HÍREK
A Rovatból

Lezárták a katari légteret, robbanásokat jelentettek – Megindult Irán bosszúja az amerikai katonai bázisok ellen

Irán megerősítette, hogy a katari al-Udeid légibázist vette célba. Donald Trump megint a Fehér Házból figyeli az eseményeket.


Katar ideiglenesen lezárta a légterét a közel-keleti krízis miatt – közölte az ország külügyminisztériuma. A döntés célja az volt, hogy megvédjék az ország lakóit és az oda érkezőket is.

A bejelentés után nem sokkal robbanásokról érkeztek hírek Dohából. A katari fővárosban több detonációt is hallottak, erről a Reuters számolt be. Az al-Dzsazíra szintén robbanásokról és lángokról írt, de nem volt világos, hogy a légvédelem működött jól, vagy rakétatalálat történt. Az amerikai és brit hatóságok azt tanácsolták a Katarban tartózkodó állampolgáraiknak, hogy maradjanak biztonságos helyen.

Az Axios egyik riportere izraeli tisztviselőre hivatkozva azt közölte, hogy Irán hat rakétát indított el Katar irányába. A célpont az Egyesült Államok egyik legnagyobb közel-keleti bázisa lehetett. A Sky News szerint ezek a rakéták az al-Udejd légibázis felé tartottak, amit az amerikaiak használnak, de egy részét a brit Királyi Légierő is működteti.

A támadás pontos kimenetele egyelőre nem ismert. A jelentések nem erősítették meg, hogy a rakéták célba értek, vagy a légvédelem megakadályozta a becsapódást.

A Reuters úgy tudja, hogy Irán megtorlást tervezett az Egyesült Államok korábbi akciói miatt, amelyek során három iráni nukleáris létesítményt is lebombáztak. Amerikai tisztségviselők korában azt mondták, hogy akár már egy-két napon belül válaszcsapás érkezhet.

Az iráni Tasnim hírügynökség szerint a támadás a „Győzelem Kihirdetése” nevű hadművelet kezdete. Mindeközben az amerikai légvédelem az iraki Ain al-Asad légibázison is működésbe lépett - írja a Sky News.

Irán megerősítette, hogy a katari al-Udeid légibázist vette célba, az „Amerikai Egyesült Államok bűnös rezsimjének” „kirívó katonai agresszióját” követően. Az Iráni Forradalmi Gárda által megosztott nyilatkozatban Teherán kijelentette, hogy „semmilyen körülmények között sem hagyja válasz nélkül a területi integritása, szuverenitása és nemzetbiztonsága elleni támadást”.

Beszámolók szerint Donald Trump jelenleg a Fehér Házban tartózkodik munkatársaival a Situation Room-ban, ahol a hétvégén követte az Irán elleni amerikai légicsapásokat.

A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője közölte, hogy „szoros figyelemmel kísérik” a katari al-Udeid légibázist fenyegető veszélyeket. A védelmi minisztérium is folyamatosan követi az eseményeket, miután iráni rakétatámadás célba vette az amerikai katonai létesítményt.

A CNN jelentése szerint a légvédelme sikeresen elhárította a rakétatámadást, nem volt halálos áldozat vagy sérült.

Irán pedig közölte, hogy annyi rakétát lőtt ki a katonai bázisra, ahányat az amerikaiak a hétvégi támadásban.

Katar bejelentette, hogy szorgalmazni fogja a diplomáciai megoldásokat, a párbeszéd folytatását. Ugyanakkor azt is közölték, hogy fenntartják a jogot a közvetlen és a nemzetközi joggal összhangban álló válaszadásra az irániak támadása után.

A dohai repülőtér fontos nemzetközi csomópontnak számít. A légtérzár bejelentése szinte egy időben történt a nyugati országok figyelmeztetésével. Katar területén működik az al-Udeid légibázis, amely az Egyesült Államok legnagyobb közel-keleti katonai támaszpontja. Körülbelül 8000 amerikai katona állomásozik ott, és a brit Királyi Légierő is jelen van.

Dominic Waghorn, a Sky News nemzetközi szerkesztője úgy fogalmazott, hogy Katar légtérzárása „rendkívül jelentős”, és arra utal, hogy valódi fenyegetés állhat a háttérben. Szerinte a dohai repülőtér nemcsak logisztikai központ, hanem Katar globális szerepének szimbóluma is, így az ilyen döntés csakis komoly hírszerzési információk alapján születhetett meg.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.


Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a Facebookon Magyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.

A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.

Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.

„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,

„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”

A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”

„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nem tudott leszállni a Wizz Air Budapest–Zákinthosz járata – Visszafordult Magyarországra
Más légitársaságok gépei sem tudtak landolni a görög szigeten. A Wizz Air transzfert és négycsillagos szállást adott a visszahozott utasoknak.


A Wizz Air vasárnapi 2455-ös számú járata Budapestről indult Zákinthoszra, de a célállomás térségében annyira rossz időjárás fogadta a repülőgépet, hogy a pilóták és a légiirányítók a visszafordulás mellett döntöttek. A 24.hu úgy tudja, a repülőgép az alacsony felhőzet, az erős szél és a rossz látási viszonyok miatt nem szállt le a görög szigeten.

A Wizz Air járata csak az egyik, amelyik nem tudott landolni: más légitársaságok járatai ugyanígy kénytelenek voltak visszafordulni.

A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal úgy fogalmazott, „Zákinthosz elesett”, a járat pedig 3 óra 40 perc repülés után tért vissza Ferihegyre.

A Wizz Air folyamatosan tájékoztatta az utasokat arról, hogy a gép miért fordult vissza Budapestre, milyen további teendőjük lesz ezzel kapcsolatban, és hogyan segíti őket a személyzet, valamint a légitársaság. Korábbi közleményben hozzátették, hogy a járat a tervek szerint hétfő délután fél kettőkor indul újra Zákinthoszra.

A légitársaság jelezte, hogy a várakozás idejére transzfert, valamint négycsillagos szállodai elhelyezést biztosított az utasoknak, vacsorával és reggelivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index
Hétfőn indul a portál elleni helyreigazítási per. A pártelnök megfutamodásnak minősítette az Index érvelését, amelyben tagadják, hogy a kérdéses cikkük egyáltalán a TISZA Pártról szólt volna.


„Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index” - ezzel a felütéssel indította hétfő délutáni posztját Magyar Péter, jelezve, hogy 13:00 órakor kezdődött a sajtó-helyreigazítási per, amit a lap „adóemeléses hazugságai” miatt indítottak.

„Most, hogy az orbáni propagandalapnak a bíróságon kellene bebizonyítania a hazugságairól, hogy azok igazak, rögtön inukba szállt a bátorságuk.”

A TISZA elnöke az Index bírósági beadványát minősítette keresetlen szavakkal, mert abban „az aljas, gyáva Index” azzal terel és védekezik, hogy a hazug adóemeléses cikkük nem is a TISZA Pártról szólt.

„Azt is hazudják a bíróságnak - folytatja Magyar, hogy ők nem jelentették ki egyértelműen, hogy a hamisított feljegyzés a TISZA Párt programja vagy állásfoglalása lenne.”

„Azt is hazudja az Index, hogy a cikk megjelenése előtt minden oldalról megvizsgálták és feltárták az ügyet. Ja, csak pont a TISZA Pártot nem kérdezték meg” - osztotta meg a pártelnök.

Magyar Péter a poszt végén szokása szerint megfogalmazott egy végső üzenetet is. Ebben azt írja, „Kedves indexes propagandisták! Hazudtok reggel, délben, este, hazudtok minden hullámhosszon. Lebuktatok. Már mindenki látja, hogy ti vagytok az új Origo. Egyétek meg, amit főztetek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.


Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.

„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”

Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”

A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”

A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk