Kiterjesztett árrésstop, lakásbiztosítási díjstop, utalvány a nyugdíjasoknak: itt a csütörtöki kormányinfó témalistája
Csütörtök délelőtt 10 órától tartják a szokásos kormányinfót, ahol ezúttal is több fontos bejelentésre lehet számítani. Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az elmúlt napokban több, a mindennapokat érintő intézkedést is előrevetített.
Ahogy már írtunk róla, a nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán jelezte, hogy
Ezúttal 30 háztartási cikkről van szó, köztük higiéniai, szépségápolási és tisztítószerekről. Az új szabályozás kizárólag a nagy drogérialáncokra vonatkozik. Az élelmiszerboltokra nem érvényes, számukra viszont továbbra is megmarad a 30 termékes élelmiszerárstop, és az is elképzelhető, hogy újabb termékekkel bővül ez a lista.
A kormány ezért díjstopot rendelne el ebben a szegmensben. Egyelőre nem tudni, hogy ez kiterjed-e más biztosítási formákra is. Nagy Márton korábban azt is jelezte, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál is túlzottnak tartják az emeléseket.
Orbán Viktor egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy az eredeti kártyás megoldás helyett inkább élelmiszer-utalványt adnának. A miniszterelnök szerint havi 10–15 ezer forintos összegért „nem okvetlenül érdemes megcsinálni” a kártyás rendszert, így egyszerűbb utalványokat adhatnak például zöldségre, gyümölcsre és tejre.
A kormányinfó témái azonban háttérbe szorulhatnak, ugyanis Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke csütörtök reggel 9 órára jelentett be nyilvános közlést. Elmondása szerint olyan bizonyítékot mutat be, amelyből „mindenki számára világos lesz, hogy Orbán Viktorék végighazudták az utóbbi éveket”. Az egy órával később kezdődő kormányinfón várhatóan az újságírók is felvetik majd ezt a témát Gulyás Gergely miniszternek.
(via Blikk)