HÍREK

Luxusautók parkolnak egy budai gimnázium udvarán

Pont akkor alakították ki az érintett udvarrészt, amikor a környéken fizetős lett a parkolás. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan kik is parkolnak a Szent Margit Gimnázium udvarán.


Luxusautók parkolnak a Szent Margit Gimnázium néhány éve szépen felújított kertjében, a gyerekek az autók között tollasoznak - írta a Telexnek egyik olvasója, aki fényképet is készített az udvaron sorakozó BMW-kről és Audikról.

Azt is hozzátette, hogy

az érintett részt a felújítás után alakították át parkból parkolóvá. Érdekes módon éppen akkor, amikor a Ménesi út oda eső szakaszán fizetős lett a parkolás.

A lap olvasója a járművek típusa alapján nem tartotta valószínűnek, hogy azzal a pedagógusok járnak, viszont a szomszédos irodaház parkolója mindig tele van. Így szerinte az oda tartozó autók állhatnak be az iskola udvarára.

Telex érdeklődésére a gimnázium igazgatója azt írta: lehet olyan pedagógus, aki családi helyzete miatt használ ilyen autót, másfelől örülne annak, ha minden kollégája a képen látható autókkal közlekedne. Vízhányó Zsolt ugyanakkor azt is hozzátette, hogy

azt nem vizsgálja és nem is vizsgálhatja, ki milyen autóval jár a tantestületből.

Az azonban a válaszból nem derült ki, hogy végül is kik parkolhatnak azt udvaron.

Az iskola ingatlanán helyiséget bérlő felnőttképzési központ vezetője azt mondta, hogy ők három parkolóhelyet kapnak a Szent Margit Gimnáziumtól lassan húsz éve. A szomszédos irodaház irodáit bérbe adó ingatlankezelő cég pedig azt válaszolta: ők csak az üres helyiségek bérbeadásával foglalkoznak.

A Telex olvasója azonban azt írta,

fültanúja volt, amikor „az egyik autós lehúzott ablaknál kihangosítva telefonált és arról beszélt, hogy az irodaház kapuja valamiért nem nyílik, de sebaj, kinyitja a gimi kapuját”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lejárt a munkaideje, kiszállt a mozdonyvezető Bicskénél
A kalauz is csak annyit tudott mondani, hogy „ennyi volt mára”. Az utasoknak nem volt más választásuk, leszálltak, és megvárták az egy órával későbbi járatot.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 15.



Lejárt a mozdonyvezető munkaideje, úgyhogy félúton megállította a vonatot, és kiszállt - számolt be róla az Index. A lap egyik olvasója október 4-én, péntek este Tatáról indult volna Budapestre, de az utazás hamar megakadt Bicskénél.

A vonat ugyanis egyszer csak megállt, és nem ment tovább. Nem, nem műszaki hiba, nem is forgalmi akadály volt az oka – a mozdonyvezető egyszerűen kiszállt, mert lejárt a munkaideje.

A kalauz is csak annyit tudott mondani, hogy „ennyi volt mára”, a vonat pedig maradt Bicskén. Az utasoknak nem volt más választásuk, leszálltak, és megvárták az egy órával későbbi járatot. Így a tervezett 21:30 helyett végül 22:30-kor érték el Budapestet.

A 24.hu cikke emlékeztetett rá, hogy nem először történik ilyen. Már 2020-ban is volt egy hasonló eset: akkor a Vác és Budapest között közlekedő s70-es vonat állt meg Rákospalota-Újpesten, mert a mozdonyvezető munkaideje ott ért véget. Ő sem akart túlórázni, az utasok pedig mehettek, amerre látnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„A magyar embereket küldik csak el” – magyar dolgozókat rúgtak ki a salgótarjáni akkumulátoripari gyárból
A cég szerint az autóiparban lévő megtorpanás miatt a teljes kapacitásuk negyedére csökkent a feladat, ezért leépítésre kényszerültek.


Megint munkavállalókat bocsátottak el egy magyar akkumulátorgyárból, a dolgozók szerint csak magyarokat küldtek el. Az eset miatt a térség ellenzéki képviselőjének panaszkodtak az érintettek. A cég azzal védekezett, hogy visszaesett az autóipar. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy hány embert küldtek el, és hány volt közöttük magyar.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a cég korábban több mint 2 és fél milliárd forintos állami támogatást kapott. A mostani elbocsátás pedig már a már a második hullám. A gyárban eddig magyarok és távol-keletről érkező vendégmunkások is dolgoztak.

Most azonban többeket is elküldtek. Egyikük elmondta, hogy őt is és feleségét is elbocsátották:

"Váratlanul ért ez az egész, mert kettőnket küldtek el egyszerre, vettünk egy ingatlant, amit igenis szeretnénk újítani, de viszont így, hogy elküldtek egyszerre kettőnket, év végén így nem nagyon" - mondta.

Berki Sándor országgyűlési képviselő szerint több tucat hasonló esetről tud, amikor magyar dolgozókat rúgtak ki:

"Arról beszéltek, hogy milyen mélyen érinti őket az, hogy elveszítették a munkájukat úgy, hogy közeledik a tél, közelednek az ünnepek, és azért abban a megyében vagyunk, amely az ország legkisebb és legszegényebb megyéje, hogy mi lesz velük".

A cég délután közleményben azt írta, hogy az autóiparban tapasztalt megtorpanás miatt a "teljes kapacitásunk negyedére csökkent", ezért leépítésre kényszerültek. Szerintük a koreai vezetés igyekszik a legjobban teljesítő munkaerőt megtartani és "a magyar munkaerőt preferálni".

A Dél-Koreai cég 2019-ben jött Magyarországra, és a salgótarjáni gyáruk építéséhez több mint két és fél milliárd forintot kaptak az államtól. Ezért azt vállalták, hogy 200 új munkahelyet hoznak létre a munkanélküliséggel küzdő Nógrád megyében. Az autóipari gondokra hivatkozva idén már volt egy elbocsátási hullám, melyről Gulyás Gergely akkor azt mondta, hogy "Pontosan olyan arányban távoztak magyarok és külföldiek a cégtől, mint amilyen arányban magyarok, illetve külföldiek vagy vendégmunkások ott dolgoztak, csak a cég ezt nem kommunikálta".

A mostani elbocsátások idején a magyar kormány új rendeletben szigorította a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályait. Ennek alapján a jövőben nem vehet fel például távol-keleti dolgozót az a munkáltató, amely korábban "harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatását kívánta indokolatlanul előnyben részesíteni" a magyar dolgozókkal szemben, vagy amelyre egy éven belül munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki" - áll a rendelkezésben.

A cég a közösségi oldalán osztott meg egy közleményt, melyben azt írták, hogy a távozó dolgozók legtöbbje saját elhatározásból vagy közös megegyezéssel lépett ki. A kormány felé vállalt kötelezettségüket pedig teljesítik - áll többek között a levélben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Döbbenet! Ennyivel olcsóbb a bevásárlás Romániában, mint nálunk
Az átjárás folyamatos: rengetegen ugranak át a határ túloldalára vásárolni vagy dolgozni, mert sok dolog olcsóbban beszerezhető Romániában.


Románia az utóbbi években néhány gazdasági mutatóban már lehagyta Magyarországot.

Ennek apropóján a határ innenső oldalán, Biharkeresztesen forgatott az RTL Házon kívül stábja, nem véletlenül.

Az átjárás folyamatos: rengetegen ugranak át a határ túloldalára vásárolni vagy dolgozni, mert sok dolog olcsóbban beszerezhető Romániában.

Az alábbi videóban többen is arról számoltak be, hogy egy román panellakás árából Magyarországon egy kertes házat lehetett venni, még 14 évvel ezelőtt.

Az is kiderült, hogy szinte mindenki Nagyváradon intézi a bevásárlást a határmenti településeken.

Az árak a következők Nagyváradon:

5 kg só: 650 forint

1 kg spagetti: 850 forint

Majonéz: 680 forint

Pick szalámi: 2000 forint

Tankolni is megéri odaát: 10 liternél 1 litert megspórol az ember.

Itt a teljes videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Leáll a Hell energiaitalok gyártása egy időre, a cég bejelentette, hogy mi az oka
A vállalat többi termékét nem érinti a gyártási szünet, azok továbbra is elérhetőek lesznek a boltokban - írják a közleményükben.


A Hell Energy Magyarország Kft. csütörtöktől legfeljebb 2-3 hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány miatt - közölték az MTI-vel.

A cég azt közölte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyártási szünetet a lehető legrövidebbre csökkentsék, és minimalizálják annak hatásait.

A leállás kizárólag a Hell energiaitalokat érinti, a vállalat portfóliójának többi terméke - az Ice Coffee, a XIXO és a FloeWater - zavartalanul elérhető lesz.

A közlemény szerint a B-vitaminok létfontosságúak a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban, így ezeknek az iparágaknak egyes részei az Európát fenyegető súlyos B-vitamin-hiány miatt "komoly kihívásokkal néznek szembe".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk