Leváltotta Kulcsár Krisztián elnököt a MOB közgyűlése
Kulcsár Krisztián január 31-ével távozik majd a MOB éléről. A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén az 51-ből megjelent 43 tag többsége
megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián elnöktől.
A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt.
A bizalmi szavazást maga az elnök kezdeményezte, miután többek között a szeptemberben életbe lépett alapszabály-módosítás miatt az elnökség és a tagság, valamint a kirekesztett szervezetek részéről is számos bírálatot kapott.
Kulcsár Krisztián ezután közölte, hogy január 31-ével távozik, így ha az új elnököt február 1-jéig megválasztják, ő ott lehet a pekingi téli olimpián.
A Telex tudósítása szerint a közgyűlés előtt Kulcsár beszédet mondott, amelyben az elmúlt pár hét eseményeiről beszélt.
Elmondta, nem akar bekapcsolódni a sárdobálásba, és lejáratni a MOB-ot. Szerette volna nyilvánosságra hozni az elnökségi ülések hangfelvételeit is, hogy bizonyítsa igazát, hogy milyen hangulatban és egyetértésben zajlott a munka, de a MOB jogászai erről lebeszélték.
"Így maradt az én szavam és hitelességem a vádak ellen. A hallgatásom nem csendesítette el az indulatokat. Tudom, hogy kudarcot vallottam és hibáztam, de az önvizsgálatom még tart. Mit tettem, amivel ezt az eljárást érdemeltem? Mindent együtt fogadtunk el, szinte mindig egyhangúlag döntöttünk, és most ellenem fordultak, és egyszemélyes bűnbakká tettek. Mi róható fel nekem, amit egyedül eljárva nem a MOB érdekében tettem? A tagság választott meg, ezért szeretném, ha ők döntenének rólam. A lemondásom a vádak beismerését jelentette volna. Ha megmarad a bizalom, még több párbeszédet tudok felajánlani. Ha nem élvezem a bizalmat tovább, emelt fővel távozom"
- fogalmazott beszédében Kulcsár.
A lap szerint Kulcsár a szavazás után sajtótájékoztatót tartott. Ezen többek között arról beszélt, azt hitte, nyerni fog.
"Reggel, mikor felébredtem, akkor a józanság, a realitás nem ezt mondatta ugyan velem. Talán sikerült az elmúlt időszakban úgy működnünk, olyan olimpiai családot építeni, aminek tartalmat adtunk. Az volt a vízióm, hogy felemelhetjük a fejünket, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival találkozunk. Sosem akartunk olyat a zászlónkra tűzni, ami a status quót megválasztotta volna a magyar sportközegben. Senkit ki nem szorítottunk, nem akartunk exkluzivitást a tagságban. Félúton megrekedtünk, de remélem, hogy nem visszarendeződés lesz. Ez már a következő vezető döntése lesz"
– mondta.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén az 51-ből megjelent 43 tag többsége
megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián elnöktől.
A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.
Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.
A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.
„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”
A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”
Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:
„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.
A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.
A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.
Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.
A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.
Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.
Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy
„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”
– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.
„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”
A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.
„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.
A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”
Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.
Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.
Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.
Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.
„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”
a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.
Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.
Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.
Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.
Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.
A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”
Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.
Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.
Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.
Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.
Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.
„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”
A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”
Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.