HÍREK
A Rovatból

Lefoglalta a rendőrség, aztán visszakapta a megvásárolt BMW-t, de most a Wallis ingyen követeli tőle

A Wallis korábbi ügyfele már többször járt bíróságon azért, hogy ne vegyék el azt a BMW-t, amiért állítása szerint már 11 millió forintot kifizetett.
Címlap: Pixabay.com - szmo.hu
2022. szeptember 30.



T. vett már pár kocsit az életében, de a 24.hu beszámolója szerint olyan, mint legutóbb, még nem történt vele.

"Először jött a rendőrség, elvitte a kocsit. Aztán visszaadta. Most meg járok a perekre, mert a Wallis akarja visszakapni tőlem a BMW-t, de ingyen. Miközben leszurkoltam nekik több mint 11 millió forintot. Hónapok óta ott lebeg a kérdés a fejem felett: mi van, ha a bíróság végül úgy dönt, adjam vissza? Akkor elbuktam 11 millió forintot? Képtelenség ez az egész."

- nyilatkozta a lapnak a férfi.

A férfi története három évvel ezelőttre nyúlik vissza. T. még 2019 decemberében vásárolt egy használt BMW 520-ast a Wallisnál. A 11,5 millió forintos vételárat kézpénzzel kifizette a kereskedőnél, amit már a bíróságon és a rendőrségen is többször elmondott, sőt tanút is hozott rá.

A kocsit azonban csak két hónapig tudta használni, mert 2020 februárjában lefoglalta a rendőrség egy nyomozás részeként. A kereskedőnél ugyanis történt egy jelentős bűncselekmény.

A járművet T. hónapokkal később, de visszakapta, és sokáig úgy tűnt, ezzel vége is a kellemetlenségeknek.

Tavaly ősszel viszont érkezett egy bírósági idézés, hogy T.-ből alperes lett egy polgári eljárásban, a Wallis ugyanis szeretné visszakapni a kocsit, ráadásul ingyen.

Eddig négy tárgyaláson vett részt a férfi csak idén, mert a kereskedő azt próbálja bizonyítani, hogy az a gépkocsi, amit náluk fizetett ki, amit az ő telephelyükön vett át és amit az ő munkatársuk papírozott le, az nem jogszerűen került a tulajdonába.

A Wallis körüli „használt kocsis ügy” még 2020-ban robbant ki, amikor az egyik kereskedéséből 24 kocsi tűnt el összesen több száz millió forint értékben. Ez azonban nem egy szokványos lopási ügy, a Wallis egyik értékesítője, T. Z. eladta és lepapírozta a kocsikat, az értük kapott összeget pedig elsikkasztotta.

Akkor nem csak neki, hanem többeknek is lefoglalták az autójukat. Volt, akinek ez milliós kiadást jelentett, mert autóját munkaeszközként használta.

A per során a Wallis azt kéri, hogy az adásvételi szerződést tekintsék semmisnek, mivel állításuk szerint a dokumentumot nem hagyta jóvá olyan személy, aki jogszerűen képviselheti a céget. Azt állítják, hogy az azokon szereplő aláírást meghamisították. Érvényes szerződés nélkül viszont megvalósul a polgári törvénykönyv szerinti jogalap nélküli birtoklás esete, ezért jár nekik vissza a használt BMW 520-as.

Nem T. az egyetlen, aki most polgári peres ügyben a bíróságra jár. K. – aki szintén nnév nélkül nyilatkozott a 24.hu-nak – azt mondja, náluk is ugyanazok az érvek jönnek a Wallistól: jogalap nélküli birtoklás, semmis szerződés, meghamisított aláírás.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a pénztáros hölgy nem emlékezett a pénzt befizető személyekre, ráadásul ő minden befizetés után ad bizonylatot, amit viszont sem T., sem K. nem kapott.

A lefoglalt kocsit csak akkor kaphatják vissza a vevők, ha van rá tanú, hogy a vevő átadta ezt az összeget a Wallis épületén belül, akkor a Wallis által átvett pénznek lehet tekinteni, még akkor is ha nem a ténylegesen jogosult vette át az összeget.

Aki ugyanis átvette a pénzt a Wallis képviseletében, azt a cég képviseletére jogosultnak lehet vélelmezni.

Több korábbi ítéletben annak ellenére mondták ki a munkáltató vagyoni felelősségét egy elkövetett bűncselekményért, hogy a munkavállaló az adott szerződéseket meg sem köthette volna a munkáltató képviseletében. Ennek oka az volt, hogy a magánszemély nagyobb körültekintéssel nem tudott volna vásárolni.

A 24.hu információi szerint a 24 kocsi közül, csupán háromnak a tulajdonosa jár a polgári perekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Manfred Webernek: a TISZA a Fidesz hazugságaival szemben nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
A Tisza Párt elnöke az Európai Néppárt elnökével közölte, hogy „a TISZA kiáll az igazságszolgáltatás és a média függetlensége mellett, és elkötelezett a korrupció felszámolása és az Európai Ügyészséghez való csatlakozás terén.”
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 18.



Tárgyalást folytattam Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével - jelentette be szerdán a Facebookon Magyar Péter.

„Megismételtem, hogy a TISZA a Fidesz hazugságaival szemben nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását. Tájékoztattam a Néppárt elnökét arról, hogy amennyiben a csatlakozási tárgyalások lezárulnak és a feltételek ismertek lesznek, akkor a TISZA ügydöntő, jogi kötőerővel bíró népszavazást fog kezdeményezni. A Néppárt tudomásul veszi a TISZA álláspontját” - olvasható a bejegyzésben, amihez egy videót is csatolt Magyar.

Ebben elmondja azt is, hogy Manfred Weber szerint nemrég még Orbán Viktor volt az ukrán uniós csatlakozás legnagyobb élharcosa. Az Európai Néppárt elnöke semmi meglepőt nem lát abban, hogy a a magyar miniszterelnök most homlokegyenest más nézeteket vall,

„hiszen Orbán mindig a napi politikai érdekeinek rendelte és rendeli alá döntéseit, pusztán propagandacélok, és nem a magyar emberek valódi érdekének védelme vezérli”.

„Hangsúlyoztam azt is, hogy a TISZA kiáll az igazságszolgáltatás és a média függetlensége mellett és elkötelezettek vagyunk a korrupció felszámolása és az Európai Ügyészséghez való csatlakozás terén” - olvasható Magyar Péter posztjában.

„Tájékoztattam Manfred Webert, hogy a fentiek mellett, a TISZA ma nem vesz részt az Európai Parlament jogállamisági jelentéséről szóló szavazáson, mert a magyar jogállamiságot nem az ideológiai viták és a sokadik EP határozat fogja helyreállítani, hanem a magyar emberek, legkésőbb 298 nap múlva” - zárta sorait a tiszás politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Döntött a bíróság: Ki kell adni a Matolcsyék alapítványi bizniszeivel kapcsolatos dokumentumokat
A Transparency International pert nyert a jegybank alapítványával szemben. A kiperelt iratok újabb sötét részleteket tárhatnak fel a  PADME több százmilliárdos vagyonkezeléséről.


A Transparency International Magyarország pert indított a jegybank alapítványa, a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) ellen.

A bíróság első fokon úgy döntött, hogy az alapítványnak ki kell adnia a felügyelőbizottsági ülések vagyonfelhasználással kapcsolatos dokumentumait.

A döntést a 24.hu Della podcastjában jelentette be Martin József Péter, a Transparency ügyvezető igazgatója.

Ez már a második közérdekű adatigénylés ebben az ügyben, amely a PADME több mint 500 milliárd forintos vagyonát érinti. A szervezet szerint ezek az iratok újabb részleteket tárhatnak fel az ügyben.

Martin arról is beszélt, hogy szerintük az ügy feltárása nem halad elég gyorsan, eddig még nem történt gyanúsítás, és a Magyar Nemzeti Bank sem mutat együttműködési szándékot a botrány tisztázásában. Pedig az új jegybanki vezetés első lépései még azt sugallták, hogy nyitottabbak lesznek.

A műsorban szó volt arról is, hogy a korrupció egy évvel a választások előtt fontos témává vált az emberek számára, és már nem érzéketlenek rá, mint korábban. A Corvinus Egyetem oktatója szerint ennek gazdasági és politikai okai is vannak.

Martin József Péter azt mondta,

„csak akkor van esélye egy új politikai elitnek visszabontani az államilag irányított korrupciós hálózatot, ha kellően erős felhatalmazást kapnak a jövő évi választáson”.

Szerinte még ebben az esetben sem lenne könnyű dolguk, mivel a NER-hez kötődő üzleti körök már a gazdaság több mint negyedét lefedik. Egy rosszul kivitelezett visszaszorítás akár a gazdaság teljesítményét is visszavetheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már meg sem lepődünk: Megint későbbre tolták Kapu Tiborék űrutazását
Több halasztás után csütörtökön indult volna a csapat a Nemzetközi Űrállomásra. Most úgy tűnik, hogy legalább vasárnapig még várniuk kell a kilövésre.


Legkorábban június 22-én, vasárnap indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - írja az MTI a HUNOR program szerdai közlése alapján.

Mint írták, a NASA a javítási munkálatok elvégzése után felülvizsgálja az űrállomás állapotát.

A SpaceX honlapján olvasható tájékoztatás szerint legkorábban június 22-én, vasárnap indítják el a Falcon 9 rakétát az Axiom-4 misszió legénységével a Nemzetközi Űrállomásra. Az indítás helyszíne a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállása lesz.

A tervezett indítás időpontja magyar idő szerint 9 óra 42 perc (helyi, keleti parti idő szerint 3 óra 42 perc). A SpaceX közlése szerint a tartalék időpont június 23-án, hétfőn magyar idő szerint 9 óra 20 perc (helyi idő szerint 3 óra 20 perc).

Az Axiom-4 missziónak a tervek szerint június 19-én kellett volna - többszöri halasztás után - indulnia.

A legénység tagja a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson. A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellene elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az oroszok nyíltan Irán mellé álltak: Izrael hagyjon fel az iráni atomlétesítmények támadásával
Az orosz külügy szerint a csapások megsértik a nemzetközi jogot, és nukleáris katasztrófát kockáztatnak. Részletes, kozmetikázatlan jelentést várnak a nukleáris károkról és a fenyegetett ellenőrökről.


Oroszország felszólítja az izraeli vezetést, hogy gondolja át döntését, és haladéktalanul szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat - írja az MTI az orosz külügyminisztérium kedd esti, diplomáciai rendezést sürgető közleménye alapján.

„Az izraeli fél által az iráni békés atomlétesítmények ellen folytatott intenzív támadások nemzetközi jog szempontjából törvénytelenek, elfogadhatatlan veszélyt jelentenek a nemzetközi biztonságra, és a világot nukleáris katasztrófa felé sodorják, amelynek következményei mindenhol érezhetők lesznek, beleértve Izraelt is” - áll az orosz diplomáciai tárca közleményében.

Emellett Oroszország elvárja a NAÜ vezetésétől, hogy lehető legrövidebb időn belül objektív és „nem kozmetikázott” részletes írásos jelentést készítsen NAÜ Kormányzótanácsa és az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára az izraeli hadsereg által az iráni nukleáris-energetikai komplexum biztonságának okozott károkról, valamint az NAÜ garanciáinak Iránban való alkalmazásáról, beleértve az ott tartózkodó ellenőrök megfélemlítését, akiknek életét halálos veszély fenyegeti.

A tárca szerint világ többségének kemény reagálása az Irán területére mért izraeli csapásokra, a Biztonsági Tanács június 13-i rendkívüli ülésének és a NAÜ Iráni Bizottsága június 16-i rendkívüli ülésének eredményeivel együtt azt mutatja, hogy az izraeli vezetés konfrontatív politikája csak azoknak az államoknak a megértését és támogatását élvezi, amelyek „tényleges tettestársi és konjunkturális megfontolásokból cselekednek”.

„Pontosan ezek a +szimpatizánsok+ kényszerítették az ügynökség vezetését arra, hogy kétértelmű +átfogó értékelést+ készítsen Irán nukleáris programjáról, aminek hiányosságait kihasználva június 12-én +keresztülvitték+ az NAÜ Kormányzótanácsának részrehajló, Irán-ellenes határozatát, amely szabad kezet adott Nyugat-Jeruzsálemnek, és tragédiához vezetett. Nyilvánvaló, hogy a nyugati tábor arra irányuló kísérletei, hogy manipulálja a globális nukleáris nonproliferációs rendszert, és hogy ezt a nemkívánatos országokkal való politikai számlák rendezésére használja fel, sokba kerülnek a nemzetközi közösségnek, és teljesen elfogadhatatlanok” - olvasható a dokumentumban.

Az állásfoglalás értelmében az orosz fél konstatálja az iráni fél egyértelmű nyilatkozatait, amelyek szerint Irán továbbra is elkötelezett a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) iránti kötelezettségvállalásai mellett, és kész a kapcsolatok újrafelvételére az Egyesült Államokkal a lehetséges megoldások kidolgozása érdekében, amelyek minden alaptalan gyanút és előítéletet eloszlatnak Teherán nukleáris programjával kapcsolatban, feltéve, hogy Izrael beszünteti támadásait.

„Moszkva támogatja ezt a hozzáállást, és szilárdan abból indul ki, hogy a keresett rendezés csak diplomáciával és tárgyalásokkal biztosítható. A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására irányuló célokat, amelyek alapját az NPT-szerződés jelenti, nem lehet agresszióval és ártatlan áldozatok árán elérni”

- áll az orosz külügyminisztérium közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: