"Kösse meg a kutyáit!" – Vona kemény nyílt levélben támadja Orbánt
A Jobbik elnöke abból az apropóból intézte szavait Orbánhoz, hogy az Állami Számvevőszék a múlt héten 331 milliós bírságot szabott ki pártjára tiltott pártfinanszírozás miatt. Mivel a törvény úgy rendelkezett, hogy nemcsak ezt kell befizetniük, de ugyanennyit levonnak a jövő évi állami támogatásukból is, a teljes büntetés több mint 660 millió forint.
Ez a döntés gyakorlatilag lehetetlenné tenné, hogy Vonáék elinduljanak a választáson, éppen ezért nem meglepő, hogy minden lehetséges fronton támadják.
A nyílt levelet változtatás nélkül közöljük:
"Tisztelt Miniszterelnök úr!
Ez a levelem most nem kérés. Felszólítás. Állítsa le a Számvevőszéket! Kösse meg a kutyáit!
Rövid leszek, hiszen mindketten tudjuk, mi zajlik itt éppen. Sőt, az emberek is tisztán látják, ahogy a világsajtó is. Négy hónappal a választások előtt Ön az utolsó állva maradt bástyát akarja lerombolni, a legerősebb ellenzéki pártot akarja eltakarítani, hogy a demokráciát leépítve elkezdődhessen a diktatúra. Ide jutott. Nem tud már sportszerűen küzdeni, és nincs már Önben méltóság. Lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett, korrupt zsarnokká lett.
Tagadni sincs értelme, hogy az ÁSZ ezer sebből vérző, törvénytelen intézkedése az Ön akarata. Egy ilyen példátlanul aljas támadás csak az Ön engedélyével valósulhat meg a mai Magyarországon.
De itt most túllépett egy határt. Így jár, akinek már se önkontrollja, se kritikus munkatársai nincsenek. Elveszíti a talajt. Elszabadul. Ön is elszabadult.
Üljön le pár percre, gondolja át, mit is tett, aztán sürgősen vonassa vissza az ÁSZ törvénytelen eljárását! Higgye el, jobban jár! Kiismertem Önt, tudom, hogy nem szeret visszavonulni, de most nem maradt más lehetősége.
Pénteken a demonstráción látni fogja, hogy a magyaroknak fontos a szabadság. Ön sem veheti el tőlünk. És tudom, hogy most mire gondol. De ne tegye! Ne küldjön provokátorokat a tüntetésünkre! Mindenki békés szándékkal és egy jó cél érdekében lesz ott. Pártok, civilek egyaránt. A jogállam, a szabadság és a demokrácia mellett. Ha bármi történne, mindenki tudja majd, hogy Ön volt a megrendelő. Ne rontson a helyzetén.
Kellemetlen lesz visszavonulni, de ezt a csatát elveszítette, lássa be. Állítsa le a Számvevőszéket! Kösse meg a kutyáit!
Üdvözlettel:
Vona Gábor"

Az Állami Számvevőszék döntése után a párt az emberek segítségét kérte, hogy indulhassanak a választásokon.
Azóta rendszeresen közzéteszik, hol áll épp a gyűjtés: egy nap alatt 9 millió forint adományt kaptak, 4 nap után már 21 milliónál járt a számláló, kedd óta pedig további 6,5 millióval gyarapodott a bevétel. Ezt az összeget 3277 személy dobta össze.
A Jobbik egyébként december 15-e délutánra tüntetést hirdetett, amin az LMP és a Momentum is jelezte részvételét.