„Elég a háborús pszichóziskeltésből!” – Betelt a pohár Krizsó Szilviánál, nekiment a kormánynak és volt munkahelyének
Az egykori MTV-műsorvezető megelégelte a hallgatást. Szerinte az országot szándékosan traumatizálják alantas politikai érdekből. Felteszi a kérdést, hogy hova jutott szellemileg az ország, ahol be lehet adni, hogy a miniszterelnök úgy aggódik családja épségéért, hogy közben valaki ezt videóra veszi.
Krizsó Szilvia, az MTV korábbi újságírója a Facebookon fejtette ki véleményét a szerinte a kormány által keltett „háborús pszichózisról”. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár újságírói beidegződései miatt próbál visszafogott lenni a politikusok nyilvános véleményezésével, több mint egy évtizeddel a politikai újságírás elhagyása után úgy döntött, megszólal.
Krizsó szerint elég kellene, hogy legyen a háborús hangulatkeltésből. Úgy véli, nem szabadna egy országot traumatizálni „saját (alantas) politikai érdekből” azoknak, akik mindezt közpénzből teszik. Felteszi a kérdést, hogyan lehetne jól lenni, amikor mindenhol azzal szembesül az ember, hogy veszélyben van és félnie kell.
A posztot kiváltó eseményekről szólva Krizsó Szilvia így fogalmaz:
„Hova jutott szellemileg az az ország, amelyiknek be lehet adni, hogy a miniszterelnök aggódik a családja épségéért, ezért végig hívja Rózácskámat, meg Flórácskámat úgy, hogy közben valaki ezt videóra veszi? Tegye már fel a kezét, aki így telefonál a rokonaival, pláne, ha baj van!”
A volt újságíró szerint az egész egy mesterséges intelligenciával készített deepfake videóval indult, amelyet szerinte „valószínűleg az orosz barátok, vagy Rogán beosztottjai” gyártottak le. Ebben egy valós személy szerepel, de Krizsó szerint szemmel látható, hogy nem ő beszél. A videóban elhangzó fenyegetésre, miszerint a karma utoléri Orbán Viktort, ha packázik Ukrajnával, a miniszterelnök egy videóval reagált, amelyben ingujjra vetkőzve hívogatja a családtagjait.
„Komolyan, van, aki ezt elhiszi? Hogy ez életszerű? Igen, van. Sokan vannak. És ez borzasztó. Mert ez azt mutatja, hogy a szövegértés, a kritikus gondolkodás, a politikusok számonkérése sokaknak nem épült be, és ezért manipulálhatók”
– írja Krizsó, aki szerint ez az oka annak, hogy a politikusok „végletekig leegyszerűsített mondatokat szajkóznak éjjel és nappal”, amelyeket minden lehetséges módon eljuttatnak az emberekhez.
Példaként a közmédiát említi, amely szerinte élen jár az álhírek és a propaganda terjesztésében, és amelynek vezérigazgatója, a Kúria által is hírhamisítónak ítélt Papp Dániel egy „alkotó- és szeretetközösségnek” nevezte az MTVA-t. „Könyörgöm, nem lehetne, hogy ezt otthon, a négy fal között tegyék?! Mennyivel több lenne az öröm és szeretet!”
– zárja bejegyzését Krizsó Szilvia.
Tegnap a magyar kormánypárti sajtón végigfutott egy YouTube-felvétel, amelyen Hrihorij Omelcsenko, az ukrán titkosszolgálat (SZBU) egykori tisztje Orbán Viktort (és a lapok állítása szerint a családját is) fenyegeti. A videó hitelességét több körülmény is megkérdőjelezi: a szájmozgás nem egyezik a hanggal, kiberbiztonsági szakértő is felvetette a deepfake gyanúját, és a felvételen említett „KARMA” nevű szervezetnek nincs nyoma. A hírt több orosz portál is átvette és terjesztette. Miközben minda Financial Times minda VSquare arról számolt be, hogy az orosz katonai hírszerzés befolyásolhatja a magyar választásokat dezinformációs műveletekkel.
Krizsó Szilvia, az MTV korábbi újságírója a Facebookon fejtette ki véleményét a szerinte a kormány által keltett „háborús pszichózisról”. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár újságírói beidegződései miatt próbál visszafogott lenni a politikusok nyilvános véleményezésével, több mint egy évtizeddel a politikai újságírás elhagyása után úgy döntött, megszólal.
Krizsó szerint elég kellene, hogy legyen a háborús hangulatkeltésből. Úgy véli, nem szabadna egy országot traumatizálni „saját (alantas) politikai érdekből” azoknak, akik mindezt közpénzből teszik. Felteszi a kérdést, hogyan lehetne jól lenni, amikor mindenhol azzal szembesül az ember, hogy veszélyben van és félnie kell.
A posztot kiváltó eseményekről szólva Krizsó Szilvia így fogalmaz:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
Panyi SzabolcsFacebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.
„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.
Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy
végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.
Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”
A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.
„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”
Panyi SzabolcsFacebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.
„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.
Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.
Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.
Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.
Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.
A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.
A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.
A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.
Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.
„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.
Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.
"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.
"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"
- fogalmazott az újságíró.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.
"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bedő Dávid: Orbán elhagyja a süllyedő hajót, lépése azt tükrözi, mennyire lenézte a magyarokat és az országot
A Momentum politikusa szerint Orbánnak derogál, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze mások kormányzását. Bedő úgy gondolja: a távozó miniszterelnök nem fog hiányozni senkinek.
Bedő Dávid Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem ül be az új parlamentbe. A Momentum politikusa szerint Orbán ezzel elhagyja a „süllyedő hajót”. Bedő Dávid azt állítja, „derogál neki, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze, hogy mások nála sokkal sikeresebben kormányoznak egy országot.” A poszt írójának véleménye szerint ez a lépés azt tükrözi, hogy Orbán Viktor mennyire lenézte a magyarokat és az országot.
Bedő úgy véli: „Neki a politika nem azért kellett, hogy felvirágoztasson egy nemzetet, hanem hogy az EU-ban, Putyinnal meg újabban Trumppal világpolitikai szereplőként tetszeleghessen.”
A bejegyzés szerint Orbán Viktort sosem érdekelték a magyar embereket foglalkoztató kérdések.
Bedő Dávid szerint „az oktatást és az egészségügyet egy kiöregedett maffiózóra, a közlekedést egy nárcisztikus kastélytulajdonosra, a gazdaságot meg egy tehetségtelen balfácánra bízta, akinek a költségvetési tervei köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.”
A politikus emlékeztetett arra is, hogy Orbán eddig sem járt be sokat az Országgyűlésbe. „Láthatóan elment a kedve az egésztől, most, hogy nem róla szól a magyar politika” – írja. Bedő Dávid szerint „szánalmas, hogy egy hatalommániás bolond kevés őszinte pillanatainak egyike, ahogy láthatóan semmibe nézi a magyar demokrácia legfontosabb intézményét, amit mellesleg ő maga üresített ki.” A poszt végén hozzáteszi, hogy Orbán Viktor senkinek sem fog hiányozni.
„Na nem mintha hiányozna bárkinek: Orbánnak semmi keresnivalója a parlamentben. Hűvösebb és szűkösebb hely való neki, amit remélünk, hamarosan birtokba is vehet.”