hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Tízezres tömeg haladt az Orbán-beszéd helyszíne felé a Fidesz Békemenetén

A Civil Összefogás Fórum Békemenete 14 órakor indult a Műegyetem rakpartról. A beszéd elvileg fél négykor lesz az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál.

Link másolása

hirdetés

Elindult a Civil Összefogás Fórum áltel szervezett kormánypárti felvonulás, az október 23-i Békemenet Budapesten.

ÉLŐ: A Békementről

A vonuló tömeg a Kálvin téri és az Astoriánál lévő óriáskivetítőn a 2006-os eseményekről készült felvételeket nézheti meg.

Beszámolók szerint a gyülekezők vidéki települések neveiről készült feliratokat tartottak, de látható volt magyar és székely zászló is, és Stop Gyurcsány feliratú táblák is felbukkantak. A vidékieket buszok hozták a fővárosba. A tömeg egy részét már a hivatalos indulás előtt felengedték a Szabadság hídra, miközben sokan távolabbi helyszíneken várakoztak, hogy csatlakozzanak a tömeghez - írja a Telex.hu.

A tervek szerint 15:30-ra érnek az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára, ahol Orbán Viktor mond beszédet.

hirdetés

Az MTI beszámolója szerint a menet indulása előtt a Szabadság híd budai hídfőjénél egy Csepel teherautó platójáról Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője az összegyűlt tömegnek azt mondta: "készek vagyunk együtt" az európai zsidó-keresztény civilizáció megvédésére.

A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök arcképe, egy 2006-os lovasrohamot ábrázoló fotó és a "Soha többé!" szöveg szerepel.

A Békemenet - a szervezők korábbi közlése szerint - a Műegyetemtől a "2006-os terror" útvonalán halad az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára. Ezen a helyszínen mondja el ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.

"A Békemenet fő üzenete a baloldali ellenzék felé, hogy soha többé állami terrorra és diktatúrára nincs szükségünk. STOP. Brüsszel felé üzenjük, hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem értük szolgálni"

- írják a Fidesz Békemenetének Facebook-eseményében.

Fotókon a Békemenet vonulása:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Gyurcsány bevallotta, hogy „ő volt”, és ezzel megint letarolta az internetet

A volt miniszterelnök a kommentszekcióban és az Instagramon sem állt le a trollkodással.

Link másolása

hirdetés

Szűkszavú, de a mai nap történéseit követők számára világos poszttal jelentkezett kedd délután Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke, ugyan nem írta meg, de egyértelműen Völner Pál, vesztegetéssel vádolt igazságügyi államtitkár botrányára célozhatott akkor, amikor csak annyit írt:

„Nem érdemes sokáig elemezni: bevallom, én voltam:))”

A volt miniszterelnök az államtitkár mai botrányán túl finoman utalt a kormánypárt mindent letámadó kommunikációjára, ami szerint szinte mindenért „Gyurcsány a hibás”.

A politikus posztja alatt nem kevés lájkot gyűjtött Hont András publicista hozzászólása is, aki csak annyit kérdezett: „Klára tud róla?”.

hirdetés

A volt miniszterelnök nem állta meg, hogy válaszoljon a kérdésre. Mint írja:

„Ő mindenről tud. Sőt. Leginkább ő. Sötétben beszélgetünk. Csak sötétben. Meg Apró Piroskával. Így működik ez a Szemlőhegyen.”

Gyurcsány az Instagram-oldalán is odaszúrt egyet a kormánypárti képviselőnek. Ehhez a Mandiner egy korábbi cikkét használta fel. Ennek (vendég)szerzője éppen Völner Pál, aki a Gyurcsány a börtön kapujában címet választotta írásának. Ehhez a képhez írta a DK elnöke, hogy: „Igen Pali. És nem süt be a nap. Majd mesélj.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„A halottszállítók már nem is számolják, hány ilyen esethez mennek ki” - Az otthonában találtak rá a covid miatt elhunyt, oltástagadó nőre

A nő testvére elmesélte, hogy hiába könyörögtek neki, sem az oltást nem kérte, de a betegség tüneteinek jelentkezésekor tesztet sem csináltatott.

Link másolása

hirdetés

A lakásában találtak rá a Covid-fertőzés következtéen meghalt 45 éves nőre - írja a Blikk.

A lap egyik olvasója mesélte el, hogy ő törte rá az ajtót a testvérére, miután az napokig nem jelentkezett.

"Múlt héten pénteken meghalt a húgom 45 évesen a Covid-19 miatt, és ami különösen szomorú az esetében, hogy nem volt hajlandó elfogadni, hogy covidos lehet, nem is oltatta be magát koronavírus ellen".

A férfi elmondása szerint a nő akkor már több hete beteg volt, de nem vizsgáltatta meg magát. Az utolsó héten már egyedül maradt, mert édesanyjuk kórházba került. Az idősebb nő két oltás után betegedett meg, nem került lélegeztetőgépre, de egyik veséje leállt.

A lánya azonban nem volt hajlandó még tesztet sem csináltatni, mikor a tünetei jelentkeztek. Bár a családban több orvos is van, és ők is mondták a nőnek, hogy oltassa be magát, ő hajthatatlan volt.

"A húgommal múlt hét hétfőn már üvöltöttem, hogy legalább a Jansent vegye fel, mert egy oltás és túl van rajta, de hiába. Mégis egy negyven év feletti nővel mit lehet kezdeni, ha nem akar megtenni valamit"

– mesélte.

hirdetés

A férfi arról is beszélt, hogy

"a halottszállítók megemlítették nekem, hogy olyan sokan halnak meg otthon Covid miatt, hogy már nem is számolják hány esethez mennek ki".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karácsonyozás és gyurcsányozás kíséretében szavazta meg a Fidesz Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

A nagyobbik kormánypárt azt mondja, a Városháza eladása vagy Soros György és Bige László „piszkos pénzének” elfogadása ügyében nem látnak hasonló lépést a baloldaltól.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk a Völner Pál igazságügyi államtitkár körül kirobbant botrányról, aminek következtében a politikus énytelen volt lemondani tisztségéről. Legutóbb ellenzéki oldalról Karácsony Gergely követelt vizsgálatot és Gyurcsány Ferenc "trollkodott" az ügyben a Facebookon.

Délután a Fidesz sajtóközleményben jelentette be, hogy megszavazzák Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.

„A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi és azonnal lemondott”

– írja közleményében a nagyobbik kormánypárt, de gyorsan hozzá is teszik: hasonló konzekvenciának a baloldalon nyomát sem látják. „A baloldalon hasonló esetben a nyomát sem látjuk annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt vagy bármelyik másik korrupciós ügyüket. Karácsony Gergely hetek óta menekül, miközben mára egyértelmű, hogy a Városházán maffia működik, és a baloldali pártok jutalékos rendszerben árusítják ki a fővárosi ingatlanvagyont a Gyurcsány-Bajnai holdudvarnak. Az is kiderült, hogy a baloldalt Soros és idegen hatalmak pénzelik, a kijelölt miniszterelnök-jelöltjük pedig többek között Bige László piszkos pénzén kampányol” – teszik hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony Gergely a Völner-ügyről: „vizsgálni kell, nyerészkedtek-e ezek a gazemberek még az eladósodott emberek kilakoltatásán is?”

„A korrupció minden formája visszataszító, de az, amikor a kiváltságosok érdekében a kiszolgáltatottakon nyerészkednek, az a visszataszító korrupciót is még visszataszítóbbá teszi” - írja a főpolgármester.

Link másolása

hirdetés

Sorra szólalnak meg a politikusok is a Völner-ügy kapcsán. Mint azt mi is megírtuk, az Ügyészség szerint megalapozott a gyanú arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Az ellenzéki pártok közül többen is a politikus közvetlen felettesének, Varga Judit miniszternek a lemondását is felvetették.

A miniszter-helyettes lemondása kapcsán Karácsony Gergely is megszólalt. Felvetette, hogy a Völner-vizsgálat részeként a kilakoltatások ügyét is meg kéne vizsgálni. Mint írja:

hirdetés
"A korrupció minden formája visszataszító, de az, amikor a kiváltságosok érdekében a kiszolgáltatottakon nyerészkednek, az a visszataszító korrupciót is még visszataszítóbbá teszi."

A főpolgármester felveti:

"A korrupcióból rendszert építő Orbán-kormány friss kenőpénzes botrányában ezt is vizsgálni kell: nyerészkedtek-e ezek a gazemberek még az eladósodott emberek kilakoltatásán is?

Az Orbán-kormány igazságügyi államtitkárának korrupciós ügyében a magától értetődő lemondás nem ad választ a legfontosabb kérdésekre:

Miért adott a végrehajtások kapcsán kinevezése napján(!) teljhatalmat Varga Judit igazságügy-miniszter annak a Völner államtitkárnak, akit most korrupcióval vádolnak?

Van-e ennek köze ahhoz, hogy ugyanez a Völner engedélyezte újságírók, ellenzéki közéleti emberek törvénytelen megfigyelését a Pegasus-szoftverrel?

Hogyan lehetséges, hogy egy-egy végrehajtói „praxison” akár évente több száz millió forintot lehetett keresni az Orbán-kormány alatt?

Az a minimum, hogy feláll az ügy politikai szálait és összefüggéseit feltáró vizsgálóbizottság, amelynek meg kell vizsgálnia az Orbán-kormány ideje alatt történt, feltűnően nagy számú kilakoltatásokat, és fel kell tárnia, milyen rendszerszintű problémák merültek fel a túl sokszor kegyetlen, embertelen végrehajtási eljárásokban.

Az új kormánynak dolga lesz a végrehajtások újraszabályozásával, de előbb ennek a korrupt rendszernek az összes haszonélvezőjét Völner után kell küldeni"

- írja a főpolgármester.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: