HÍREK
A Rovatból

Kulja András: Leszakadt a mennyezet a berettyóújfalui kórház pszichiátriai osztályán, a beteg élete csak a szerencsén múlt

A Tisza Párt politikusa Facebook-oldalán azt írta: „Takács »nem tudom, mi van a kórházakban« Péter államtitkár ahelyett, hogy végre személyesen megnézné a közpénzből fenntartott kórházak valós helyzetét, inkább fenyegetőzik, tagad és mellébeszél.”


Kulja András szombaton délelőtt közösségi média oldalán tett közzé fotókat arról az esetről, miként nem történt tragédia a a berettyóújfalui kórház pszichiátriai osztályán. A politikus úgy fogalmazott:

„A beteg élete csak a szerencsén múlt - Leszakadt a mennyezet a berettyóújfalui kórház pszichiátriai osztályán.”

Az orvos posztjában hozzátette azt is:

„A dolgozók hiába jelezték korábban a problémákat, a felújítás szükségességét, csak üres ígéreteket kaptak. A leromlott állapot, a túlzsúfoltság és az embertelen körülmények már nemcsak az emberi méltóságot, de az életet is veszélyeztetik”

– írta.

A Tisza politikusa megjegyezte, hogy „eközben a kormány és az egészségügyi államtitkár patyomkin bemutatókat tart, és úgy csinál mintha minden rendben lenne” – fogalmazott Kulja, aki hozzátette, hogy a képeket egy ott dolgozó elkeseredett egészségügyi dolgozó osztotta meg vele. Állítása szerint a képek hitelességét több, más osztályon dolgozó kolléga is megerősítette.

„Az emberek túlélése a szakember és forráshiány miatt lassan tényleg csak a szerencsén múlik. A kormány igazmondás helyett folytatja a PR-kampányt a vidéki ellátás „fejlesztéséről” és újra az 1 éves TISZA Pártot hibáztatja 15 évnyi kormányzásuk hibáiért és teljes kudarcáért”

– írta közösségi média oldalán az orvos.

„Takács ‘nem tudom, mi van a kórházakban’ Péter államtitkár ahelyett, hogy végre személyesen megnézné a közpénzből fenntartott kórházak valós helyzetét, inkább fenyegetőzik, tagad és mellébeszél.

Nem sajtótájékoztatókra, kirakat propagandára, hanem átfogó egészségügyi stratégiára, működő légtechnikákra, gumikesztyűre, eszközökre, emberhez méltó körülményekre és az egészségügyi dolgozók támogatására van szükség.”

„Államtitkár úr, elég volt. Az emberek látják, mi zajlik. Egyre többen küldenek fotókat, videókat, részletes történeteket nevüket vállalva vagy éppen névtelenül, de egyvalamiben biztosak: ezt már nem lehet takargatni.

281 nap múlva, a választásokat követően lerakjuk egy olyan országnak az alapjait, ahol a beteg nem kiszolgáltatott, az egészségügyi dolgozó pedig megbecsült tagja a társadalomnak. És ahol egy kormány nem hazudja le a vakolatot a falakról – hanem elkezdi felépíteni azt, ami Önök miatt épp darabokra hullik”

– zárta sorait Kulja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: