Egy hónapig rács mögött marad az önkormányzati korrupciós botrány miatt letartóztatott 8 gyanúsított
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken egy hónapra elrendelte nyolc személy letartóztatását az önkormányzatokat is érintő vesztegetési ügyben. A végzések még nem jogerősek.
A bíróság a bizonyítás veszélyeztetését mind a nyolc gyanúsított esetében megalapozottnak látta. Ezen felül hat személynél a bűnismétlés veszélyét is megállapította – közölte a Fővárosi Törvényszék a birosag.hu oldalon. Bár az ügyészség két gyanúsítottnál a szökés, elrejtőzés lehetőségére is hivatkozott, ezt a bíróság végül csak egyiküknél látta ténylegesen fennállni.
A megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal is szerződésben álló cég tényleges irányítója rendszeresen, több tízmillió forintot fizetett hivatalos személyeknek azért, hogy a cégei folyamatosan megkapják a megbízásokat, és kedvezőbb feltételeket érjenek el.
A nyomozás adatai szerint egy közétkeztetési szolgáltatást végző cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője is vesztegetett a cégcsoportja szerződéseinek biztosításáért.
Az ügyészség többek között vezető beosztású hivatalnokok általi vesztegetés elfogadása, befolyással üzérkedés és befolyás vásárlása miatt gyanúsította meg az érintetteket.
Kedden a Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt akciót hajtott végre több önkormányzatnál, a műveletben több mint hetven hivatalos személy vett részt. Csütörtökön az ügyészség már arról számolt be, hogy 32-re nőtt a gyanúsítottak száma, és nyolc ember letartóztatását indítványozták a bíróságon, köztük Őrsi Gergely, jelenlegi és Láng Zsolt, korábbi II. kerület polgármestert, Puskás Péter óbudai Fidesz-elnököt és Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt.