HÍREK
A Rovatból

Kövér László: Gyurcsány összeesküvést szőtt a magyar demokrácia megdöntésére

Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.

Link másolása

Kövér László hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek október 23-ra készülve. A házelnök 1956 mának szóló üzenetéről, annak feldolgozásáról, a rendszerváltásról és Nagy Imréről is beszélt, de természetesen Gyurcsány Ferencet sem hagyta ki a beszélgetésből, ugyanis a 2006-os eseményeket párhuzamba hozták az '56-os forradalommal.

A kérdésre, miszerint „1956 kapcsán ma már szomorú párhuzamként a 2006. októberi események is fölmerülnek. Mit gondol arról, hogy még ma is Gyurcsány Ferenc ellen kell küzdenie a polgári oldalnak?” ezt válaszolta:

„Gyurcsány Ferenc ittléte a politikában szégyene a teljes magyar ellenzéknek, azon belül elsősorban a szocialistáknak, akiknek nemcsak azért kellett volna kivetniük maguk közül a volt miniszterelnököt, mert tönkretette az országot, hanem azért is, mert a saját politikai közösségét is szétrombolta.”

– emelte ki a HVG. Kövér hozzátette azt is, hogy:

„Ne felejtsük, hogy Gyurcsány Ferenc összeesküvést szőtt a magyar demokrácia megdöntésére 2006-ban, az országgyűlési választás előtt.”

Sőt, szerinte ez az egész egy megtervezett provokáció volt, aminek emberhalállal kellett volna végződnie. Kövér elmondta:

„A Jóisten gondviselésének köszönhető csak, hogy a vízágyút szállító, égő rendőrségi járműből élve menekültek ki a benne ülők. Gyurcsány Ferenc másnap a kamerák előtt az egyik sérült rendőr betegágyánál állt, de valójában a ravatalánál szeretett volna ott lenni,

hogy az utcai zavargásokat felhasználva a felelősségét az ellenzékre (a Fidesz–KDNP-re – a szerk.) hárítsa. Hiszen tudta, hogy már a 2006-os választás másnapján elvesztette a 2010-es parlamenti voksolást. Egyetlen esélye az volt, ha eltünteti ellenfeleit a legitim politika színpadáról. Erről szólt ez az egész forgatókönyv.”

Amikor az elszámoltatás elmaradásáról kérdezték, így fogalmazott: „Azt gondolom, hogy a 2010-et követő kormánynak semmi felelőssége nincs abban, hogy Gyurcsány Ferencet és tettestársait nem sikerült elszámoltatni. Jogállami keretek között ennyire futotta a magyar igazságszolgáltatás erejéből.”

Szót ejtett még az ellenzéki összefogásban részt vevő pártokról.

A házelnök szerint a Jobbik „kommunista kreatúra”, az LMP-t belülről verték szét, maradék képviselői „önbecsülésük teljes feladásával – ma azért szoronganak, hogy vajon kapnak-e egy frakciónyi helyet Gyurcsány listáján”, a Momentum pedig „egy jól kigondolt, de – tehetséges szereplők híján – pocsékul végrehajtott politikai projekt volt, aminek az egyetlen maradandó következménye, hogy a 2024-es olimpiát sikerült átjátszani a franciák kezére”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET: