Leveszik a kórházi várólistákról azokat, akiknek már nem használna a műtét, mert időközben annyit romlott az állapotuk
2019 tavaszán 25 ezren vártak valamilyen műtétre a hazai egészségügyben, idén a várólistán lévők száma közel 50 ezerre emelkedett – írja a Népszava.
A most a kormány elé kerülő javaslatban könyvelési, adminisztratív, valamint motivációs eszközökkel igyekeznek rövidíteni a várólistákat.
Ha a javaslatot elfogadja a kabinet, akkor eleve csak azok kerülnek várólistára, akiknek 60 napnál többet kell várniuk az ellátásukra. Azok sem szerepelnek majd a várólistán akik az első lehetséges műtéti időpontnál későbbit kérnek – írja a portál. Azokat is az úgynevezett előjegyzési listára sorolják vissza, akik a tervezett műtétjükre – indoklás nélkül – nem érkeznek meg.
A kórházaknak ezentúl egy adott időre vonatkoztatva meghatároznák, hogy hány beteget kell megműteniük egy-egy ellátási formában. Ha nem teljesítenék a minimálisan a beavatkozások elvárt mennyiségét, akkor a biztosító megszüntetheti az adott tevékenység finanszírozását, akár működésüket is felfüggeszthetik.
A Népszava szerint
Bár a koronavírus időszakában ilyen műtétből kevesebb maradt el, 2020-ban így is csak 40 ezer, 2021-ben pedig csak 30 ezer szürkehályogműtét történt meg, miközben egy átlagos évben 70 ezer beteget szoktak megoperálni.