Átlátszó: 25 milliárdos luxusrepülővel bővült a NER-flotta, a szálak Szíjj László jachtjaihoz vezetnek
Új, 25 milliárd forintot érő luxusrepülővel bővült a NER-flotta: egy osztrák lajstromjelű Bombardier Global 7500-as tűnt fel, amelynek útvonalai Budapestre és kormányközeli üzletemberek kedvelt nyaralóhelyeire vezetnek – írta meg az Átlátszó. A bécsi bázisú, OE-IAV lajstromjelű gép szinte minden útján érinti a magyar fővárost. A 2023-as gyártású repülőhöz a második tulajdonosa idén tavasszal juthatott hozzá, és minden jel szerint azt a korábbi magánrepülőt váltotta, amelyet Szíjj Lászlóhoz, a Duna Aszfalt tulajdonosához kötöttek.
A gép magyar kötődését az útvonalai is alátámasztják.
Néhány nappal később, miután a szintén Szíjjhoz köthető Artemy jacht is megállt Dubrovnikban, a privát jet visszatért a térségbe, majd Budapestre repült, ahol kitette utasait, mielőtt visszaindult volna Bécsbe. A járművek szeptemberben ismét találkoztak: a repülő a romániai Aradról vitt utasokat Korfura, ahol már a Lady MRD várakozott. A gép napokkal később tért vissza az utasokért, akiket ismét Aradra szállított, majd a svájci Bázel felé vette az irányt.
A gép mögötti cégháló egészen ismerős nevekig vezet. Bár az üzembentartó az AXIS Aviation Austria GmbH, a repülő adatlapján „légitársaságként” a Norvia GmbH szerepel. Ezt a céget idén áprilisban, alig egy hónappal a gép Bécsbe érkezése előtt alapították repülőgép-bérbeadásra. A Norvia ügyvezetője Andreas Staribacher, egykori osztrák pénzügyminiszter, akinek egy másik cége korábban már üzemeltetett NER-közeli vállalkozók által használt luxusjeteket. A szálak itt nem érnek véget: a Norvia tulajdonosa a TreuTrust GmbH, amely mögött a MOORE-Centurion áll. Ez a cég a korábbi PKF-Centurion utódja, a PKF tanácsadói hálózat máltai tagcége pedig éppen az volt, amely papíron elfedte Szíjj László tulajdonosi szerepét a luxusjachtokat birtokló offshore cégben.
A gyanút, hogy a repülőgép Szíjj László érdekeltségébe tartozhat, több dolog is erősíti. Amellett, hogy a gép útjai a jachtjaihoz vezettek, a Mészáros Lőrinchez köthető helikopter mozgása egyszer sem volt megfigyelhető a repülő indulásakor vagy érkezésekor. A Duna Csoport sajtóosztálya nem reagált a lap megkeresésére. Hasonló ügyekben a kormányzati álláspont jellemzően az, hogy a politikusok magánélete nem tartozik a nyilvánosságra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban Szijjártó Péter jachtozása kapcsán azt mondta, a miniszter nyaralása „magánügy”. Ellenzéki pártok szerint viszont az ilyen esetek közügynek számítanak, mivel felvetik az összeférhetetlenség és a korrupció gyanúját, amikor politikusok közpénzből meggazdagodott vállalkozók luxusjavait használják.
A repülős szaklapok által csak „Az egek Ferrarijának” nevezett Bombardier Global 7500-as akár 19 fő szállítására is alkalmas, hatótávolsága 14 260 kilométer, így képes leszállás nélkül megtenni például a New York–Hong Kong távolságot. Csúcssebessége 982 km/h. Újkori ára tavaly 78 millió dollár, azaz 27,5 milliárd forint volt, éves fenntartása pedig megközelíti a 2 millió dollárt, ami nagyjából 654 millió forint. Az OE-IAV ezzel drágább és modernebb annál a gépnél is, amelyet Szíjj László üzlettársa, Mészáros Lőrinc használ.