Mint azt mi is megírtuk: lassítás nélkül belehajtott egy autó a tömegbe a németországi Magdeburg karácsonyi vásárán péntek este. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt.
Az M1 helyi tudósítása szerint a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall.
Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke este közölte:
a támadásnak legalább két halottja van, akik közül az egyik egy kisgyerek, a másik egy felnőtt férfi.
Magdeburg városa este 11 óra körül közzétette, hogy a támadásnak 15 súlyos, 37 közepesen súlyos és 16 könnyebb sérültje van.
A tartományi miniszter közlése szerint
az elkövető egy 50 év körüli, szaúd-arábiai férfi, aki állandó tartózkodási engedéllyel volt Németországban, és orvosként dolgozott.
Azt is hozzátette, hogy az elkövetőnek nem volt társa.
Az elkövetőt letartóztatták.
A Spiegel információi szerint a férfi 2006 márciusa óta él Németországban, 2016-ban kapott menekültstátuszt, foglalkozását tekintve pszichiátriai és pszichoterápiás szakorvos.
Mint azt mi is megírtuk: lassítás nélkül belehajtott egy autó a tömegbe a németországi Magdeburg karácsonyi vásárán péntek este. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt.
Az M1 helyi tudósítása szerint a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sisi az Instagram-oldalán reagált egy 24 óráig látható történetben Bayer Zsolt korábbi bejegyzésére, vette észre a Telex. A rapper azt írta:
„Idáig visszafogtam magam, de ha már ki lettünk kiáltva kígyóvállú kis becstelen szarjancsiknak, szeretném kihangsúlyozni, hogy a koncertjeimen továbbra is szabad bármilyen hangerővel mocskos fideszezni.”
A poszt végén Sisi hozzátette: ha van még fideszes hallgatója, akkor őket minden tisztelettel megkéri, hogy forduljanak klinikai szakpszichológushoz.
A történet előzménye, hogy Bayer Zsolt nemrég kifakadt Majkára és a fesztiválozó fiatalokra. A publicista szerint a koncertközönség eljátssza a forradalmat, pedig valójában „gyáva sz…rok”. Bayer így fogalmazott: „Persze, forradalom az nem lesz, ugyanis ezek ahhoz is gyáva sz…rok, a »mocskos fideszező« közönségük meg csupa kígyóvállú kis sz…rjancsi, aki jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon.” Hozzátette: „pontosan így kell hozzájuk viszonyulni, pontosan úgy is kell ezekkel bánni.”
A Telex cikkében megjegyzi, hogy a Fishing On Orfű Fesztiválon több koncerten is spontán felhangzott a „mocskos Fidesz!” skandálás. A fesztivál idején a fiatalokat több napig drograzziával és rendőri akciókkal is fenyegették.
Majka a Campus Fesztiválon egy performanszot adott elő, ahol azt játszotta el, hogy Bindzsisztán miniszterelnökét lelövik. A kormánypárti sajtó erre kiakadt, és azzal vádolta az énekest, hogy a közönséget a magyar miniszterelnök megölésére buzdította.
Majka ezt így kommentálta: „Hogy ezzel a performansszal mit akartam mutatni? Semmit! Ez egy geg, ami nem uszít, nem bánt meg senkit.” A Campus Fesztivál Majka koncertje után közleményt adott ki, amiben elhatárolódtak a politikai tartalmaktól.
Nagy Feró is megszólalt az ügyben. Azt mondta, hogy a mai fiatalok, köztük Majka is, nem tudják, hogy milyen iszonyú szabadságban élnek.
Sisi az Instagram-oldalán reagált egy 24 óráig látható történetben Bayer Zsolt korábbi bejegyzésére, vette észre a Telex. A rapper azt írta:
„Idáig visszafogtam magam, de ha már ki lettünk kiáltva kígyóvállú kis becstelen szarjancsiknak, szeretném kihangsúlyozni, hogy a koncertjeimen továbbra is szabad bármilyen hangerővel mocskos fideszezni.”
A poszt végén Sisi hozzátette: ha van még fideszes hallgatója, akkor őket minden tisztelettel megkéri, hogy forduljanak klinikai szakpszichológushoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabad Európa: Orbán Viktor zárt körben elismerte, hogy nyílt verseny van a Fidesz és a Tisza között
A NATO-csúcs előtt tartott zárt eligazításon a miniszterelnök szerint „teljesen új helyzet van”. Őszre várja az áttörést a Harcosok Klubjától és a szakpolitikai viták folytatását is.
Orbán Viktor a hágai NATO-csúcs előtt rendhagyó belpolitikai eligazítást tartott a saját stábjának. A miniszterelnök szokás szerint ilyenkor külpolitikai kérdésekre készül, de most a belföldi helyzet is fókuszba került.
A Szabad Európa értesülései szerint Orbán Viktor majdnem két órán keresztül beszélt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyar Péter miatt „teljesen új helyzet van”. Orbán elismerte: jelenleg nem lehet biztosra venni a Fidesz győzelmét, a jövő évi választások kimenetele teljesen nyílt.
Korábban Orbán jóslatai alapján a Fidesz politikusai gyakran hangoztatták, hogy a Tisza Párt támogatottsága csökkenni fog. Többször is megjósolták, hogy az emberek kiábrándulnak belőlük. Eddig azonban ennek az ellenkezője történt: több közvéleménykutató is azt mérte, hogy a Tisza akár tíz százalékponttal is vezethet. Bár ezt a Fidesz továbbra is vitatja, már a kormányközeli intézetek is olyan adatokat közölnek, amelyek szerint egyre szorosabb az állás.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ősz kulcsfontosságú lesz. Ekkorra szeretné elérni, hogy a bizonytalan szavazók a Fidesz mellé álljanak. A lap forrása szerint Orbán azt mondta:
„Ha ősszel nem sikerül elhitetni a ma még bizonytalan, de mellénk állítható választókkal, hogy mi vagyunk a győztes politikai erő, akkor bajba kerülhetünk 2026-ra.”
Orbán Viktor szerint a következő választás lényegében arról szól majd, hogy „Ki vezesse jövőre az országot: Orbán Viktor, vagy Magyar Péter?”. A miniszterelnök ezért is döntött úgy, hogy az utóbbi hetekben több interjút ad, mint korábban.
A beszélgetésen szóba került a Harcosok Klubja nevű online szerveződés is, amit a Fidesz indított el. Orbán szerint időre van szükség, hogy ez a kezdeményezés kiforrja magát. Ő akkor lesz elégedett, ha ősszel már látszanak az eredmények.
A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy már tavaly szeptemberben, a kötcsei pikniken beszélt arról: stratégiát kell váltani Magyar Péter miatt. Szerinte szakpolitikai vitákra van szükség a Tiszával szemben. Eddig csak egy ilyen vitára került sor.
Orbán pozitívan értékelte a június 23-i ATV-s vitát, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár vitázott Kulja András tiszás politikussal. A miniszterelnök szerint „Takács Péter jól vitázott, kiderült, hogy Kulja András szakkérdésekben felkészületlen”.
Orbán úgy látja, ősszel több hasonló vitát kell majd vállalni, mert így lehet bizonyítani, hogy a Fidesz kormányzóképes, a Tisza pedig nem.
A háttérbeszélgetéseken az is elhangzott, hogy lehetnek még titkos hangfelvételek Magyar Péterről. Több fideszes politikus is azt mondta, hogy ezeket a kampányban akarják majd felhasználni.
Orbán Viktor arra is kitért, hogy egyre gyakrabban hallani fiataloktól koncerteken a „Mocskos Fidesz!” skandálást. Szerinte ezen változtatni kellene,
és vissza kell szerezni a fiatalok támogatását.
Arra viszont egyelőre nincs konkrét terv, hogy ezt hogyan érjék el.
Orbán Viktor a hágai NATO-csúcs előtt rendhagyó belpolitikai eligazítást tartott a saját stábjának. A miniszterelnök szokás szerint ilyenkor külpolitikai kérdésekre készül, de most a belföldi helyzet is fókuszba került.
A Szabad Európa értesülései szerint Orbán Viktor majdnem két órán keresztül beszélt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyar Péter miatt „teljesen új helyzet van”. Orbán elismerte: jelenleg nem lehet biztosra venni a Fidesz győzelmét, a jövő évi választások kimenetele teljesen nyílt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter üzent Hadházy Ákosnak - lezártnak tekinti a zuglói előválasztás kérdését
Szerinte a legfrissebb kutatás csak megerősítette a helyiek akaratát. A Tisza Párt nem vesz részt egyezkedésben, és Hadházy sem kap lehetőséget a megmérettetésre.
Ahogy korábban mi is megírtuk, a 21 Kutatóközpont legújabb felmérésre szerint a helyiek 42 százaléka szavazna a Tisza Párt eddig meg nem nevezett jelöltjére, ha most vasárnap lenne a választás. A Fidesz jelöltjére a zuglóiak 22 százaléka szavazna, míg Hadházy Ákos a voksok 18 százalékát gyűjtené be.
A felmérés megjelenése után nem sokkal a Tisza Párt eljuttatta Magyar Péter közleményét szerkesztőségünkhöz. Ebben a pártvezető azt írja, hogy pártja és a 6-os választókerület lakói „végleg lezárták azt a kérdést, amit ki se kellett volna nyitni”.
„A helyzet eddig is teljesen egyértelmű volt. Most pedig a legmegbízhatóbb kutatóintézet reprezentatív felmérése ezt csak megerősítette. TISZA jelölt: 42%; Fidesz jelölt 22%; Hadházy Ákos 18%”
– olvasható Magyar Péter közleményében.
„Lehet persze ráindulni a TISZA győztes jelöltjére és ezzel csökkenteni a kormányváltásra érkező szavazatok számát, de ez a lényegen nem változtat: a magyarok döntő többsége a változásra, a rendszerváltásra, a működő Magyarországra és a TISZA-ra szavaz” - teszi hozzá Magyar.
„A TISZA mind a 106 választókerületben győzelmi esélyekkel indul. A továbbiakban nem reagálunk az egyes ellenzéki szereplők és pártok belső harcaira és osztozkodásaira. A TISZA nem vesz részt semmilyen alkudozásban. Nálunk nem pozíciókat osztogatnak, hanem munkát, munkát és munkát” - zárja a közleményt a párt elnöke.
Hadházy Ákos és Magyar Péter üzengetése még a múlt héten kezdődött a 2026-os választások kapcsán. A független országgyűlési képviselő arról írt, hogy szívesen megmérettetné magát a Tisza előválasztásán Zuglóban, mivel nem tartja magát óellenzéki, sikertelen politikusnak. Magyar Péter már akkor kizárta ennek lehetőségét.
Ahogy korábban mi is megírtuk, a 21 Kutatóközpont legújabb felmérésre szerint a helyiek 42 százaléka szavazna a Tisza Párt eddig meg nem nevezett jelöltjére, ha most vasárnap lenne a választás. A Fidesz jelöltjére a zuglóiak 22 százaléka szavazna, míg Hadházy Ákos a voksok 18 százalékát gyűjtené be.
A felmérés megjelenése után nem sokkal a Tisza Párt eljuttatta Magyar Péter közleményét szerkesztőségünkhöz. Ebben a pártvezető azt írja, hogy pártja és a 6-os választókerület lakói „végleg lezárták azt a kérdést, amit ki se kellett volna nyitni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
21 Kutatóközpont: Zuglóban a Tisza Párt ismeretlen jelöltje népszerűbb, mint Hadházy és a Fideszé együtt
A helyiek 42 százaléka szavazna a Tisza egyéni jelöltjére, a Fidesz 22 százalékon áll, Hadházy Ákos 18 százalékot kapna. A pártok közötti különbség a listás szavazatoknál még nagyobb.
A 21 Kutatóközpont telefonos felmérést végzett a budapesti 06-os választókerületben, írja a 24.hu. Ebbe Zugló nagy része tartozik, de ide esik külső-Erzsébetváros és a 15. kerület egy kisebb része is.
A kutatást a Tisza Párt megbízásából végezték, 800 embert kérdeztek meg telefonon. A felmérés hibahatára 3,5 százalékpont.
A válaszok alapján a pártot választani tudók 57 százaléka a Tisza Pártra szavazna. A Fidesz 25 százalékot kapott, az MKKP 10-et, a DK és a Mi Hazánk 4-4 százalékon áll, míg más pártokra 1 százalék voksolna.
A kutatóközpont nemcsak a listás támogatottságot mérte meg, hanem azt is, hogy
a helyiek kit látnának szívesen egyéni képviselőként. Itt is a Tisza jelöltje vezet, akire a válaszadók 42 százaléka szavazna. A Fidesz jelöltje 22 százalékot kapna, Hadházy Ákos pedig 18-at.
A 21 Kutatóközpont szerint az is befolyásolhatja a Tisza eredményét, hogy sok választó úgy gondolja, Magyar Péter pártjának jelöltje fog nyerni.
A Tisza Párt egyelőre nem nevezte meg, kit indít Zuglóban. Hadházy Ákos korábban felajánlotta, hogy elindulna a Tisza előválasztásán, de Magyar ezt elutasította.