SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kulcsár Edina nem ül a férfiak asztalához és nem csókolják meg egymást gyerekeik előtt G.w.M-mel

A modell hamar beleszokott a roma hagyományokba, és állítólag remekül szaggat nokedlit is.

Link másolása

Most már talán kimondhatjuk, hogy dúl a szerelem a friss páros, Kulcsár Edina és a rapper, G.w.M (Varga Márk) között, legalábbis ez derült ki abból a páros interjúból, amit a Borsnak adtak.

„Jól érzem magam közöttük. Úgy érzem, Márk anyukája kifejezetten megkedvelt” – mesélte Edina. Nem jelentett könnyebbséget az sem, hogy kétgyerekes anyuka beilleszkedjen párja roma családjába. Ugyanakkor úgy tűnik, jó úton halad.

„Volt szerencsém személyesen is találkozni vele, de egyébként Németországban él, és a távolság ellenére egészen a kisebb dolgoktól a mély, nagy beszélgetésekbe is bele szoktunk menni. Mindketten rajongunk Márkért, így ő mindig egy közös témánk. Nagyon kedves nő, és csakúgy, mint a fiának, neki is jó az értékrendje, amit imádok bennük”

– számolt be a műsorvezető.

A G.w.M családjában máig élő roma hagyományok sem gördítenek akadályt a szerelmesek közé. Edina számára ezek közül sok teljesen magától értetődő, nem okoz gondot számára beilleszkedni a szokásokba.

Az elvárásai olyanok, amit nőként teljesen magától értetődőnek gondolok. Ilyen az is, hogy például nem viselkedek más férfiakkal túlságosan közvetlenül

– kezdte sorolni a példákat Edina. „Talán csak arra az egyre lesz nehéz odafigyelnem, hogy a család és a gyerekek előtt nincs közöttünk csók. De még egy szájra puszi sem fér bele. Ezzel még meg kell barátkoznom” – tetet hozzá.

„Hogy egy példát mondjak, ha leül egy asztalhoz nyolc férfi, és üzleti dolgokról beszélgetnek, akkor nem ül oda egy asszony vagy egy lány közénk, ahogyan én sem ülnék be egy csak nőkkel teli társaságba” – mesélt a családi dolgokról a rapper is. Mindehhez azért hozzátette: „Edina nagyon házias, többek között csodálatos nokedlit is szaggat. Maximálisan ellátja a szokásos házimunkákat. Nem csak a szerelmem, hanem igazi barát, és tökéletes társ is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter Rost Andreával bulizott Azahriah vasárnapi koncertjén a Puskás Arénában
A Sváby Andrásnak adott élő interjú után rögtön Azahriah koncertjére ment a politikus. Hétfőn folytatja az országjárását, ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogat.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa korábban a Facebook-oldalán is jelezte, hogy a Sváby Andrásnak adott élő interjú után már rohan is a Puskás Arénába, hogy Azahriah harmadik Puskás Arénában tartott koncertjén eressze ki a gőzt.

Magyar Péter vasárnap este a Facebook-oldalán posztolt a koncertről, ahol Rost Andreával együtt bulizott.

A képhez csak annyit írt:

Showtime.


Az országjárás pedig folytatódik: hétfőn hajnalban már indul is Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
10.000 Ft-ért árulják az Azahriah repoharat - bánhatja, aki nem vette meg 500 Ft-ért a koncerten
Sokan próbálnak hasznot húzni az énekes elképesztő sikeréből. Néhányan például a koncerteken 500 forintért vásárolt, visszaváltható és újrahasznosítható poharakat kezdték el árulni.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. május 27.


Link másolása

Azahriah körül egyre inkább tetőzik a sztárkultusz, ami a múlt hétvégén lezajlott tripla Puskás Aréna-koncertek után sem hagyott alább.

Az esemény annyira sikeres volt, hogy sokan próbálnak hasznot húzni belőle. Néhányan például a koncerteken 500 forintért vásárolt, visszaváltható és újrahasznosítható poharakat kezdték el árulni.

A Blikk a Redditen talált olyan embert, aki 10 ezer forintért kínálja azt a poharat, amelyből az eseményen itta az italát, és amelyen Azahriah neve díszeleg. Aki kifizeti ezt az összeget, egy különleges ereklyéhez juthat, és talán kárpótolhatja magát az esetlegesen kihagyott élményért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szilágyi Liliána modellkedik és szállodát takarít Mexikóban, közben megszűntek az apja által indított perek
Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is, amelyet Szilágyi Liliána ellen apja indított, miután az úszónő kitálalt a sajtónak. Szilágyi Zoltán korábban két feljelentést is tett.

Link másolása

Az Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi úszónő, Szilágyi Liliána 2021 végén bántalmazással vádolta meg egykori olimpikon, ügyvéd édesapját, aki jogi úton próbált elégtételt venni. Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is - írja a Blikk.

Szilágyi Zoltán, az édesapa két feljelentést tett a lánya ellen becsületsértés, illetve becsületsértés és kegyeletsértés miatt. A tárgyalásokat addig felfüggesztették, ameddig a rendőrség vizsgálta Liliána kijelentéseit, de a nyomozást decemberben – elévülésre hivatkozva – befejezték, így folytatódhattak az édesapa által indított perek. Az egyik feljelentést Liliána legelső kiállása után tette Szilágyi Zoltán: ebben az ügyben már korábban született egy elsőfokú, megszüntető végzés, mivel Szilágyi Zoltán nem jelent meg az egyik tárgyaláson.

A második eljárást a 27 esztendős sportolónő Kadarkai Endrének adott interjúja miatt indította az édesapa: abban az úszónő többek között arról is beszélt, hogy Szilágyi Zoltán többször tettleg bántalmazta a nagyapját, a vízilabda-legenda Gyarmati Dezsőt, illetve, hogy az apai nagyanyja gyerekként molesztálta őt. Utóbbiról Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István erről most azt mondta a Blikknek:

„Az édesapa az április 30-i tárgyaláson ejtette a vádat, ami azt jelenti, hogy megszűnik az eljárás. Az indoklása szerint nem azért állt el a vádtól, mert elfogadja Liliána szavainak a valóságtartalmát, hanem más okból. Az ügy így mindenesetre nyugvópontra került. Mivel Liliána jelenleg Mexikóban él, így aligha erőlteti tovább a jogi lépéseket Szilágyi Zoltán.”

Arról, hogy Szilágyi Liliána új életet kezdett Mexikóban, korábban mi is írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Nagy Ervin: nem tudom, ki ez a fiú, de mindig kitakarja Azahriah-t
Együtt bulizott Azahriah koncertjén Nagy Ervin, Rost Andrea és Magyar Péter. Magyar feltűnt Nagy Instagram-sztorijában is.
FM. Kép: RTL - szmo.hu
2024. május 27.


Link másolása

Vasárnap este Azahriah harmadik koncertje dübörgött a Puskás Stadionban, a bulit pedig Nagy Ervin sem hagyta ki.

„Nem tudom, ki ez a fiú itt előttem, de mindig kitakarja Azahriah-t”

idézi Nagy Instagram-történetét a 24.hu. Az első sztoriban hátulról látható férfiről a következőben már kiderül, hogy nem más, mint Magyar Péter. Ebben a második sztoriban Rost Andrea is szerepel. Az operaénekessel pedig Magyar is megosztott egy képet, amihez ezt fűzte hozzá:

„Showtime”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk