HÍREK
A Rovatból

Letöltendő börtönbüntetést kértek Nicolas Sarkozy volt francia elnökre

A vád szerint 2012-es (elveszített) választási kampányára jóval többet költött a törvényben engedélyezettnél, miközben a túlköltést kettős könyveléssel igyekeztek elfedni.


Hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért csütörtökön az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőre a 2012-es elnökválasztási kampánya törvénytelen finanszírozása miatt.

A vádhatóság szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását "teljes lazaság" jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől.

Az egy év börtönbüntetésen kívül 3750 eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte az ügyészség Nicolas Sarkozy ellen, a többi vádlott ellen másféltől négy évig terjedő szabadságvesztést indítványoztak az ügyészek.

A vádhatóság azzal gyanúsítja Nicolas Sarkozyt, hogy a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire. Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután a könyvvizsgáló, Jérome Lavrilleux egy interjúban elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának akkora már bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az ügyben először 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben, de őt csak a túlköltekezéssel gyanúsítják, arra az ügyészség szerint nincs bizonyíték, hogy a hamis számlázásra ő adott utasítást.

Nicolas Sarkozyt kedden hallgatta meg a bíróság. A volt elnök elismerte a politikai felelősségét a túlköltekezésben, de tagadta, hogy szándékos csalás történt, és azt állította, hogy a kampány idején nem ismerte a Bygmalion céget, miután az államfőség mellett és a G20-országcsoport elnöki tisztét is betöltötte 2012-ben, a nagygyűléseket nem ő maga, hanem a stábja szervezte.

A vádirat arra emlékeztet, hogy Nicolas Sarkozy volt a hamis számlázás haszonélvezője, az ugyanis számára lehetővé tette, hogy a törvényben megengedettnél jóval jelentősebb anyagi forrással rendelkezzen. Míg a volt államfő 44 nagygyűlést tartott a 2012-es kampányban, a választás győztese, a szocialista Francois Hollande csak tízet engedhetett meg magának.

A kettős könyvelésért felelős párttagokat hamisítással, csalással, illegális kampányfinanszírozással és ezen ügyekben létrejött bűnszövetkezettel vádolják.

A csalást a többi vádlott közül csak a könyvvizsgáló ismerte el, ellene három év felfüggesztett börtönbüntetés és 50 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. A Bygmalion három volt vezetője ellen - akik annyit elismertek, hogy Sarkozy pártjának kérésére hamis számlákkal fedezték a túlköltekezést - másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség. Ítélethirdetés szeptemberben várható.

Nicolas Sarkozyt március 1-én nem jogerősen egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért információkért cserébe megpróbált megvesztegetni egy magas rangú bírót, de miután a volt államfő fellebbezett az ítélet ellen, az ellene folyó többi eljárásban szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Robert Fico harcolni küldte volna Ukrajnába a poprádi diákokat, akik válaszul kulcscsörgetéssel vonultak ki a teremből
A feszültség tapintható volt, amikor a kormányfő az Ukrajnának szánt uniós milliárdokról beszélt. Egy diák ukrán zászlót is a magasba emelt.


Botrányba fulladt Robert Fico szlovák miniszterelnök poprádi diákfóruma, miután a kormányfő az Európai Unió Ukrajnának szánt támogatási tervét bírálta. Amikor a diákok soraiból elégedetlen morajlás hallatszott, a miniszterelnök a tiltakozókhoz fordult:

„Ha ilyen nagy hősök vagytok ezekben a fekete pólókban, ennyire a háború mellett vagytok, akkor menjetek oda”.

A miniszterelnök kijelentésére válaszul a diákok egy csoportja a kulcsait kezdte csörgetni, majd mintegy harmincan felálltak és kivonultak a járási hivatal terméből. Egyikük egy ukrán zászlót tartott a kezében. Az eseményről a szlovákiai Napunk helyszíni tudósítást és videófelvételt közölt, amelyen hallható, ahogy Fico a távozók után szól: „Hát akkor csörgessétek.”

A pénteki találkozó egy korábban elhalasztott esemény pótlása volt.

Az eredetileg egy helyi gimnáziumba tervezett programot múlt héten azért mondták le, mert az iskola előtti járdára valaki krétával azt írta: „Fico áruló”. Az eset után rendőrségi eljárás indult, és országszerte szolidaritási akciók kezdődtek, melyek során többen festettek krétával kormánykritikus üzeneteket közterületekre.

A miniszterelnök megnyilvánulása nem előzmény nélküli, kormánya régóta ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Fico már október végén kijelentette, hogy Szlovákia nem fog részt venni semmilyen, Ukrajna katonai szükségleteit finanszírozó uniós programban. Az általa említett 140 milliárd eurós csomag egy olyan uniós terv, amely a befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszírozna egy hitelt Kijevnek, de a tagállamok vezetői még nem hagyták jóvá a javaslatot.

A diákok által alkalmazott kulcscsörgetés a békés tiltakozás szimbóluma Szlovákiában, amely az 1989-es bársonyos forradalom idejéből ered, amikor a tüntetők ezzel jelezték a kommunista rendszer végét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk