Lőgyakorlatoktól hangos, Hős utcai honvédkollégiumban helyezték el a Budapestre felvezényelt nővéreket
Az egészségügyi dolgozók leromlott állapotú helyen, megalázó körülmények között kénytelenek élni, a vasutas szakszervezet szerint akár meg is tagadhatnák a munkát.
A Vasutasok Szakszervezete (VSz) szerint megalázó körülmények közé szállásoltak el a koronavírus járvány miatt vidékről a budapesti Honvédkórházba felrendelt húsz egészségügyi szakápolót – írta meg a Magyar Hang.
A lap szerint kulturált elhelyezést, megfelelő pihenési körülményeket ígértek annak a húsz egészségügyi szakápolónak, akit felrendeltek a fővárosba azért, hogy a Honvédkórház covidellátásában vegyenek részt.
Ám a beígért Podmaniczky utcai Vitalitás központ helyett a kórháztól távoli, részleges felújítás alatt álló, zajos, lőgyakorlatoktól is hangos Hős utcai kollégiumban helyezték el őket.
Azt írták, ezen a szálláson az ápolók nem tudják normálisan kipihenni magukat, a nehéz szolgálatok után legfeljebb 2-3 órát tudnak nyugodtan aludni. A szakszervezet szerint a Balatonfüredről és Hévízről felrendelt ápolók joggal tagadhatnák meg a munkát.
A lapnak telefonon sikerült elérnie Meleg Jánost, a VSz elnökét, aki kifejtette: az a honvédség alkalmazottjaira vonatkozó szabályok miatt az érintettek nem mondhatnak fel. Az elszállásolással kapcsolatos problémákat jelezték Németh Szilárdnak, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja parancsnokának, Kopcsó Istvánnak, ám visszajelzést egyik helyről sem kaptak.
Közben a Telex beszámolt róla, hogy a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely négy lakást biztosít az ápolóknak.
Megdöbbenve olvastuk, hogy a hírek szerint sok átvezényel egészségügyi dolgozó rendkívül méltatlan szállást kaptak, miközben ők családjuktól távol igyekeznek gyógyítani
– nyilatkozta a kerületvezető.
A Vasutasok Szakszervezete (VSz) szerint megalázó körülmények közé szállásoltak el a koronavírus járvány miatt vidékről a budapesti Honvédkórházba felrendelt húsz egészségügyi szakápolót – írta meg a Magyar Hang.
A lap szerint kulturált elhelyezést, megfelelő pihenési körülményeket ígértek annak a húsz egészségügyi szakápolónak, akit felrendeltek a fővárosba azért, hogy a Honvédkórház covidellátásában vegyenek részt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.
Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”
Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.
„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”
– zárta bejegyzését a politikus.
Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben
Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.
Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.
„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.
Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.
„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.
Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál TamásMagyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.
Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”
Nevető fejjel kísérve hozzátette:
„Megkérdeztem az eladókat, hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek”.
Magyar Péter arra kérte követőit: „Egyébként, ha könyvet vennétek, javaslom, hogy ne a Libriben tegyétek, mert az ott elköltött pénzzel a legaljasabb propagandát és személy szerint Orbán Balázst és a bűnbandáját támogatjátok.”
Pilhál Tamás korábban – többek között – azzal lett ismert, hogy a Magyar Nemzetben teljesen oroszpárti narratívaként a bucsai mészárlást úgynevezett „hamis zászlós színjátéknak” nevezte. Azaz arra utalt, hogy az orosz-ukrán háború eddigi egyik legdurvább akciója, amiben számos civilt gyilkoltak le, Volodimir Zelenszkij és az ukránok saját akciója volt népük ellen.
Magyar Péter a nap során korábban – nem először – Hont Andrásnak is keményen beszólt:
Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál TamásMagyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.
Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így gyülekezett a tömeg a Kossuth téren Puzsér Róberték tüntetése előtt
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.
A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.
A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.
A jegyzőkönyv szerint az ügyészség Juhász Péter Pál és társai ellen zajló ügyben járt el, holott Juhász Péter pár nappal korábban az Ózd környéki gyermekotthon ügyében hozott nyilvánosságra információkat – jeleznénk, hogy a két ügynek semmi köze nincs egymáshoz. Az a tény, hogy az ügyészség olyan ügyben foglalta le Juhász Péter informatikai eszközeit, amelyben ő semmilyen módon nem érintett, a Napnál világosabban igazolja, hogy politikai leszámolás zajlik ellene.
„Juhász Péter a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetünk egyik felszólalója lett volna – az őt ért fenyegetés mindannyiunk megfélelmlítésének szándékával zajlik: a hatalom azt üzeni, hogy bármelyikünk a megtorlás következő célpontja lehet. E helyzetben a Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett. Sajnálattal elhalasztjuk a Megbékélésmenetet, és vasárnap este a Kossuth térre vonulunk Juhász Péter szabadságának védelmében. A hatóság dolga az lenne, hogy a gyermekmegrontókat üldözze, és ne a rendszerfüggetlen nyilvánosságot. ELÉG A MEGFÉLEMLÍTÉSBŐL!” – zárták soraikat a szervezők.
A Szeretlek Magyarország fotói a gyülekező tömegről (a képekre kattintva galéria nyílik):
A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.
A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Közel ezren rekedtek a Mount Everest tibeti oldalán, miután péntek este hatalmas hóvihar csapott le a térségre. A havazás szombatig tartott, az utak járhatatlanná váltak, a turisták nem tudtak lejönni a hegyről, írja a Reuters.
A kínai állami média szerint vasárnap megkezdték a mentést.
Több mint száz helyi lakos és mentő indult útnak, hogy megtisztítsák a táborhelyekhez vezető utakat a hótól.
Az érintett terület tengerszint feletti magassága meghaladja a 4900 métert.
A Tingri megyei Turisztikai Vállalat a hivatalos WeChat-oldalán azt írta: „A havazás miatt szombat estétől felfüggesztettük a belépőjegyek értékesítését és az Everest-látogatási területre való belépést.”
A jelentések szerint néhány turista már le tudott jönni a hegyről.
Eközben a szomszédos Nepálban heves esőzések földcsuszamlásokat és áradásokat okoztak. Utakat mostak el, hidakat sodortak magukkal. A helyi rendőrség közlése szerint péntek óta legalább 47 ember vesztette életét.
A legtöbb haláleset a keleti Ilam kerületben történt, ahol földcsuszamlásokban 35 ember halt meg. Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván, miután elsodorta őket az ár, három ember pedig villámcsapás áldozata lett Nepál más térségeiben.