KÉK HÍREK
A Rovatból

Lecsaptak a bulinegyedre a rendőrök és az adóellenőrök

Sok problémát találtak, volt ahol felfüggesztették az ételkészítést a körülmények miatt, vagy lefoglaltak alkoholos italokat az összetételük miatt.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal és a Rendőrséggel hatnapos ellenőrzést tartott Budapesten VI. és VII. kerületben, a „Bulinegyedben" - írta sajtóközleményében a NAV.

A vizsgálatot előre bejelentették, így mindenhol tudhattak a pénzügyőrök és ellenőrök érkezéséről. Kiemelten vizsgálták a jövedéki szabályok betartását, a számla- és nyugtaadási fegyelmet, a feketefoglalkoztatást, és az élelmiszerbiztonsági szempontokat.

Több súlyos szabálytalanságot találtak,

többek között 300 liter zárjegy nélküli, „pancsolt”, vagy az előírt alkoholfoktól lényegesen eltérő italt is lefoglaltak.

Volt ahol pont az akció idejére technikai okokra hivatkozva bezártak, vagy akadt ahol a vizsgálat hetében a korábbi forgalom többszörösét jelentették, majd utána visszaálltak a korábbi forgalomra.

Az ellenőrzések idején 35 ezerrel több nyugtát és 62 millió forinttal több bevételt regisztráltak az online pénztárgépekben.

Szinte mindenhol találtak élelmiszerbiztonsági hiányosságokat.

Mintegy 5 millió forint végrehajtható tartozást is beszedtek. A közlemény szerint 10 millió forintos nagyságrendű bírságra számíthatnak a gazdálkodók.

A NÉBIH honlapján azt írta, hogy a "razzia során 43 egységet ellenőriztek, 169 alkoholos termék tételt zároltak és 47 hatósági eljárás indult. 1 vendéglátóhely esetében a teljes körű működést, míg további 6 üzletben az ételkészítő tevékenységet függesztették fel azonnali hatállyal a NÉBIH ellenőrei. A hivatal laboratóriumában 20 alkoholos termék mintát vizsgáltak, amelyekből 3 terméknél találtak analitikai problémát a szakemberek."

A vizsgálódás során 47 hatósági eljárást indítottak a vendéglátó- és szórakozóhelyekkel, az ital kereskedőkkel és előállítókkal szemben.

Több helyen is találtak problémát az alkoholos italokkal,

volt ahol más volt az alkoholtartalom, de találtak lejárt italt is.

Az élelmiszer-biztonsági előírásokat is sok helyen figyelmen kívül hagyták, ezért az ellenőrzött 8 helyből 6-nál azonnal felfüggesztették az ételkészítést. Hiányzott a dolgozók érvényes egészségügyi könyve, a nyersanyagok feldolgozása higiéniai szempontból kifogásolható volt. Találtak penészes hűtőt, étellel együtt tárolt vegyszert.

Az érintett egységek tájékoztató jellegű listája itt található.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tehénnel ütközött a hajnalban motorozó brazil focista - a helyszínen meghalt a 20 éves tehetség
A baleset hajnali fél négy körül történt. A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.


Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.

A klubja közleményben búcsúzott tőle.

„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”

Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”

A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: