem fizet buszokat, nem ajánl élelmiszercsomagot.
A mi erőnket a hazaszeretet, az őszinteség és az önkénteseink adják. A TISZA üzenete világos: működő és emberséges ország és egy valóban független és szabad haza” - írta a TISZA elnöke.
Úgy tűnik, mind a két oldal hatalmas jelentőséget tulajdonít annak, hogy minél többen legyenek a holnapi két megmozduláson. A délelőtti fideszes Békemenet az Orbán-beszéddel ér véget, a délutáni Nemzeti Menet a TISZA Párt rendezvényével, és többek közt egy Magyar Péter-beszéddel tölti ki a napot.
Magyar már kedden jelezte előre, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.
Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.
Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.
Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.
Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.
Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.
A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.
Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.
Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.
A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.
A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.
Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.
Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.
Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről
Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség. Karácsony szerint csak új szerződéssel lesz Sziget.
Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.
Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.
Magyar Péter azt írta kommentben, hogy a Tisza Párt csak olyan javaslatot támogat, amely 100%-ban garantálja a jövőbeni fesztivált, és keményen kritizálta a városvezetés anyagát.
„A Tulajdonosi Bizottság mai ülésére beterjesztett javaslat nem volt ilyen: a városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára – a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül”
– írta a Tisza Párt elnöke.
Magyar szerint a Fővárosi Önkormányzatnak aranyrészvényt kellene kapnia a Szigetben, hogy Budapestnek mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába.
Karácsony szerint viszont ő a „világos logikai okfejtést” képviseli, ami szerint „ha lesz Sziget Fesztivál, lesz fővárosi bevétel, és akkor arra lesz garancia. Ha meg nem lesz Sziget, akkor nem lesz bevétel, vagyis garancia se tud lenni, akármennyi Facebook-posztot is írnak erről."
A főpolgármester úgy véli, bevételről, garanciáról, kedvezményekről csak új szerződésben lehet egyezség:
"Garanciát követel? A mai döntésük után sikerült is garantálni: se Sziget, se fővárosi bevétel, se nemzetgazdasági haszon, se budapesti kedvezmények. Ez a döntés ennek a felelősségével jár.”
Magyar válaszában felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és nem válaszolt arra, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség.
A mai napon egyébként sikerült elérni Gerendai Károlyt, aki azt mondta, október végén talán még lehet egy szavazást tartani, de ő tovább már nem tud várni.
Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.
Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.
A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.
A Magyar Hang elérte a polgármestert, aki ingerülten fogadta a megkeresést, és jelezte, hogy sok támadás érte őket amiatt, hogy a felhívás az internetre is kikerült.
Hevesaranyos körülbelül 560 lakosú falu, ahol a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. A Békemenetet Budapestre hirdették október 23-ára, kormánypárti rendezvényként.