HÍREK
A Rovatból

Lemondott Orbán Viktor egyik legnagyobb európai kritikusa – összeomlott a kormánykoalíció Hollandiában

Mark Rutte Orbánhoz hasonlóan 2010 óta volt miniszterelnök. Most a migráció szigorításán különbözött össze koalíciós partnereivel.


Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.

Mark Rutte sajtótájékoztatóján elmondta: a koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás. Hozzátette, hogy az új választásokig ügyvivő miniszterelnökként folytatja munkáját, különös tekintettel arra, hogy Ukrajnát továbbra is támogassa.

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e újra a VVD listavezetője lenni, Rutte igennel válaszolt.

Az új választásokra vélhetően november közepén kerül majd sor. A kormány lemondása után Sándor Vilmos holland királynak hivatalosan fel kell oszlatnia a parlament alsóházát.

A migrációs politikáról hónapok óta folynak viták a koalíción belül. A kormányfő által vezetett liberális-konzervatív Szabaddemokrata Néppárt (VVD) és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) szigorításokat szorgalmazott a Hollandiába érkező menedékkérők számának korlátozására, míg a liberális 66-os Demokraták (D66) és a Keresztény Unió Pártja ezt elutasította.

A nézeteltérések egyik oka a menedékkérők „két státuszú rendszerének” kialakítása körül összpontosult, amelynek értelmében a menedékkérők a kérelmezési folyamat kezdetén vagy "A" vagy "B" státuszt kapnának, és ez határozná meg, hogy milyen jogokkal rendelkezhetnek. Az "A" státusz állandó tartózkodási engedélyt jelentene, a "B" státusz ideiglenes lenne.

A vita konkrétan arról szólt, hogy a "B" státuszú személyek jogosultak-e családegyesítési jogokra is.

A VVD különbséget kíván tenni az üldöztetéssel szembenéző menekültek és a háború elől menekülők között. A párt az utóbbi csoportba tartozó menekültek hozzátartozói számára szeretné megnehezíteni a Hollandiába való beutazást. A Keresztény Unió Pártja és a D66 ezt a javaslatot elfogadhatatlannak találta.

A negyedik Rutte-kabinet bukása 543 nappal a beiktatása után következett be. Mark Rutte 2010 óta Hollandia miniszterelnöke. A harmadik Rutte-kormány 2017-ben alakult, miután megnyerte a választásokat, azonban 2021-ben lemondásra kényszerült a hollandiai gyermekgondozási támogatások körül kialakult botrány miatt, majd 2022-ben ismét választásokat nyert.

Mark Rutte korábban többször élesen bírálta Orbán Viktort és kormányát, ami miatt a kormánytagoktól és a jobboldali magyar médiától rendszeresen megkapta a „magyarellenes” jelzőt. Ugyanakkor tavaly az Oroszországgal szembeni szankciók kapcsán egyszer már úgy fogalmazott: „Magyarországnak igaza volt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy győzelmet aratott a Tisza az online térben október 23-án
Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették az interneten. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között.


Ahogy lezajlottak az október 23-i rendezvények, máris megkezdődött a szokásos vita arról, melyik politikai oldal tudott több embert utcára vinni. Pontos, megbízható adat azonban nincs arra, hogy a pártok közül ki gyűjtötte össze a nagyobb tömeget, ezért ezt a kérdést nehéz eldönteni. Az online térben viszont összehasonlíthatók a nyilvános számok.

A Fidesz kampánystratégiájának egyik fő eleme az elmúlt időszakban az volt, hogy az interneten is minél nagyobb jelenlétet biztosítson magának.

Ennek részeként több százmillió forintos hirdetési kampányokat indítottak, létrejött a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök, valamint rengeteg mesterséges intelligenciával készített videót is használnak.

Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették a Facebookon és a YouTube-on. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között, mutatott rá a Telex.

Orbán Viktor beszédét YouTube-on 27 ezren, Facebookon 570 ezren nézték. Magyar Péter beszédére ennél jóval többen voltak kíváncsiak: YouTube-on 322 ezren, Facebookon pedig 2,2 millióan követték az élő közvetítést.

Az adatok október 24-én reggel 9:40-es állapotot mutatják.

Orbán Viktor Facebook-oldalán az ünnep napján 19 bejegyzés jelent meg a megemlékezéssel kapcsolatban. Magyar Péternél ez a szám 8 volt. A bejegyzésekre érkezett reakciók száma viszont hasonlóan alakult: Orbán oldalán 609 ezer, Magyar oldalán 613 ezer reakció érkezett péntek reggelig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt nem kapott zöld jelzést a MÁV vasúti hitelkérelme
A miniszter azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyenhez fordult, hogy állítsák meg a támogatást a választások előtt. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése.


Nem született meg a döntés arról az egymilliárd eurós hitelről, amelyből a MÁV az elkövetkező évek legnagyobb pályafelújítási projektjeit valósítaná meg. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése. A bank szerint a folyamat a szokásos, szigorú pénzügyi és átláthatósági szabályok mentén zajlik, és jelenleg is ezek szerint vizsgálják a magyar vasúti fejlesztési terveket.

Lázár János építési és közlekedési miniszter október 22-i Facebook-posztjában azt írta, hogy az aznapra ígért döntést a bank nem hozta meg.

A miniszter szerint ennek oka, hogy – szerinte – Magyar Péter közbelépett, és Ursula von der Leyenhez fordult, hogy a bank ne adja meg a támogatást a választások előtt.

Lázár szerint ezzel Magyar Péter súlyos bűncselekményt követett el, és megakadályozta, hogy a magyar utasok támogatást kapjanak a fejlesztéshez.

A vasútfejlesztési programhoz a kormány ugyanekkora, egymilliárd eurós önrésszel járulna hozzá, így összesen kétmilliárd euróból valósulnának meg a beruházások.

A forrásból a legsürgetőbb állapotú, nagy forgalmú pályaszakaszok újulnának meg. Egy 2023 júliusi kormányhatározat tételesen felsorolja, milyen fejlesztésekre fordítanák a pénzt.

A szakértők szerint ezek az úgynevezett amortizációpótló felújítások már 15-20 éve váratnak magukra. Ha a bank még az idén jóváhagyja a hitelt, a szerződést a választásokig meg lehet kötni, és akár a közbeszerzési eljárás is elindulhat. Az építkezések azonban így is legkorábban 2026-ban indulhatnának el.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: Lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?
A zenészt a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, válasza sokakat meglepett. Azóta sem gondolja, hogy vissza kellett volna vonnia a szavait.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Nagy Feró az október 23-i Békemeneten válaszolt egy kérdésre a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Az Alap nevű TikTok-csatorna megkérdezte a véleményét az ügyről, mire az énekes úgy reagált:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A videóban az is hallható, hogy Nagy Feró először nem tartotta problémásnak az esetet. Azt mondta:

„Nem gondolok semmi rosszat, mert nekem személyes barátom Semjén Zsolt. Nem tudom, hogy van-e ilyen botrány egyáltalán.”

Miután a kérdező jelezte, hogy a miniszterelnök-helyettesnek nincs köze az ügyhöz, az énekes így reagált:

„Az hogy valaki ott (…) lányokat futtatott, vagy mi? Ahhoz nekem például mi közöm van?”

A TikTokon megjelent videó után a Telex megkereste Nagy Ferót, hogy utólag hogyan értékeli saját szavait. Azt mondta, hogy szerinte az emberek általában a saját anyagi helyzetükön akarnak javítani, és úgy látja, a volt intézményvezető visszaélt a lehetőséggel, hogy pénzt szerezzen.

Hozzátette, hogy

az ő meglátása szerint nemcsak a férfi, hanem „a lányok is jól járhattak”, mivel szerinte egyelőre nem bizonyított, hogy kényszer hatására dolgoztak volna.

Úgy fogalmazott: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Ugyanakkor kiemelte: „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor nem önszántukból cselekedtek.

Ahogy korábban írtunk róla, a Szőlő utcai ügyként ismert esetben május végén tartóztatták le Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát. A hatóság szerint több anyagilag és érzelmileg kiszolgáltatott, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra, majd elvették tőlük a bevételt. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés, valamint lőfegyverrel visszaélés miatt is meggyanúsították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Zsarnokság, elnyomás, gazdasági csőd jön a Tisza elképzeléseiből
A miniszterelnök úgy gondolja, a tiszások fejében van egy elgondolás, milyen az igazságos élet, és azt rá akarják kényszeríteni az emberekre. Orbán szerint ezt már végigcsinálták egyszer.


Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott szokásos, pénteki interjújában beszélt arról, hogy szerinte mi történne, ha a Tisza Párt megvalósítaná az elképzeléseit.

„A modern politikában nem lehet semmit sem mondani anélkül, hogy azok gyorsan ki ne kerülnének képek vagy mondatok a nyilvánosság elé. A saját fülünkkel hallhattuk, amikor a tiszások arról szavaztak, hogy az egykulcsos adó helyett progresszív adó legyen, a progresszív adó pedig adóemelést jelent. Arról beszéltek a szakértőik, hogy a nyugdíjrendszerbe be kell avatkozni – mondta Orbán, majd hozzátette harminc éve küzd azokkal a politikusokkal és közgazdászokkal, akik ezen az állásponton vannak.

„Társadalmi mérnökösködésnek hívják ezt – jelentette ki a kormányfő. -

Az ő fejükben van egy elgondolás, milyen az igazságos élet, és rá akarják kényszeríteni az emberekre, hogy az igazságos élet szabályai szerint éljenek. Ebből jön a zsarnokság, az elnyomás és a végén a gazdasági csőd.

Ezt már végigigcsináltuk egyszer.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: