SPORT
A Rovatból

Magyar éremeső a kajak-kenu világbajnokságon: aranyat, ezüstöt és bronzot is nyertek sportolóink

Nádas Bence és Kopasz Bálint világbajnokok lettek kajak kettes 500 méteren, az első felnőtt vb-jén szereplő Rendessy Eszter pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren.


A magyar versenyzők hat érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint négy bronzot szereztek a helyi idő szerint vasárnap délelőtti döntőkben a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon.

Nádas Bence és Kopasz Bálint nagyszerű győzelmet aratott a régi-új olimpiai számban, K-2 500 méteren, a pályafutása első felnőtt vb-jén szereplő Rendessy Eszter pedig második lett kajak egyes 1000 méteren.

Lucz Anna és Csizmadia Kolos egyformán bronzérmesként zárt K-1 200 méteren és a Noé Bálint, Kulifai Tamás kajakos duó is megismételte egy évvel ezelőtti harmadik helyét 1000 méteren. Balla Virág előbb 500 egyesben negyedikként ért célba, majd az 500-as négyes tagjaként - Bragato Giadával, Takács Kincsővel és Nagy Biankával - bronzérmet szerzett.

A párosban szombaton Kiss Blankával aranyérmes Lucz Anna K-1 200 méteren tavaly második lett a dán Emma Jörgensen mögött, aki most nem volt ott a mezőnyben. Ott volt viszont a szám koronázatlan királynője, háromszoros olimpiai és hatszoros világbajnoka, az új-zélandi Lisa Carrington, akinek ezúttal is csak a hátát nézhette a mezőny. Az UTE 23 éves versenyzője remekül tartotta magát mögötte, harcban volt a második helyért, de végül a szlovén Anja Osterman után harmadikként haladt át a célvonalon.

A férfiak hasonló számában a Tokióban olimpiai negyedik Csizmadia Kolosnak az volt a célja, hogy előrébb lépjen a 2021-es ötödik helynél, s ez sikerült is neki. A Budapesti Honvéd 26 éves kajakosa szoros versenyben lett harmadik úgy, hogy remekül rúgta be a hajóját. Az első helyet a spanyol Carlos Arevalo szerezte meg, a második pedig - csakúgy, mint tavaly - a svéd Petter Menning lett.

Az FTC 28 éves olimpikonja, vb-ezüstérmes és Európa-bajnok kenusa, Balla Virág szombaton negyedik lett ezer méter egyesben, ezúttal 500-on ő is javítani szeretett volna. A gyengébb rajt után azonban hamar hátrányba került, s most sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, ismét negyedik lett. Győzött az ukrán Ludmila Luzan.

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó - utóbbi versenyző éppen tíz éve szerzett olimpiai ezüstérmet a négyessel - tavaly Koppenhágában harmadik lett a kajak kettes 1000 méteren, s most sikerült megismételnie ezt az eredményt. Taktikusan versenyeztek, sokáig a 4-5. helyen haladtak, majd a hajrában elmentek a dánok és a szlovákok mellett, és a fölényes győzelmet arató németek, valamint az olaszok mögött újfent megszerezték a bronzérmet.

A vb-újonc Rendessy Eszter szombaton a hetedik helyen végzett az olimpiai egyes számban, 500 méteren, ezren azonban az esélyesek közé tartozott, s ennek megfelelően is versenyzett. Az UTE ifjúsági olimpiai és világbajnok kajakosa az egyre erősebb szembeszélben szinte végig a második helyen haladt az ausztrál Alyssa Bull mögött, aki az egész táv alatt bírta a saját maga által diktált tempót. A 20 éves Rendessy ugyanígy haladt mögötte, magabiztosan tartotta a második helyet, s ezzel megszerezte pályafutása első felnőtt vb-érmét.

A kenusoknál a Kiss Balázs, Hodován Dávid duó a mezőny második felében végzett 1000 méteren, hetedik lett, a fiatal 500 méteres négyes pedig - Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf összeállításban - a negyedik helyen végzett az öt egységet számláló döntőben. Előbbi számot a németek, utóbbit a spanyolok nyerték.

A következő számban aztán megszületett a vasárnapi versenynap első magyar aranyérme. A Nádas Bence, Kopasz Bálint 500 méteres kajakkettes remekül versenyzett a döntőben: a visszalőtt első rajt után a másodikat jól kapták el, a 250 méteres ellenőrzőpontnál pedig a portugálok és az ausztrálok mögött a harmadik helyen haladtak át. A hajrá nagyon szorosnak ígérkezett, de hogy ez ne így legyen, arról a magyarok gondoskodtak, az utolsó száz méteren ugyanis "robbantottak", faképnél hagyták ellenfeleiket, s tisztán elsőként értek be. Nádas - aki 2014 után nyert ismét világbajnoki címet - a célban felemelte a lapátját, és a levegőbe ordította, hogy "megvan!". Kopasz Bálint az ezer egyesben aratott szombati diadala után a második olimpiai számos győzelmét aratta Kanadában.

Az 500 m-es vegyes számokban két hatodik hely jutott a magyaroknak a Fejes Dániel, Gönczöl Laura kenus és a Kurucz Levente, Gazsó Alida Dóra kajakos duó révén, majd zárásként a Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső és Nagy Bianka alkotta 500 méteres kenunégyes harmadik lett az öthajós mezőnyben.

A B döntőkben érdekelt magyarok közül Adolf Balázs harmadik lett C-1 1000 méteren, így összesítésben a 12. helyen zárta a vb-t, a Kiss Blanka, Lucz Anna 500-as kajakpáros pedig a 18. pozícióban végzett.

A vasárnapi programban három olyan finálé volt, amelyben nem indult magyar hajó: női C-1 200 méteren az olimpiai bajnok amerikai Nevin Harrison, férfi C-1 1000-en a román Catalin Chirila, míg női K-2 500 méteren a lengyelek duója, Karolina Naja és Anna Pulawska nyert.

FRISSÍTVE:

Kőhalmi Emese címét megvédve aranyérmet szerzett kajak egyes 5000 méteren.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Egy válogatott meccs is elég az évi 1,2 millió forintos nyugdíj-kiegészítéshez
Olyan nyugdíj-kiegészítést fizet egykori focistáknak a Magyar Labdarúgó-szövetség, amely egy átlagnyugdíjjal számolva szinte egy 18. havi juttatásnak felel meg.


A HVG értesülései szerint az MLSZ az elmúlt években több százmillió forintot fordított erre a célra. Az évi 1,2 millió forintos plusz pénz ugyanis egy 250 ezer forintos átlagnyugdíj mellett olyan, mintha a volt labdarúgók a mindenkinek járó 13. és részleges 14. havi nyugdíj mellé további 4,8 havi juttatást kapnának.

A volt labdarúgóknak életük végéig járhat az extra pénz, ha az úgynevezett szövetségi járadékot igénylik, és megfelelnek a feltételeknek. A juttatásról ugyanis határozatlan idejű szerződést kötnek, a támogatást viszont kérelmezni kell, az nem jár automatikusan, és visszamenőleg sem ítélhető meg.

A szövetségi járadéknak nevezett támogatásra két úton lehet jogosultságot szerezni.

Mérlegelés nélkül, alanyi jogon jár azoknak, akik játékosként legalább egyszer pályára léptek a felnőtt férfi vagy női válogatottban egy hivatalos tétmérkőzésen, vagy szövetségi kapitányként irányították a nemzeti csapatot. Nekik legalább havi 100 ezer forintot utalnak, feltéve, hogy elérték a nyugdíjkorhatárt vagy már nyugellátásban részesülnek.

A másik csoportba azok az 1961 előtt született egykori játékosok tartoznak, akik rászorultsági alapon kaphatják meg a kiegészítést. Ennek feltétele, hogy a férfiak legalább 175 NB I-es meccsen vagy egy olimpiai válogatott mérkőzésen játszottak, a nők pedig legalább 75 élvonalbeli találkozón szerepeltek. Esetükben a járadékot akkor ítélik meg, ha a saját nyugdíjuk nem éri el a nettó minimálbért, ami idén januártól 214 ezer forint. Az MLSZ ilyenkor akkora összeggel egészíti ki a nyugdíjukat, hogy az elérje ezt a szintet.

A szövetség közérdekű adatigénylésre kiadott szerződéslistája szerint 2022 óta több mint 250 ilyen szerződést kötöttek, az MLSZ pénzügyi dokumentumai alapján pedig a 2023 és 2025 közötti időszakra több mint 520 millió forintot terveztek be életjáradék és szövetségi járadék céljára.

A támogatási rendszer hátterében az 1980-as és 1990-es évek rendezetlen viszonyai állnak, amikor a labdarúgók a mostani fizetésekhez képest nagyságrendekkel rosszabbul kerestek. „A labdarúgók ugyan a 80-as, 90-es években is az átlagbér felett kerestek, de a fizetésük nem volt annyira kiemelkedő, mint a mostani első osztályban” – mondta Szabados Gábor sportközgazdász.

A rendszerváltás után a klubok finanszírozása bizonytalanná vált, gyakoriak voltak a kettős szerződések és a zsebbe fizetett, adózatlan juttatások, amelyek rontották a későbbi nyugdíjalapot. „A focisták papíron a 90-es években is az átlag felett kerestek, de az már más kérdés, hogy a gyakorlatban mennyi pénzt kaptak meg” – tette hozzá.

„Szerintem akkoriban nem volt olyan NB I.-es focista, aki mindig minden neki járó pénzt megkapott volna” – fogalmazott a sportközgazdász. Ezt támasztja alá az is, hogy a szabályzat szerint vannak olyan egykori élvonalbeli játékosok, akiknek a nyugdíja ma sem éri el a nettó minimálbért. Szabados Gábor arra is kitért, hogy akkoriban egy súlyosabb sérülés a karrier végét jelenthette, és a táplálkozástudomány sem volt a mai szinten.

A mai játékosoknak – amennyiben nem herdálják el a vagyonukat – már nem lesz szükségük ilyen kiegészítésre. Az első osztályban a becsült átlagfizetés havi 5 millió forint körül mozog, de a jellemzőbb inkább a 2-3 milliós bér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk